Lassan már nyugdíjas az a szombathelyi, aki a nyugati városrészen elsőként felhúzott téglaházakkal egyidős. A munkagépek ugyan 1963-ban jelentek meg a környéken, de a Derkovits-lakótelepet valójában 1961 tavaszán öntötték végleges formába.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Mégpedig a legendás építész, Károlyi Antal elképzelései alapján. Károlyi ismert volt arról, hogy mindenkor kiállt a szakma elsőbbsége mellett. Így aztán meg is mentette a várost a szocialista realizmus egysíkúságától. De ha már nem volt kibúvó, akkor is ötletet vitt az elvárt politikumba.
Erre példa a Március 15. tér, az egységes és harmonizáló Sportház - Rendelőintézet épületegyüttes, amely arányos tömbjével nem nyomta agyon a korábban kialakult, polgári városképet.
A szombathelyi Március 15. tér csak közbeszédben szocreál, valójában építészeti kuriózum
Nem mutat ma felemelő képet a város egyik fontos pontja, a Március 15. tér, noha nemrég felújították a Művelődési és Sportházat és a térkövezet is bírja még. De a tér másik fontos eleme, a Rendelőintézet (SZTK) romlása szemmel látható. A csak szocreálként emlegetett két középület és a térszerkezet valójában nagyon is értékes és egységében megőrzésre méltó.
A forradalmat pár évvel korábban leverő, szovjet típusú hatalom célul tűzte ki a „szocialista embertípus" kinevelését. Ezzel pedig hatalmi bázisának kialakítását, a rendszer hosszú távú konszolidálását. Ehhez azonban emelni kellett az életszínvonalat, asztalra téve a krumplilevest, majd a rántott húst. A tömegnek ennyi is elég volt a „zűrös idők" után.
Illetve nem. Mert gyorsan a legfeszítőbb problémák egyike lett a Kádári-szocializmusban a lakáshiány. Nem volt ez másképp Szombathelyen sem. A Szűrcsapó utcai, új tégla-kockák egyikébe elsőként beköltöző család ifjú tagja volt akkoriban János, ma Jani bá', akit a lépcsőházban a fiatalok simán „lesziáznak". Ezen jót mosolyog és egyáltalán nem bánja.
Fotó: Fortepan/Baráth Endre
„Nézd, engem soha nem érdekelt, hogy minek hívtak. Voltam sima melós, aztán kiskáder, majd szaki, most meg Janibá. A Tanépnél húztam le a legtöbb időt, jól tudtam, mi az a tömeges lakásépítés. Alig várta már a család, hogy a füstös Karicsáról elhúzhasson, hát még én! Amikor az újság megírta, hogy tervezik a Derkót, szerintem az egész város fellélegzett".
Az országos politikai vezetés fokozatosan megszüntette Szombathely „vasfüggönyös", dicstelen státuszát és egyfajta kompenzációként a szokásosnál nagyobb összeget juttatott fejlesztésekre. Ebbe a kalapba került a Derkovits lakótelep megvalósítása is.
A lakáshiány ekkor már nyomasztó volt a városban, egy fiatal párnak gyakorlatilag esélye sem volt a normális elindulásra. Ráadásul ott volt a Ratkó-generáció, a legnépesebb korosztály színre lépése családalapítóként. Ehhez megint csak lakás kellett.
Fotó: ugytudjuk.hu
Mindezek nyomán nyilvánította a Központi Bizottság, majd a megyei pártbizottság is kiemelt feladattá a tömeges lakásépítést. A városban Károlyit bízták meg a tervezéssel. Az építész eleve úgy gondolta, hogy az új telep nem lehet egyhangú és helyet kell találni az üzleteknek, iskoláknak, zöldterületeknek is. Károlyi Antal mellett Rónai Károly építész szállt ringbe, a lakóházak mellett rá várt a kiszolgáló egységek, közte a Domus üzletközpont megtervezése.
„A Derkovits megalkotása örök szerelem. Örülök, hogy részt vehettem a projektben, ahogy ma mondanák. Nagy kihívás volt... Tónival napi szinten egyeztettünk. A VÁTI volt a rendezési terv gazdája. Károlyi a beépítésért felelt én pedig az infrastruktúráért. Hogy ne legyen egyhangú a telep, eltérő magasságú épületekben gondolkodtunk. Így lett öt, de 11 szintes is", hallottuk.
Az 1961-es tervezés után két évvel indult el a nagyüzem. Az új negyed főtengelye, pontosabban gyűjtőútja a Szűrcsapó lett, a Paragvári útról leágazva. Eleinte téglaházakat húztak fel, majd megjelent az alagútzsalus technológia. Mindez azonban kevésnek bizonyult, mert időközben a lakásra várók szám egyre nőtt. A korabeli, munkahelyi hangulatjelentések szerint „politikai kérdéssé" lett a gyorsaság és a tömegesség.
Ezért is jött egyfajta megváltásként a paneles szovjet módszer, amit igazából 1970-től vetettek be. A legtöbb embernek erről még ma is a házgyárak jutnak eszébe.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
„A házgyári technológiát hazánkban elsőként 1970-ben a fővárosi 43. számú Állami Építőipari Vállalat használta", mondta el egy vasi építész, aki maga is részt vett a programban. „Ünnepélyes keretek között mutatták be a házgyárat és persze alaposan megideologizálták a dolgot. A legnagyobb előny a gyorsaság volt. A formában kiöntötték a panelt, majd trélerre emelték és mehetett is a célhelyre.
Szó szerint gomba módra nőttek ki a házak a földből... Szombathelyen a Derkovitson, ott is a Rohonci úti kilencesek, majd a Tolbuhin úti, piac melletti középmagas házak. De azt is el kell mondani, hogy eléggé igénytelen lakásépítési módszer volt ez. Senki sem tudta például, meddig tartanak ki a panelek, milyen lesz a korrózió, a nedvesedés, szigetelés és így tovább. De tüzet oltani nagyon jó volt".
Az idei, vagyis a 60. éves jubileum, talán a járvány miatt, csendes. Hivatalos emlékezésről nem tudni. Mindez nem változtat azon, hogy Károlyi Antal kollégáival szakmai szinten is maradandót alkotott. A korszak hasonló építményeihez képest (Veszprém, Győr, Budapest, Nyíregyháza) emberi léptékű lakótelepet terveztek és viteleztek ki. Így a Derkovits egyfajta példa lett a szakmában.
Fotó: ugytudjuk.hu
De nem csak ott. Ha most teszünk egy nagy sétát a Derkón, rendet, tisztaságot tapasztalunk és érződik egyfajta családias hangulat. Generációk nőttek itt fel. Generációk, akik nem csak lakhelynek, de otthonnak is tekintik a Derkovitsot. Egyedülálló, hogy szinte egyetlen bontás sem volt a területen, ellenben sorra újítják fel a házakat.
Talán ez a legnagyobb elismerés, amit építész és építő elérhet.
