Egykori szocialista alpolgármester Dézsinek: 14 éve a Fidesz miatt toporog helyben Győr

Pintér Bence 2021-07-13 14:38:24
Eredics Imre egykori szocialista győri alpolgármester szerint Dézsi Csaba András is felel azért, hogy Borkai alatt elvetették a Balogh-éra komplex közlekedésfejlesztési terveit.

Tegnap Dézsi Csaba András győri polgármester a Tatai úti csomópont fejlesztése kapcsán nem elégedett meg azzal, hogy együtt örüljön a fejlesztésnek a fideszes képviselőkkel: a sajtótájékoztatón hosszasan ecsetelte, hogy a fejlesztésre azért volt szükség, mert a város korábban elégtelen fejlesztési koncepciót dolgozott ki ezen a környéken.

Erre a vádra reagált most írásban Eredics Imre egykori szocialista alpolgármester, aki ezért a területért felelt. Írását változtatás nélkül közöljük:

Szánalmas, ha egy polgármester úgy tesz, mintha az élet vele kezdődne, és mindaz, ami előtte volt, az csak téves, hanyag, rossz munka lett volna, amit most neki kell keserves vesződéssel és áldozatokkal helyre hozni.

Különösen hazug ez a beállítás olyan embertől, aki mindvégig ott ült a Fidesz-frakcióban, és megszavazta az előző – ugyancsak fideszes – polgármester előterjesztéseit 14 éven keresztül, évtizedes Fidesz kormányzás mellett, és most a még azt megelőző szocialista városvezetésre akar felelősséget lapátolni.

Az elhangzottakkal kapcsolatban pár észrevétel:

1./ A szocialista városvezetésnek annak idején komplex városfejlesztési terve volt, külön közlekedésfejlesztési fejezettel, amit az akkori Fidesz-frakció is egyhangúlag megszavazott. A közlekedésfejlesztési terv számos, az akkori időket megelőző korszerű elemet tartalmazott. Emlékeztetőül: az ország első lámpavezérelt párhuzamos körforgalmait Győrben építettük úgy, hogy akkor még az országos közlekedési szabványokban az nem is szerepelt. Az engedélyezést az akkori szocialista városvezetés küzdötte ki. Az úgynevezett turbó körforgalom ennek egyszerűsített változata.

Az akkori közlekedésfejlesztési terv tartalmazta a bevezető utak átépítését, amiből a 81-es út átépítése tisztán városi erőből meg is valósult, az akkori igényeket bőségesen kielégítő kapacitással. A 82-es és 83-as utak bevezető részeinek tervezése már folyamatban volt, de ennél tovább lépnie a Fidesz városvezetésnek 14 év alatt sem sikerült. A terv a közös bevezető, a hozzá kapcsolódó utak elvezető kapacitásainak elemzésével együtt készült, egy rendkívül komplex tömegközlekedés fejlesztési tervvel együtt. Azt ugyanis minden közlekedési szakember régóta tudja, hogy a városi személygépkocsi-forgalom növekedése nem lehet korlátlan, a növekedést közösségi közlekedésnek kell kiváltania. Ezt még egy orvosnak is be kellene látnia – kétségbe vonását legfeljebb egy populista politikus engedi meg magának.

A terv része volt a belváros forgalom mentesítése, és közösségi közlekedéssel (modern, hangtalan villamossal) kiváltása, egyben összekötve ezzel a belvárost, az egyetemet a nagy lakótelepekkel és a város határában már akkor fejlődésnek induló bevásárlóközpontokkal. A tervet a fideszes városvezetés dobta ki anélkül, hogy gondoskodott volna a helyettesítéséről. 14 éven keresztül nem csináltak semmit, most meg úgy tesznek, mintha ők váltanák meg a szocialista múlt hibáit. A városfejlesztési tervet 5 évenként felül kellett volna vizsgálni és aktualizálni. Nem tették! Most arra rádöbbenni, hogy mennyire megnőtt az Ipari Park, az oda irányuló forgalom, vagy például, hogy kevés a parkoló, akár vidám tréfa lenne, ha ezt nem ilyen hazug módon elhárított felelősséggel tennék. A parkolók száma egyébként a világon mindenütt kevés. (Tokióban pl. csak úgy lehet autót venni, ha előtte igazolják, hogy van a számára parkoló.) A közlekedésfejlesztés akkori tervében a következő rész, a városihoz kapcsolódó elővárosi kötöttpályás és közúti tömegközlekedés fejlesztése és összehangolása volt. Ezt is a Fidesz felejtette el!

