Elbukta a pert a magyar kormány: érvényes a Sargentini-jelentés

Bazsó Bálint 2021-06-03 11:45:00
Az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága csütörtökön elutasította az Európai Parlament (EP) 7. cikk szerinti eljárás megindításáról szóló állásfoglalásával szemben benyújtott magyar keresetet.

Az EP 2018 szeptemberében nem kötelező érvényű állásfoglalást fogadott el, amelyben azt javasolta, hogy a tagállamokat tömörítő tanács az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének 1. pontja alapján állapítsa meg: Magyarországon fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy sérülnek az Európai Unió alapértékei. A Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő által összeállított jelentés kritikát fogalmazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetéről.

Magyarország az év októberében keresetet nyújtott be az uniós bírósághoz, amelyben az állásfoglalás elfogadásának szabálytalanságára hivatkozva a 7. cikk szerinti eljárás megindítását kezdeményező EP-javaslat megsemmisítését kérte.     

Indoklásában azzal vonta kétségbe az állásfoglalás érvényességét, hogy annak elfogadásakor a tartózkodásokat is figyelembe kellett volna venni a leadott szavazatok kétharmados többségének megállapításához.

Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

A tartózkodások figyelembe vételének elmulasztásával az európai uniós parlament nem tett eleget az uniós szerződésekből eredő követelményeknek - érveltek.

Az uniós bíróság döntésének indoklásában kijelentette: az Európai Parlament az állásfoglalás elfogadásakor leadott szavazatok számlálása során jogosan hagyta figyelmen kívül a tartózkodó szavazatokat. Az EP-képviselők tartózkodásait ugyanis nem kell figyelembe venni annak meghatározásához, hogy a leadott szavazatoknak az uniós szerződés vonatkozó cikkében előírt kétharmados többségét elérték-e.

Értelmezése szerint a "leadott szavazatok" fogalom csak az adott javaslatra vonatkozó pozitív vagy negatív szavazat kinyilvánítását foglalja magában. A tartózkodás, amelyet úgy kell érteni mint az állásfoglalás megtagadását, nem tekinthető "leadott szavazatnak".

Következésképpen azt a szabályt, amely a leadott szavazatok többségével történő szavazást ír elő, úgy kell értelmezni, hogy az kizárja a tartózkodások figyelembevételét - közölték.

Végezetül az uniós bíróság megállapította, hogy a tartózkodó szavazatok kizárása nem ellentétes sem a demokrácia elvével, sem pedig az egyenlő bánásmód elvével, tekintettel többek között arra, hogy a szavazás során a tartózkodó képviselők a szabályok ismeretében jártak el.

Előzetesen tájékoztatásban részesültek ugyanis arról, hogy a leadott szavazatok számlálásakor a tartózkodásokat nem veszik figyelembe - tették hozzá.

Szólj hozzá!

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.