Németh Zsolt: vajon helyeslik-e a sárváriak, hogy az elmúlt időszakban, sok millió forintos költséggel megnövelve a költségvetést több új pozíció is megjelent a városházán?

Fehér Buda 2021-03-30 17:41:00
A Híd a Jövőnkért Egyesület képviselője azt mondja, az elmúlt évben annyi névtelen levelet kapott a helyiektől, mint még soha. 

„A 2019-es önkormányzati választásokat követően a többedik alkalommal juttattak el hozzám különböző személyek névtelen leveleket” – nyilatkozta a lapunknak Németh Zsolt, a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület képviselője. Németh azt mondja, hogy az önkormányzati választások előtti tíz évben összesen nem kapott annyi névtelen levelet, mint amit az elmúlt egy évben. „A levelekből egyértelműen kiolvasható, hogy félelemben élnek az emberek, a legújabb levél legelső mondatában azt fogalmazták, hogy nagy szükség van a sárvári ellenzék és az én munkámra, mert sokan elégedetlenek a helyi vezetéssel, de érthető okokból nem szívesen vállalják nyíltan a véleményüket. Ez mindenképpen egyfajta félelmet jelenthet, mert ha valaki őszintén és nyíltan megfogalmaz egy sérelmet, akkor hovatartozástól függetlenül nem gondolom, hogy félelemben kellene élnie bárkinek is. Minden esetre ez elgondolkoztató, legújabb levélben hosszasan azt írják, hogy segítségért kiáltanak, de város vezetése nem hallja és nem is hallgatja meg őket” – mondja Németh.

A képviselő azt mondja a levél írója konkrét példaként sorolta fel azt, hogy a kulturális központ, a gondozási központ, vagy éppen az óvodák dolgozói csak minimális anyagi elismerésre számíthatnak.  A dolgozók között olyan is előfordul, hogy diplomával is csak a bérminimumot vagy nem sokkal magasabb összeget tudnak megkeresni. A levélben azt is megfogalmazzák, hogy vélhetően a betagozódás lehet az oka annak, hogy ezeket a dolgozókat a saját intézményi vezetőjük sem képviseli, vagy nem tudja hatékonyan képviselni az ő ügyeiket a városvezetéssel szemben. Korábban már foglalkoztunk azzal, hogy Sárváron is megjelent az olcsó munkaerő fogalma, Németh szerint egyre inkább látszik, hogy elkezdett konzerválódni a dolgozói szegénység a városban.

„Ebben a levélben arra is kitérnek, hogy a polgármesteri hivatalban nincs polgári mértéktartás vagy ha van, akkor sem azt sugallják, mert állítólag a hivatalban bizonyos személyek bizonyos esetekben magas fizetéseket és jutalmakat kaptak, és kapnak a mai napig. A levél konkrétan kitér arra, hogy a hivatalban állítólag új pozíciókat hoztak létre. Az alpolgármester és a tanácsadó pozíciókról eddig is tudtunk, de állítólag olyan vezető és csoportvezető státuszok is megjelentek, amelyek korábban ebben a formában nem léteztek. A levél írói azt is megfogalmazzák, hogy amikor bizonyos adónemeket illetve adónemek beszedését az állam saját maga koordinálja, addig ezzel egyidőben állítólag helyettes vezetői pozíció és pozíciók is megjelentek, a vezetői pótlék kifizetésével együtt” – teszi hozzá a képviselő.
Németh elmondta, hogy a legújabb névtelen levélben olyan témákra is kitért az író, amelyekkel a sárvári ellenzék már régóta foglalkozott. Ilyen például a helyi média teljes kisajátítása, amelyből teljesen kizárták az ellenzéki képviselőket. Ők egyébként azt mondják, hogy nyilvánosan, élő adásban és kompetenciák mentén rendelkezésre állnának a helyi média számára, ám a kéréseik eddig süket fülekre találtak.

De a névtelen levélben megjelenik az internetes trollok problémája is, Németh azt mondja, az elmúlt időszakban egyre több fénykép nélküli, vagy álnévvel regisztrált felhasználókkal találkoznak az interneten, akik ma már a gusztustalanságtól és a törvénytelenségtől sem riadnak vissza. A levél egy bizonyos pontján azt is megfogalmazzák, hogy a jelenlegi politikai vezetés annak idején szóvá tette, hogy az ellenzéki jelöltek között volt olyan is, akinek akkor nem volt sárvári lakcíme. „A városvezetés viszont ma miért nem foglalkozik azzal, hogy a hivatali és az önkormányzati cégek egyes vezetői, dolgozói Sárvárt korábban csak a térképről ismerték? Vajon ez minden esetben rendben van?” – teszi fel a kérdést a sárvári képviselő. 

Szólj hozzá!

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.