Kilométeres sor áll Pfizerért a győri kórháznál is

Pintér Bence Nagy Donát 2021-04-30 12:06:00
Az időpontegyeztetés összeomlott, mindenki szalad az oltásért.

Ahogyan az éjjel (!) kiderült, ma délelőtt 10 órától Pfizer-féle vakcinával oltanak, mintegy 100 ezer adag jut erre a célra. A híresztelések szerint aki most lemarad, az jó időre kimarad ebből a fajta oltóanyagból.

A közlemény szerint csak úgy adható be a Pfizer vakcinája, ha időpontot foglalunk a www.eeszt.gov.hu oldalon.

Csakhogy az oldal a nagy érdeklődés miatt már hajnalban összeomlott, és hiába van már délután, még most sem működik a túlterhelés miatt.

Időpont nélkül is adnak Pfizert Szombathelyen

Terepre mentünk, hogy kiderítsük, mi a helyzet a Pfizer-féle oltással Szombathelyen, miután péntek reggel kiderült: ma beadnak belőle 100 ezer adagot országszerte, de az időpontfoglaló honlap leállt. Mint kiderült: van Pfizer-vakcina Szombathelyen. Az oltást meg is kezdték a régi tüdőgondozó épületében a Petőfi Sándor utcában, érkezési sorrendben.

Ennek ellenére aki leleményes volt, az időpont nélkül is elment az állami oltópontok valamelyikére. Ez történt többek között Szombathelyen, és Győrben is, ahol

800 adag vakcina volt reggel, de ennél már 11 órakor jóval többen álltak sorba. Most karszalagot osztanak azoknak, akik a sor elején állnak. Aki tud mégis regisztrálni időpontot az oldalon, az megkerülheti a sort, és úgy kaphat karszalagot.

Ahogy a képen is látszik, rengetegen állnak sorban Pfizerért a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház előtt. Hogy megtudjuk, mi a hivatalos teendő, e-mailben érdeklődtünk a kórháznál, ahonnan nem kaptunk választ. Egy olvasónk azonban kapott válszt az oltóponttól. A válaszban azonban se azt nem említik, hogy menjen oltakozni aki Pfizert akar, se azt, hogy ne menjen.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Kizárólag az eeszt.gov.hu oldalon tud időpontot foglalni, amint helyreáll a rendszer. Jelenleg tömegek állnak a kórház előtt érvényes időpontfoglalás nélkül oltásra várva. Tisztelettel:

Oltópont Győr

Azaz aki időpont nélkül beállt a sorba, az mégis megkapta eddig a Pfizert. 800 adag volt reggel.

Fotó: Papp László Tamás

A helyszínen lévő kollégánk azonban úgy értesült, hogy csak 800 adag Pfizerrel készültek Győrben. Úgy tudjuk, hogy emiatt a sor elejétől haladva elkezdtek karszalagokat osztani, és ha az elfogy, akkor ennyi volt, a többieket hazaküldik.

Közben Budapesten már van olyan kórház, ahol kifogytak a készleteik annak ellenére, hogy több száz méteres sorban állnak oltásra várva emberek.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.