Nem. De majdnem. Sokan látták, ott voltak. Senki sem látta. De aki látta, az esküszik, hogy egy szombathelyi koncerten darálta le a csirkét. Az idő és az elme megteszi a magáét. Néhány rajongó, aki ott volt az MSH-beli koncerten, úgy emlékszik, hogy „talán megtörtént".
Utánanéztünk a nem éppen mai történetnek. Már csak azért is, mert az ex-punk énekes egy időben a „nemzet csótányaként" hirdette magát a színpadon. Ehhez képest elnyerni a nemzet egyik legmagasabb díját – elégtétel a „csótánynak". De mi igaz a csirke-sztoriból? Hogyan jött képbe éppen Szombathely, a Művelődési és Sportház?
Kicsit távolabbról kell kezdeni a múlt századi történetet. Miután az örökmozgó zenész összejött a zalaegerszegi Csuka Mónika énekesnővel és elvette feleségül, megalakították az ország első női rock együttesét, a Beatricét.
Feró láthatóan kilógott a lánysorból, de egészen jól hozta a dallamokat a „bandában". Megidézve az édeskés olasz zenei giccs világot is. Ez már jó nagy fordulat volt punkos-előéletéhez képest. Az 1970-ben elstartolt Beatrice azonban nem sokra vitte. Így Feró elunta a szürkeséget és Mónikát. Elvált, majd szabályosan elfoglalta az együttest, feltöltve saját embereivel.
A letenyei születési, erdélyi menekült családból származó Feró valósággal kilőtt az új formációjával. Sorra születtek a legendás Ricse-számok (Jerikó, Katicabogárka, Nem nekem tanulsz, Nagyvárosi farkas) és az énekes nagyon ráérzett a közhangulatra. Kitalálta az elnyomott fiatalok jelképét, a baboskendőt és képes volt a lehető legőszintébben elhitetni rajongóival, hogy ő az, aki „ledönti Jerikó falait".
Az 1978-ban alakított együttes mindössze 3 évet élt meg, de óriási rajongótábort szerzett, így politikai kockázattá vált a Kádár-rendszerben. Nem sokkal a vég előtt, 1980 őszén azonban volt egy emlékezetes koncertjük a szombathelyi MSH-ban.
A Sportház akkori igazgatója, Babos Sándor, nem kis bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor meghívta a Ricsét. Akkorra már ment a csirke darálós szóbeszéd, aminek külön nyomatékot adott, hogy a megyei pártbizottság kulturális felelőse tényként kezelte. Az is elhangzott vádként, hogy a „káromkodós lázító zenész vért köp a közönségre".
Babosra nagy nyomás nehezedett, a koncert reggelén semmi sem volt biztos. Aztán ahogy szürkülni kezdett, rendőrök és rajongók tömege áramlott a rock-szentély felé. Botrány nélkül már nem lehetett megálljt parancsolni, ezzel bejött az igazgató taktikája. A felettes szerv ekkor „csupán" annyit kért, hogy „ne legyen csirkedarálás".
Az igazsághoz tartozik, hogy az igazgató maga is hitelt adott a szóbeszédnek. Ezért nem sokkal a kezdés előtt egy újságíró társaságában benyitott Feróék öltözőjébe. Miután megtörölte homlokát, közölte az énekessel, hogy a koncert mehet, de „itt ma nem lesz csirkedarálás".
„Arra emlékszem, hogy az öltözőben megállt az ütő. Fogalma sem volt a zenészeknek, hogy mi ez az egész... Feró hümmögött, de azonnal kivágta magát: Igazgató elvtárs, nem is hoztunk csirkét".
A koncert végül is lement, bár a zenélés többször félbeszakadt. A rajongók extázisban tomboltak. Többen felmásztak a színpadra, elkapták az énekes lábát, rendészek rángatták ki a zenészt. Végül Feró is megsokallta: „Gyerekek, mi a f... van ma veletek? Nem nekem tanulsz, b... meg!", már zúgott is a sláger.
„Akkor még nem volt internet, telefonon adtam le a tudósítást. A koncert végén a színpad mögött vártam, majd amikor Feró jött, megkérdeztem: mi ez a csirkés sztori? Azt mondta, ilyen hülyeséget még nem hallott, de most már ezen is túl van", emlékezett az újságíró.
Kinyomozhatatlan, ki és mikor, főleg miért dobta be a köztudatba a csirke darálós történetet. Ami nagyon szívósnak bizonyult, mivel Nagy Ferónak többször is magyarázkodnia kellett.
Elunván a dolgot, egy interjúban Dezső Andrásnak „hivatalosan" is kijelentette: „A mai napig a csirkedarálásról vagyok a leghíresebb, noha soha életemben nem daráltam, nem szaggattam szét csirkét színpadon. Mi voltunk annak idején az ügyeletes rosszak".
Ennek ellenére a legenda tovább terjedt. Babos Sándornak például évekig a szemére vetették, hogy „miért hagyta a vérfürdőt". Utólag bele gondolva, nem éppen előzmény nélküli a mai fake news, azaz a hamis hír és a hiszékenység tünetegyüttese.
És jött a Poirot-i fordulat: volt csirkedarálás! Mégpedig a szombathelyi legendárium után két évvel... Amikor is a CPg punk-formáció egy pesti klubban „elszabadult". Énekesük az albérleti hűtőből elcsórt egy bontott csirkét, majd a színpadon felszabdalta és a közönségre hajította. Lehet, a szombathelyi illetőségű pletyka dolgozott a tudatalattijában...
A történetet egyébként Feró is feleleveníti Dezső könyvében: „Két évvel a nevezetes CPg-koncert előtt, 1980 őszén egy művházban adtunk koncertet, ami előtt az intézmény igazgatója arra kért, hogy a „csirkés dolgot" hagyjuk ki".
Feró még elmondta, hogy először nem tudta, miről van szó, kicsit meglepődött. Majd megnyugtatta az igazgatót, se csirkét, se darálót nem hoztak magukkal.
Vannak, akik ma is megesküsznek arra, hogy látták Ferót a színpadon csirkét darálni. Tényleg, miért is higgyen az ember a saját szemének?
