Orbán: senkit nem hagyunk az út szélén

Bazsó Bálint 2021-03-07 13:01:46
A miniszterelnök megígért. Mindent. Mindent is.

"Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán a hétfőtől hatályba lépő korlátozások érintettjeinek üzenve.

A kormányfő a Vakcinainfó Extra - 3. rész című videóbejegyzésben úgy fogalmazott, a következő két hét valóban nehéz lesz, hiszen az eddig nyitva tartó üzletek közül többet be kell zárni és a szolgáltatások is szünetelni fognak.
    
"Akiket ez érint, nehéz helyzetbe kerülnek. Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén!" - jelentette ki.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.Orbán Viktor aláhúzta, 50 százalékos bértámogatást adnak a most leállított szolgáltatásokban dolgozóknak, például fodrászoknak, kozmetikusoknak, bolti eladóknak.

A kormány emellett egész márciusra eltörölte a munkáltatói járulékot a szóban forgó szektorokban, az állami vagy önkormányzati ingatlanok márciusi bérleti díját pedig nem kell megfizetniük a szigorítással érintett vállalkozásoknak - fejtette ki.
    
A miniszterelnök bejelentette, az általányadózóknak, vagyis a katásoknak és kivásoknak "természetesen március hónapra elengedjük az adójukat".

Jó hírünk van a konzultáló kedvűeknek is, a szintén vasárnap megjelent, "Vakcinainfó Extra 4. rész" címet videóban Orbán már arról beszélt, hogy szükséges a konzultáció folytatása, mert közösen kell eldönteni: "hogyan nyitunk, hány lépésben, hány fokozatban, a védettségi igazolványhoz milyen kedvezményeket kapcsoljunk".

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Aláhúzta, akik részt vesznek a konzultációban, azok döntik el ezeket a kérdéseket, de a döntések mindenkire vonatkozni fognak.

"Kérem Önöket, szánjanak rá negyed órát és vegyenek részt a konzultációban!" - zárta szavait Orbán Viktor.

Szólj hozzá!

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.

Extra: a Vásárcsarnokban nyitja új évadát a Győri Filharmonikus Zenekar

A „Zenélő piac” című különleges koncerttel szeptember 7-én rendhagyó helyszínen találkozhat a közönség a klasszikus zenével.