Mi a közös a Habsburgokban és a koronavírusban?

Bazsó Bálint 2021-03-15 12:45:28
Járvány ide, járvány oda, nincs nemzeti ünnep a pártok forradalomra emlékező közleményeinek álcázott aktuálpolitizálása nélkül.

Hollik István, a kormánypárt kommunikációs igazgatója Facebook-oldalára feltöltött videójában úgy fogalmazott: A kokárda ma nemcsak a 48-as hősök szimbóluma, hanem jelképe a vírus elleni küzdelemnek is, és bár a járvány szétválaszt bennünket egymástól, tudnunk és éreznünk kell, hogy magyarságunkban külön-külön is együtt vagyunk.

"Üresek az utcák és árván lobognak a nemzeti színű zászlók is"

- fogalmazott.
    
Hangsúlyozta: 173 éve a Habsburgok rabigája ellen kelt fel a magyar, ma pedig a vírust akarjuk legyőzni, hogy végre visszakaphassuk a szabadságunkat.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

"Akkor is és most is vállt vállnak vetve küzdöttünk, mert örök magyar igazság: együtt erő vagyunk" - mondta. Szerinte a kokárda éppen ezért ma nemcsak a 48-as hősök szimbóluma, hanem jelképe annak a küzdelemnek, amit a vírus ellen vívunk.

"És bár a járvány szétválaszt bennünket egymástól, tudnunk és éreznünk kell, hogy magyarságunkban külön-külön is együtt vagyunk."

- zárta videóüzenetét Hollik.

Ellenzék: "Legyen béke, szabadság és egyetértés"

Az összefogás jegyében az ellenzéki pártok közös videoüzenetet készítettek a Facebook-oldalaikon a március 15-ei ünnep alkalmából.

A felvételen elsőként megszólaló Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke elmondta, az elmúlt 173 év azt mutatja, hogy a demokráciáért minden generációnak minden társadalomban újra meg újra meg kell harcolnia. "Megharcolunk veled együtt!" - jelentette ki.
    
Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke úgy fogalmazott: "Amikor a nemzet nem szabad, akkor nem az számít, hogy miben különbözünk egymástól, hanem az, hogy mi köt össze minket."

Fotó: lehetmas.hu

"A mi közös feladatunk most (...) félretenni az apró vitákat és nézetkülönbségeket, hogy együtt összehangoltan és szervezetten vegyük fel a kesztyűt, amelyet a hatalom dobott elénk"

- hangsúlyozta Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője.

Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja azt mondta, Magyarország jövőjében nincs helye cenzúrának, szétvert szerkesztőségeknek, elhallgatott rádióknak vagy bezárt napilapoknak, mert ahol nem szabad a sajtó, ott nem szabad a nemzet sem.

"Mi sem leszünk szabadok, ha nincs független igazságszolgáltatás, ügyészség és rendőrség" - mondta a Jobbik európai parlamenti képviselője, Gyöngyösi Márton, hozzátéve, a "törvény előtt ne fideszesek és nem fideszesek álljanak, mindenki legyen egyenlő, senki se állhasson a törvények felett".
    
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azt mondta: "ne szolgákra és urakra legyen osztva ez az ország, hanem mindenki kapjon egy esélyt". "Mi egy szolidáris és esélyteremtő országban hiszünk, ahol az állam mindenkiről gondoskodik" - tette hozzá.

"Véget vetünk a magyar nép kifosztásának, visszaállítjuk Magyarországon a tisztesség hatalmát"

- mondta Tóth Bertalan, az MSZP másik társelnöke. "Olyan országot építünk, ahol a becsületes munkát díjazzák, a tolvajokat és a csalókat pedig kisöpörjük oda, ahova valók" - jelentette ki.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke úgy fogalmazott, olyan Magyarországot szeretnének, "ahol a közös vagyonunk nem veszti el naponta közpénz jellegét, az ország tönkretételét pedig senki nem nevezi nemzeti, keresztény kormányzásnak".

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője felszólal, miután megszavazták büntetését az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 30-án.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

"Ahol a hatalom nem akarja megmondani, hogy kik vagyunk, hogy mit nevezünk családnak, hogy a nők nem csak a konyhában vagy a szülőszobában nők, hogy partnerek vagyunk és egyáltalán lehet szabadon szeretni és vigyázni egymásra"

- folytatta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke.
    
Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke közölte, "olyan Magyarországot akarunk, ahol igenis számít, hogy ne tegyük tönkre a bolygót és megőrizzük hazánkat olyannak, amilyennek szeretjük".
    
"Ahol európainak lenni nem csak azt jelenti, hogy ezen a kontinensen élünk, hanem azt is, hogy nem érünk kevesebbet, mint bármely más európai, legyen szó a fizetésünkről, a nyugdíjunkról, az iskoláinkról vagy a kórházainkról" - mondta Kálmán Olga, a DK elnöke, majd arra buzdított, "legyünk ezekben is európaiak!".

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a videoüzenet végén kiemelte, "olyan Magyarországot akarunk, amely otthon a nemzet egészének, nem csak ennek vagy annak". "Ahol persze vitázunk és soha nem fogunk mindenben egyetérteni, de hisszük: csak együtt írhatjuk a magyar jövőt" - tette hozzá.

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.