"Újabb jelentős fejlesztés előtt áll a hazai vasúthálózat a következő 10-15 évben" - legalább az államtitkár elégedett

Bazsó Bálint 2021-05-18 18:30:06
Felújították a nagycenki Széchenyi Múzeumvasút egyik motorkocsiját és mozdonyműhelyét, ahol az is kiderült, hogy soha nem látott fejlesztések jönnek a vasút területén. Kár, hogy a jelen kicsit szomorkásabb: lefújt motorkocsi tenderrel, elhasalt balatoni fejlesztéssel, 50 éves rozoga, széteső szerelvényekkel.

"Újabb jelentős fejlesztés előtt áll a hazai vasúthálózat a következő 10-15 évben, a pályahálózat korszerűsítésére, a járműállomány fiatalítására és a kapcsolódó fejlesztésekre ezermilliárd forintokban mérhető a forrásmennyiség" - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Nagycenken.

Mosóczi László a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. üzemeltetése alatt álló nagycenki Széchenyi Múzeumvasút fejlesztéseinek átadóján azt hangsúlyozta, hogy egyre több jövőbemutató újdonság jelenik meg a hazai vasúti közlekedésben.

Részletezte: folyamatosan állnak forgalomba azok az emeletes motorvonatok, amelyek a Budapest elővárosi viszonylatban közlekednek, mire az utolsó is beérkezik, "mindenütt ezek a motorvonatok" haladnak majd. A MÁV-nak negyven darab leszállítására lesz szerződése.

Fotó: MÁV-Start

Hozzátette, hogy még több vonalon találkozhatnak majd az utazók a magyar fejlesztésben és kivitelezésben készülő IC Plusz család kocsijaival, emellett idén befejezik a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő vasúti pálya munkálatait.

Ugyanakkor az államtitkár által használt "mindenütt" nem vonatkozik az ország fővárosi agglomeráción kívüli részére, azt ugyanis továbbra sem tudni, hogy a vidéki mellékvonalakon milyen szerelvények fognak közlekedni, ha a lassan 50 éves (!) Bzmot szerelvényeket végképp ki kell, hogy vonják a forgalomból. Május elején ugyanis ezt a tendert is lemondták: 

Megint a vidéken spórol a kormány: ismét lefújták a motorvonat beszerzést

A 50 motorvonat beszerzésésel a vasúttársaság 12 év után szerzett volna be új, dízelüzemű szerelvényeket. Most úgy néz ki, nem lesz belőle semmi, holott "igény az volna rá", lévén a hazai mellékvonalak többségén a csehszlovák gyártmányú, 40-50 Bz motorvonatok billegnek a csapnivaló állapotú pályákon.

A lelkesedést ez persze nem törte meg, mint mondta: előkészületi szakaszban van a Budapest és Varsó közötti nagysebességű vasútvonal hazai szakaszának megépítése. A gyorsvasút Bécs felé is leágazhat majd, így nem csak a visegrádi négyek országait kapcsolja majd össze, hanem beköti a magyar hálózatot a nyugat-európaiba.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a vasút hagyományait őrzi a GYSEV is, mert folyamatosan fejleszti a múzeumvasutat, amelyet a pünkösdi hosszú hétvégétől a közönség ismét látogathat (ha már a MÁV folyamatosan leépítette azokat, mint például a kiterjedt hálózattal rendelkező és valódi hivatásforgalmat lebonyolító Nyírvidéki kisvasutat, ahonnan a vasúti eszközök egy részét a kihasználatlan luxusberuházásként épült felcsútira szállították át - a szerk.)

A kisvasúton két fejlesztést hajtottak végre az elmúlt időszakban: Fertőboz állomáson elkészült a mozdonyműhelyben kialakított látogatóterasz és teljeskörűen felújították a Dmot dízel motorkocsit - folytatta.

Fotó: MTI/Filep István

Mosóczi László kiemelte, hogy a múzeumvasút az értékőrzés mellett jelentős turisztikai vonzerővel is bír. Bár a vasút elsődleges feladata az emberek munkába, iskolába szállítása, egyre fontosabb szerepet tölt be az idegenforgalomban.

"Előkészítés alatt áll"  az észak-balatoni villamosítás - valójában épp a napokban lett eredménytelen a tender

Részletezte, hogy az elmúlt években megújult a dél-balatoni vasútvonal, a kivitelezők körülbelül egy hónap múlva befejezik az első észak-balatoni szakasz korszerűsítését is. A nyári főzeszon kezdetére 55 kilométeren villamosítják a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakaszt.

