Jenei Ferenc az Ugytudjuknak: A jobbikosok szívesebben támogatnának engem, mint a DK jelöltjét

Papp László Tamás 2021-06-22 11:08:00
Interjúnk az LMP előválasztási képviselőjelöltjével a győri 1-es választókerületben.

Győrben is kezd felpörögni az előválasztási kampány. A DK jelöltje, Jancsó Zita után az LMP színeiben induló Jenei Ferenc is utcafórumos rendezvényt tartott, ezután beszélgettünk vele. Szóba került a választókerületében megköttetett DK-Jobbik-alku, valamint az: hogy lehet egy kis pártnak is erős jelöltje, s szerinte miért tud jobban szót érteni Dézsi Csaba Andrással, mint a többi helyi ellenzéki politikus. S miért nem volna nagy veszteség Simon Róbert Balázs kiesése még a fideszes szavazóknak sem? Interjú!

Hogyan hat az esélyeire az előválasztáson, hogy a Jobbik nem önt, hanem a DK-s jelölet, Jancsó Zitát támogatja az 1-es választókerületben, ahol Ön is indul? Hisz a korábban nekünk adott interjúban azt mondta: Győrben a jobbikos szavazók lehetnek a mérleg nyelve.

Szerintem a Jobbik Győr szempontjából rossz döntést hozott. Mert itt a jobboldali, konzervatív ellenzéki szavazók egy igen jelentős része nem hajlandó baloldalról érkező jelöltre szavazni. A korábbi önkormányzati választásokon is kiderült, hogy a jobboldali szavazók, akik már nem akartak a Fideszre voksolni, a baloldali polgármester-jelöltre sem szavaztak, hanem inkább el se mentek a választásra. Vagy a jobboldali álcivilekre szavaztak. Attól tartok, hogy Győrben ez lesz a 2022-es parlamenti választáson is, hogy a jobbra húzó bizonytalanok vagy nem mennek el szavazni, vagy mégis inkább a Fideszre szavaznak, ha az ellenzéki összefogás jelöltjét az MSZP vagy a DK adja.

Jenei Ferenc

Fotó: Papp László Tamás

Én az előválasztáson szavazók bölcsességében bízom. Hogy ők meg fogják érteni: nem mindig a legnépszerűbb vagy legismertebb jelölt a legalkalmasabb jelölt. Hanem konszenzusos jelölt kell, akiben a bal-, és jobboldali szavazók egyaránt megbíznak annyira, hogy rá szavazzanak. Középen álló, mindkét irányba elfogadott jelölt: szerintem ilyen Karácsony Gergely is, aki egyébként egy viszonylag gyenge, egyszázalékos párt elnöke, és mégis megnyert egy polgármester-választást, aztán a főpolgármester-választást, és jó esélye van, hogy megnyerje az előválasztást, s miniszterelnök-jelöltként is győzzön.

Tekinthetjük egy gesztusnak a Jobbik részéről ön felé, hogy az országgyűlési képviselőjük, Magyar Zoltán megjelent az ön fórumán, a fotósok előtt fogtak kezet, miközben a Jobbik ebben a körzetben nem önt támogatja? A Jobbik helyben szívesebben döntött volna ön mellett, ha nincs a paktum a DK-val?

Az nem titok, hogy a helyi LMP és a Jobbik között jó a kapcsolat, s nekem személyesen is az a tapasztalatom, hogy a jobbikosok szívesebben támogatnának engem, mint a DK jelöltjét.

A Jobbik országgyűlési képviselője is részt vett az LMP-s Jenei Ferenc győri utcafórumán

Utcafórummal egybekötött sajtótájékoztatóval folytatta előválasztási kampányát Győr főutcáján Jenei Ferenc, az LMP jelöltje az 1-es országyűlési választókerületben. Aki Jenei Ferencet támogatja, az a zöld poltitikát támogatja. Illetve olyan jelöltet, aki a többség érdekeit fogja képviselni a NER-kisebbséggel szemben - mondta az LMP társelnöke, Kanász-Nagy Máté a Baross utcán tartott sajtótájékoztatón.

A DK-Jobbik paktum egy központi döntés, amit a helyi szervezeteknek le kell nyelniük akkor is, ha nem tetszik?

Persze, ez országos szintű alku. A Jobbiknak fontos volt, hogy más, számukra fontos körzetben a DK visszalépjen. S nyilván cserébe adniuk kellett valamit. És például Győrt áldozták be. Annak ellenére, hogy nagy létszámú, csaknem százfős aktivistacsapatuk van, itt Győrben egyik kerületben sem indítanak jelöltet.

Mik azok a programpontok, amik kifejezetten önhöz kötődnek, amiket képviselőként mindenképpen bevinne a parlamentbe?

A zöld ügyeket a városban én képviselem. Ilyenek zöldterületek megvédése, a légszennyezettség-mérés, a vizek óvása. Ezen kívül persze a ügyek nagyrészt természetesen ugyanazok, bárki legyen is a képviselő. Az a kérdés, milyen markánsan képviseli ezeket a közös jelöltként megválasztott politikus? Mennyire tudja érvényesíteni a város érdekeit egy jövőbeni hatpárti kormánykoalíción belül? Egy ennyire vegyes összetételű kormánytöbbségnél rendkívül bonyolult és nehéz lesz az érdekérvényesítés. A határozott fellépés nyilván szükséges lesz. A választókerület jelenlegi képviselője, a fideszes Simon Róbert Balázs arról híres, hogy az érdekérvényesítő képessége nulla, vagyis nála bárki jobb lesz. Jelenleg nem ő hozza a városba a fejlesztéseket, a pénzeket, hanem Szíjjártó Péter és Dézsi Csaba András.

Mi lehet az oka ennek?

Ő soha nem volt erős pozícióban a Fideszen belül. Korábban Borkai volt a győri ügyekben érdekérvényesítő pozícióban, most pedig Szijjártó és Dézsi.

Fotók: Papp László Tamás

 

Tehát Simon kiesése még a fideszes szavazóknak se lenne nagy veszteség?

Erről van szó. Másfelől pedig, bár én nem vagyok önkormányzati képviselő, többet beszélek a polgármesterrel és a fideszes közgyűlési többséggel, mint a városházán mandátummal rendelkező ellenzéki politikusok. Másfél-két havonta személyesen is találkozom Dézsi Csaba Andrással, zöld ügyekben tudunk egymással érdemben egyeztetni. Jobb a viszonyom a városvezetéssel, mint a többi ellenzéki politikusnak. És ha lesz egy új kormány, akkor Dézsinek, a győri városvezetésnek az lesz az érdeke, hogy olyan ember legyen az országgyűlési képviselő, aki hidat képez az önkormányzat és a kormány között. Szerintem én erre a szerepre alkalmasabb lennék, mint Pollreisz Balázs vagy Jancsó Zita.                  

Szólj hozzá!

Praktikus és stílusos megoldások az előszobában

Az előszoba az otthonok egyik legfontosabb területe, hiszen az első benyomást formálja vendégeinkben.

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.