A második Szputnyikomnál már nem volt akadálya a fotózásnak

Papp László Tamás 2021-04-30 15:59:00
Akik Pfizerre vártak, azok többsége viszont csak a győri kórháznál kígyózó sort fotózhatták ugyanekkor - szubjektív oltásnapló.

Valamivel fél 12 után értem a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórháznak a Petz Lajos Parkolóházzal szembeni kerítésénél lévő bejáratához, ahol már hatalmas sor kígyózott az oltópont felé. Végigfut bennem, hogy így nemigen fogok ebédre végezni. (A lentebbi riportot készítő Pintér Bence kollégám véleménycikke a témában itt olvasható.)

Kilométeres sor áll Pfizerért a győri kórháznál is

Ahogyan az éjjel (!) kiderült, ma délelőtt 10 órától Pfizer-féle vakcinával oltanak, mintegy 100 ezer adag jut erre a célra. A híresztelések szerint aki most lemarad, az jó időre kimarad ebből a fajta oltóanyagból. A közlemény szerint csak úgy adható be a Pfizer vakcinája, ha időpontot foglalunk a www.eeszt.gov.hu oldalon.

De mikor szóba elegyedek az ott állókkal, kiderül: ők mind Pfizerre várnak, a Szputnyik-oltópont ezúttal is másik épületben üzemel. Megyek hát tovább, elérve a sor végét. Csoportosulás, bizonytalanság, ingerültség, a rendőröket és katonákat faggató emberek. Lásd az erről készült fotókat:

Fotók: Papp László Tamás

 

Az eseménysort tökéletesen rekonstruálta a már hivatkozott írásában Pintér kolléga:

Történt ma reggel, hogy az Origo hajnali négykor megírta: ma el akar oltani a kormány 100 ezer Pfizer-oltást. Már ez bőven elég volt ahhoz, hogy reggel 5-6 körül már elképesztő lassú legyen az időpontfoglaló oldal, de aztán jött Orbán Viktor, aki közölte, hogy most van ennyi, aztán csá: ha nem regisztrálsz és oltasz ma, akkor Pfizer hetekig nincsen – ami egyébként jó eséllyel nem igaz, de a béljóslást hagyjuk meg későbbre. A lényeg az, hogy természetesen az időpontfoglaló oldal szervere percek alatt bemondta az unalmast, reggel óta gyakorlatilag elérhetetlen. A kormány szerint viszont „túlterheléses támadás” érte őket. Ami igaz is: aki ezt a „támadást” megszervezte, azt úgy hívják, hogy Orbán Viktor. A „túlterheléses támadás” azt jelenti ugyanis, hogy nagyon sok ember szeretne Pfizer-vakcinát, főleg azután, hogy Orbán atyaian megfenyegette őket, hogy csak ma kaphatnak – írta.

A Szputnyiknál viszont teljes a nyugalom, alig féltucatnyian ülnek a teremben. Az MTI bezzeg sehol, pedig máskor nagy előszeretettel fényképezik az oltakozni vágyókat. De most, hogy kifejezetten invitáltam őket, fotózzanak csak le oltás közben engem, s a többi ehhez hozzájáruló személyt, valahogy nem kívántak élni a lehetőséggel.

Kedves MTI, tessék az én oltásomat is lefotózni, ha már a rendőr szerint ezt csak önöknek szabad!

Tisztelt Magyar Távirati Iroda! Bizonyára önök is értesültek róla, hogy jártam április 9-én, vagyis múlt pénteken a győri kórházban történt oltásom alkalmával. Ha mégsem, idemásolom az eseményről született beszámolóm erre vonatkozó mondatait: Mikor szólítanak, belépek az oltóhelyiségbe.

Tekintve, hogy mintha meg sem történt volna: Müller Cecília a mai operatív törzsi sajtótéjékoztatón egy szóval sem említette az oltáskáoszt, miközben tömegek állnak sorban nemcsak Győrben, Szombathelyen, de az ország többi részén is, valószínűleg a közmédia se lesz vádolható azzal, hogy túltolja a helyzetet bemutató riportokat.

De nemcsak az MTI hiányzik: a rendőrök sincsenek, akik a múltkor az országos kórház-főigazgatóság utasítására hivatkozva megtiltották a fotózást. Azt mondták: az Országos Kórház-főigazgatóság utasítása értelmében az oltásokról csak az MTI és az MTVA készíthet fotót.

Beoltottak Szputnyikkal - a rendőr pedig közölte velem, hogy tilos a fotózás

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk! Mikor a háziorvosom felhívott, hogy sorra kerültem a listán, így mehetek oltásra, s rákérdezett: beírhat-e konkrét időpontra, habozás nélkül igent mondtam. Ám legbelül éreztem némi habozást. De nem az oltás ténye miatt.

Véleményem, illetve portálunk ügyvédjének álláspontja szerint semmilyen jogszabályba nem ütközik, hogy egy állampolgár a kórházban saját magáról fotót készít vagy egy ott tartózkodó másik oltásra várakozót megkér arra, hogy fotózza le őt. (Az országos-kórház főigazgatót megkérdeztük az ügyről, de nem válaszolt.)

Ezúttal azonban senki nem kifogásolja, hogy előveszem a telefonom, megörökítve az oltás pillanatát.

Szputnyik: be a szervezetbe!

Fotó: Papp László Tamás

Magkapom az oltást dokumentáló papírt, aztán tíz percet kell várnom, hogy nem lesz-e korai oltási szövődmény. Semmi nem történik, a belső udvaron diskurálgatok a napsütésben a járványhelyzetről a szúráson ugyancsak átesett polgárokkal. Kifelé haladva pedig ismét szembesülök a csigalassúsággal haladó Pfizer-sorral.

Ezúton is buzdítok mindenkit, hogy oltassa be magát. Mint korábbi publicisztikámban leírtam: a keleti vakcinákat illetően magam is szkeptikus, illetve gyanakvó voltam, s kétségeim dacára oltattam be magam. Mert úgy vélem: bármelyik oltás jobb, mint a vírustól megfertőződni, illetve másokat megfertőzni. Ami egyébként nem emberi jog. 

Mások megfertőzése nem emberi jog

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk! „Veszélyhelyzet idején is mindenki egyenlő a törvény előtt, és még az Alaptörvény is azt rögzíti, hogy alapvető jogainkat bármely megkülönböztetés nélkül gyakorolhatjuk.

Nem lehet éveken keresztül lezárva tartani az intézményeket, szolgáltatásokat, abba összeomlana a jelenlegi világunk. A nyitás egyetlen igazi záloga azonban a vakcina. Az oltást igazoló dokumentum nélkül pedig hamarosan moccanni sem lehet, tehát az egyetlen kiút a legalább 80-90 százalékos átoltottság.

Amit viszont nem lehet a józan belátásra alapozni. Úgy vélem, ekkora nagyságrendű átoltottsághoz igenis szükség van bizonyos jogszabályi késztetésre, hogy a teljes nyitás csak beoltottak számára legyen elérhető. Kimondom ezt, akkor is, ha nem leszek népszerű.  

 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.