Iráninak hazudta magát a román férfi, aki perzsának hazudott szőnyeget árult idős embereknek

Bazsó Bálint 2021-03-07 12:35:51
Az biztos, hogy nem ő lesz az évszázad bűnözője.

Magát iráninak, szőnyegét perzsának hazudta a román férfi, hogy idős embereket csapjon be. A budapesti rendőrök csalással gyanúsítják őt és bűntársát.

Kiszemelt áldozatait az utcán szólította meg, és szőnyeget kínált nekik ajándékba. Azt is felajánlotta, hogy autóval havaviszi őket. A magát iráni származásúnak valló férfi a sértettek lakásánál letette a szőnyegeket, majd a perzsának mondott szőttesekért mégis anyagi ellenszolgáltatást akart. Végül minden alkalommal több pénzt szerzett, mint amennyit az általa adott szőnyegek értek. Egy alkalommal a bankautomatáig kísért egy idős férfit, a levenni kívánt tízezer forinthoz az ATM-en beütött még egy nullát, majd a kiadott százezer forinttal elfutott.

A feltételezett elkövetőt és társát 2020. november 18-án fogták el a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói. A 38 éves román állampolgárt hatrendbeli csalás bűntett, 30 éves, szintén román állampolgárságú társát egyrendbeli, társtettesként elkövetett csalás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a II. kerületi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére.​

 

Szólj hozzá!

Visszahívták a gyanús sárvári foglalkoztatásban érintett Lágler Pétert a Sportfólió Kft. felügyelőbizottságából

Gagyi Levente kikerült a Fürdő FEB-jéből, Klimits István lett a Humán Erőforrás Bizottság elnöke. Sárváron újraosztották a bizottsági és felügyelőbizottsági helyeket.

Terméskővel betört egy boltablakot, majd autót rongált Nyúlon egy férfi

A vádlott ugyanazon az estén több helyszínen is garázdálkodott, végül egy családi ház udvarára is bement jogtalanul, ahol megivott egy üveg italt. 

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.