Az első ütemet újabbak követik majd, a Tapolca-Keszthely irányú folytatás előkészítése jelenleg zajlik - mondta. Ezzel szemben épp a napokba adtunk hírt arról, hogy érvénytelen lett a kiírt tender, ami nem is feltétlenül baj. És hogy miért? Kiderül a cikkünkből:

Egy darabig még biztosan marad a dízelromantika a Balaton északi partján

A nyertes pályázónak a 105 kilométer hosszú vonal(ak)on a szűk keresztmetszet kiváltás, villamosítás és központiforgalomirányítás megtervezése mellett az engedélyes tervek, illetve az azok alapjául szolgáló dokumentáció elkészítése lett volna a feladata. A nyertesnek emellett meg kellett volna terveznie 25 megállóhely és állomás magasperonját és akadálymentesítését, valamint 11 középületet és 9 utasbeállót.

Hangsúlyozta, hogy középtávú cél a Balaton körbejárhatóságának megteremtése "tiszta, tájba illő vasúttal".

Az államtitkár a kisvasutakat érintő beruházásokról azt mondta, hogy a MÁV a balatonfenyvesi önkormányzattal együttműködve újjáépíti az Imremajor és Csisztafürdő közötti nyolc kilométeres kisvasutat. A település vezetője, Lombár Gábor régóta küzd az egykori csisztafürdői szárnyvonal helyreállításáért, végül több környékbeli településsel közösen, hosszú évek kemény munkájával sikerült pénzt szerezniük az államtól a rendkívül jó turisztikai adottságokkal rendelkező kisvasút fejlesztésére. 

Fotó: MÁV

Utóbbinál felújítják a műszaki emléknek számító biztosítóberendezést és az épületgépészeti rekonstrukció mellett visszaállítják az eredeti hangulatú állomásképet.

Mosóczi László szerint a vasút további térnyeréséhez az kell, hogy megbízható szolgáltatást nyújtson a hétköznapokban és "színes kínálattal" győzze meg az embereket a hétvégéken.

Már négy óra alatt végigszáguld a vonat a Szombathely-Pécs vonalon

A tavaly decemberben hatályba lépő menetrend számos fejlesztést hozott mintegy harminc vasútvonalon. Április 11-től, a szokásos évi első menetrendmódosítással további újításokat vezet be a MÁV-START annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést, akár a megyeszékhelyek, városok közötti utazásra, akár kirándulás, túrázás céljából.

Eredeti állapotban állították helyre a Dmot motorkocsit

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója az állami forrású fejlesztéseket részletezve elmondta, hogy Fertőboz állomáson a látogatóteraszról nyerhetnek betekintést a látogatók a felújított fűtőházra, amelyben egy gőzmozdony és egy dízelmozdony található.

Fotó: MTI/Filep István

A Dmot dízel motorkocsiban a motor és az automata sebességváltó újult meg, emellett teljeskörűen rekonstruálták, így most az 1940-es gyártás képét mutatja kívülről.

A vezérigazgató beszélt arról is, hogy két darab, Magyarországon máshol nem található egyedi hajtányt is ki lehet majd próbálni a kisvasutozás mellett. A keskeny nyomvonalú hajtányok számára a vágány nyomvonalát már lehet látni.

Szólj hozzá!

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.

Éjszakába nyúló sportolás várja a győrieket az Olimpiai Sportparkban

Több mint húsz ingyenes programmal, vízi sportokkal, futással, jógával és csapatsportokkal érkezik június 12-én a Mozgás Éjszakája.

Elhunyt Gerencsér Tibor

A szombathelyi sportszervező, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tagja 78 éves volt.

„Történelmi megállapodás született” – új fejezet nyílhat a TISZA-kormány a kárpátaljai magyarság jogainak ügyében

Magyar Péter szerint Ukrajna vállalta, hogy törvényi szinten is garantálja a magyar kisebbség nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogait.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés kezdődik Győrben és a környező településeken

A következő napokban célzott kezelésekkel próbálják visszaszorítani a szúnyogok szaporodását, a védekezéshez a lakosság segítségét is kérik.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének új elnöke

Nemény András társelnöknek választották. Pintér Bence pedig jelezte, Győr felfüggeszti tagságát a fideszes elnök megválaszása miatt.

A kínai agyagkatonáktól az ukrán gyerekrajzokig – izgalmas kiállítások várják a látogatókat Győrben a Rómer Múzeumban

Több helyszínen is különleges időszaki és állandó tárlatokkal készünekl a nyári hónapokra.