Lóránt Gyulára, az Aranycsapat középhátvédjére emlékeztek Kőszegen

Farkas Bazsi 2021-05-31 13:59:56
A labdarúgó halálának 40. évfordulóján koszorúztak.

Lóránt Gyulára, a legendás Aranycsapat középhátvédjére, olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes labdarúgóra emlékeztek hétfőn, halálának 40. évfordulóján szülővárosában, Kőszegen.

Szöllősi György, a magyar futballhagyomány és a Puskás-ügyek nagykövete, az Aranycsapat Testület tagja a labdarúgó síremlékénél úgy fogalmazott: "nagyon nagy az adósságunk" az Aranycsapattal és különösen Lóránt Gyulával szemben, hiszen az elmúlt rendszerben "kitörölték" őt a magyar közéletből és médiából.

Fotó: MTI/Varga György

Hozzátette: Kőszeg már nagyon sokat "törlesztett" az adósságból, mert a vasi történelmi kisvárosban utca, sportegyesület, sporttelep viseli a nevét, emléktáblája, emlékműve van.

Emlékeztetett arra, hogy tíz évvel ezelőtt szülővárosa méltó módon, díszsírhelyen temettette el a kőszegi temetőben Lóránt Gyula Németországból hazahozott hamvait.

Szöllősi György felidézte, hogy negyven esztendővel ezelőtt Lóránt Gyulát Görögországban, a PAOK Szaloniki edzőjeként mérkőzés közben, a pálya szélén érte a halál; szívrohamot kapott.

Fotó: MTI/Varga György

Idősebb Lomnici Zoltán az Aranycsapat Testület elnöke a megemlékezésen úgy fogalmazott: "Egy ország akkor becsüli önmagát, ha

Básthy Béla (Fidesz), Kőszeg polgármestere köszöntőjében kiemelte: Kőszeg szülötte, Lóránt Gyula példája annak, hogy a sportban a megfelelő tehetséggel és hozzáállással a legkisebb helyről is el lehet jutni a legmagasabb szintre.

Lóránt Gyula hűséges maradt szülővárosához, hiszen az ő akarata volt, hogy végső nyughelye Kőszeg legyen, a kőszegiek pedig hűségesen őrzik és ápolják legeredményesebb sportolójuk emlékét - mondta.

(MTI)

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.