Ők voltak a füvező hippik, a háború ellen tüntető woodstocki lázadók és ők voltak a jövő reménységei. Szubkultúrát építettek, amelyben a tartógerenda a rockzene volt.
Mára nem sok maradt mindebből. A forradalmi idők elmúltak, a rockzene nagyot változott. Mondhatni látványosan elsilányult, mind a zene, mind a szövegek mondandója lehanyatlott.
Változott a rajongótábor is. Az 1999-es, Woodstockra emlékező koncertre még százezren mentek el, de a jubileumi, 50. évfordulós bulit 2019-ben már meg sem tudták rendezni.
Amerikai hippi kommuna1968 valóban megfordította a világot, új pályára állította a demokráciát, a szabadságjogokat, a kisebbségek védelmét. Ekkor jelent meg az „egy bolygó-közös problémák" látásmód, amiből aztán a zöld-mozgalom és a környezetvédelem kinőtt.
Nem úgy a szovjetorosz keleti blokkban, közte hazánkban. 1989 után pedig már nem igazán lehetett átplántálni az 1968-as eszméket, sem tanulságait, hiszen az ország politikai-gazdasági-morális csődben volt. Pedig lett volna miből meríteni.
Magyar hippik, ilyen is voltPéldául a hatvanas évekhez, akár 1968-hoz visszanyúlni. Muníció lehetett volna az Illés-Metro-Omega hármas szellemisége, vagy Koncz Zsuzsa, Kovács Kati dalszövegei, Tolcsvay kiérlelt zeneköltészete, amit aztán Bob Dinnyés emelt igazán magasba. De ott volt a Generál, később az LGT, a Piramis, a Vida Ferenc alapította szombathelyi Lord.
Szörényi egy korábbi korszakában az emberi jogokról zenélt„Tőled a nem kell sem kell'", lázadt a Beatrice énekese, Nagy Feró, amire rímelt Révész Sándor, Piramis, égbe nyúló hangja: „A becsület ennél többet ér!'". Az Illés, majd Bródy rejtett üzenetekkel dolgozott, ezek manapság újra aktuálisak: „Nem akarok állni, ha futnak a percek/ Nem akarok állni, ha fordul a Föld".
A rendszerváltás után a magyar rock légüres térbe került. A szabadon beáramló nyugati stílusok, bandák és látványos technikai arzenálok (Pink Floyd, Michael Jackson, U2) megmutatták a csóróságot. Már szó sem lehetett arról, amiről '68 táján még igen: világsztár lehet az LGT, vagy az Omega.
Igaz, nekik is inkább azért volt esélyük erre, mert keleti kuriózumnak számítottak (Omega Red Star – Omega Vörös Sztár – ez volt Kóbor Meckyék neve az angliai turnén).
Egy szál gitár és a tömegAz egykori progresszív, 68-as magyar rockzenéből lassan megélhetési gitárpengetés lett. Aztán a Fidesz a kétharmados „csapásiránya" után, a kultúrharc előszobájában felfedezte a széteső rockban rejlő lehetőségeket. Na nem művészeti, hanem vegytisztán politikai, szavazatszerzési célokból.
Nem volt túl nehéz dolguk. Az egykori nagy generáció megöregedett, elgyávult, konformistává lett, vagy már eltávozott a hippi-virágos földi rétekről. Az egykori sztárok is megroggyantak. Sokuk kiszolgáltatott lett, megélhetési gondokkal küzdött. A koncertek már nem vonzottak nagy tömeget, megjelentek a „kütyüs sztárok", a monitorok hősei.
Ekkoriban nyilatkozta Kóbor, hogy a műfaj körbeért, nincs már sok benne.
„Úgy járt, mint a szimfonikus zene. Annak is volt egy fényes, előre mutató korszaka, de ma mégsem akar senki szimfóniákat írni... Vagyunk még, de velünk a műfaj is eltűnik majd".
Persze nem mindenki gondolja így, a hatalom meg végképp nem.
Ákos - beérett a termésMilliárdos támogatásokat juttat különféle csatornákon az „arra érdemeseknek", kiváltképp a fából vaskarika „népnemzeti rock" udvari dalnokainak. De örömzenélhetnek állami(köz)pénzből a nevesebbek, például Ákos, Nagy Feró, Leslie Mandoky vagy az afrikáner Szikora.
Jönnek is szépen, sorban a hűségnyilatkozatok az egykori, mára „megvilágosodott" lázadóktól. Akiknek nem csak az emlékezete, de az emléke is kopik. De ma is akadnak a műfaj függetlenségéhez hű formációk. Ilyen például a Quimby, a szombathelyi kötődésű 30Y, vagy a Sziámi.
Kiss Tibi nincs sor alattA rockzene még évtizedekig színen marad, úgy, mint a hatvanas-hetvenes évek tévésorozatai. De már nem lesz sem ifjúsági, sem szubkulturális töltete. A műfaj magyarországi útja arra tanulságos példa, hogy mivé lesz, ha a tartása elveszik.