2./ A polgármester kritizálta a városi vízelvezetési rendszert. A városi szennyvízelvezető rendszer Győrben úgynevezett egyesített évszázados rendszer. Az esővíz a szennyvízzel együtt kerül a szennyvíztisztítóba, ameddig az elvezető kapacitás bírja. Amikor heves esőzéskor az esővíz mennyisége meghaladja a kapacitást, akkor a fölös mennyiséget tisztítatlanul beleengedik a Mosoni-Dunába. Ez azonban felhígulva olyan kevés szennyvizet tartalmaz, hogy a folyóvízre veszélyt nem jelent. 

A polgármester célozgatásával ellentétben nincs és nem is lesz olyan rendszer, amit úgy méreteznek, hogy képes legyen bármilyen zivatar vízmennyiségét elvezetni. Ezt lehet ígérgetni, de megvalósítani nem lehet. Igaz, láttunk már olyat, hogy egyszerűen letagadták az ígéreteket. A rendszer karbantartása és a fejlesztése kutyakötelesség, nem érdem, viszont talán számoljanak el a Fideszben rezsicsökkentés okozta bevételkiesések miatt elmaradt fejlesztésekkel is, vagy pótolják azt szó nélkül. A mai problémák nem örökölt gondok, hanem maguk teremtették!

3./ A felelős városfejlesztés ott kezdődik, hogy megköszönjük az elődök munkáját, értékeljük, és megvizsgáljuk, hogyan kell továbblépni. Az ötletszerű utasítások, a kapkodó intézkedések csak károkat okoznak a városnak. Adott a város, amiért polgármesterként ma Dézsi felel. A városnak vannak örökölt (évszázados) adottságai, amiket tisztelni kell, és tudni kell eldönteni, hogy a múlt örökségéből mit kell megtartani és mit lehet és hogyan, a jövő érdekében feláldozni. 

Amit tesz a polgármester, az nem érdem, hanem kötelesség, ha vállalta a tisztséget, és viselje olyan méltósággal és felelősséggel, mint az általa kritizált Balogh József tette. A város ezzel járna igazán jól. 

Kevesebbet dicsérgesse magát, és többet dolgozzon illő szerénységgel.

Tisztelettel: Eredics Imre (az érintett területekért egykor felelős alpolgármester)

Szólj hozzá!

Lemondott tisztségéről a Haladás ügyvezetője

A május 28-i közgyűlésen döntenek az utódlásról.

Orosz Bernadett: A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk

A Miskolcon önkormányzati képviselőjelöltnek induló egykori bántalmazott nő, az LMP hatására lépett be a politikába.

Egy este alatt döntött az ETO új edzője arról, hogy elvállalja a csapat vezetését

Az új tréner, aki egyelőre a szezon utolsó öt meccsére érkezett.

Az Alterába Kft. nyerte el az körmendi Ökocentrum üzemeltetésének jogát

Az pályázat kiírója, a Batthyány Örökségközpont közzétette a nyílt pályázatok anyagait.

Nem adott elsőbbséget az autós, súlyosan sérült a zebrán átkelő gyalogos Szombathelyen

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Napos idő lesz pénteken

Pár helyen lehet zápor.

Felmentették a 28 évvel ezelőtti, gersekaráti gyilkosság gyanúsítottját

Bizonyítottság hiányában született meg a döntés.

Teljes útlezárás az M86-os számú autóúton

Egy személygépkocsi gyulladt ki Szeleste térségében.

Hello Európa!

Szülinapi Wellhello koncert Szombathelyen az Uniós csatlakozás 20. évfordulóján. 

3 év 6 hónapos börtönbüntetést és a vezetéstől való örökös eltiltást kapott a szombathelyi ámokfutó

A szabályokra fittyet hányó vezető tavaly februárban rodeózott jogsi nélkül a belvárosban.

Kiengedték a győri rendőrkapitányt az előzetesből

Bűnügyi felügyeletben maradhat szeptemberig.

Győri polgármesterjelölti vita: Pintér Bence igent, Dézsi és Borkai nemet mondott

A Partizán szervezett volna polgármesterjelölti vitát Győrben.

Szombathely rendezi a jövő évi lacrosse Eb-t

Jövő nyáron Szombathelyen kerül sor a lacrosse Európa-bajnokságra.

Félmillió forintot loptak el egy idős, beteg embertől a soproni vasútállomáson

Az elkövetők megszerezték a bácsi bankkártyáját és annak PIN kódját.