Lemondott a Magyar Fürdőszövetség éléről a Büki Gyógyfürdő igazgatója, Boros László Attila

Bazsó Bálint 2021-05-19 15:46:00
Információinkat megerősítette a szövetség főtitkára, Balogh Zoltán is.

Iparági forrásokból úgy értesültünk, hogy a Magyar Fürdőszövetség mai taggyűlésén benyújtotta lemondását a szervezet elnöke, Boros László Attila.

A Büki Gyógyfürdőt is vezető szakember pontosan három évvel ezelőtt lett a szervezet elnöke, távozásának okáról nem kaptunk tájékoztatást. Boros május 31-ével távozik a pozícióból.

Forrásunk szerint a szervezetben komoly vitát váltott ki az az év végi kormányrendelet, amenynek értelmében a Büki és a pápai Várkertfürdő tulajdonosi jogai kerültek át a Nemzeti Vagyonkezelőjétől a Magyar Turisztikai Ügynökséghez (MTÜ), amelyet egyesek iparági privatizáció előkészítéseként magyaráztak.

Távozik a Büki Gyógyfürdő Zrt. első fokon felfüggesztett börtönre ítélt gazdasági igazgatója

Dr. Bögyös Sándor a 2019. évi éves beszámoló elfogadásának napjával - várhatóan egy hónapon belül - távozik a Büki Gyógyfürdő Zrt. gazdasági igazgatói pozíciójából - írta a 24.hu-nak Boros László Attila, a cég vezérigazgatója, miután a lap tudomására jutott, hogy januárban a bíróság a vállalat gazdasági igazgatóját első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A magyar fürdők igazi aranytojás tojó tyúkok, ezt jelzi, hogy a válság előtt, 2019-ben 5,2 milliárd forint nyereséget termeltek az önkormányzatnak, de ezen felül az idegenforgalmi adón és a turizmusban érdekelt cégek iparűzési adóján keresztül még ennél is több adóbevételhez juthattak a települések - írta korábban a G7.

Az iparági forrásunk szerint a vagyonkezelőtől a turisztikai ügynökséghez vezető út csak az első állomás, elképzelhető egy nagyobb kiszervezés, vagyis privatizáció, amely alapvetően változtatná meg a piac szerkezetét.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.