Egész Európában nálunk terjed leggyorsabban a járvány

Papp László Tamás 2021-02-21 20:02:07
A fertőzöttek száma alapján nézve biztosan ez a helyzet.

„Nem most kezdődött a harmadik hullám Magyarországon, de ezen a héten kezdett igazán beindulni. Negyedik hete emelkedik az új fertőzöttek száma, eleinte alig, mostanra már jelentősen. Ismét összesítettük a napi számokat a héten. Ebből az derül ki, hogy 42 százalékkal több koronavírus-fertőzöttet regisztráltak ezen a héten, mint egy héttel korábban. (Egy hete ez a szám még 23 százalék volt.) A napi fertőzöttek növekedési üteme egész Európában nálunk a legmagasabb jelenleg” – írja a 444

A portál szerint tegnap még 35 százalékos a heti magyar növekedési faktor, ami már a legmagasabb volt. A ma jelentett 2 912 új fertőzöttel mostanra 42 százalékra emelkedett ez a mutató.A harmadik hullám a halálozásoknál márciusban látszódhat majd igazán. De európai összehasonlításban már most is magas a halottak száma Magyarországon. Ha egymillió főre számítjuk az elmúlt két hétben az áldozatok számát, akkor csak Szlovákiában, Portugáliában és Csehországban rosszabb a helyzet. Ausztriában egymillió lakosra harmadennyi halálesetet jutott – mutatnak rá.

Ami ugyanakkor jó hír: ezen a héten oltották be eddig messze a legtöbb embert (110 ezret első körben, 62 ezren a másodikat is megkapták), és a beérkezett 275 ezer ember oltására elég kínai vakcinával a jövő héten kezdenek oltani – teszik hozzá. 

Szólj hozzá!

Több helyen engedik be a szurkolókat a ma esti ETO meccsre, nem lesz gond a bejutásnál

A rendezők megnyitják az ETO Park Hotel felőli bejáratot is.

Győr ad otthont az Ülőröplabda Európa-bajnokságnak  

A magyar válogatottak számára eddig felemásan alakult a torna.

A KSH szerint tovább fogy a magyar népesség

Évről-évre egyre kevesebben leszünk. 

Több, mint 4 millió forint kárt okozott egy férfi Győrben, aki autókat tört fel 

Kalapáccsal törte be a szélvédőket, összesen 27 alkalommal.

Szombathely az ötödik legbiztonságosabb magyar város

A hévíziek érezhetik leginkább biztonságba magukat, Győr a 16. a listán.

Egy old timer Volkswagen bogárral gurul az Őrségbe Magyar Péter

Zala megy és Vas megye következik az országjárásban.

Milyen legyen a karikagyűrűd?

Te mit gondolsz, hogyan lehetne a legjobban kihangsúlyozni a karikagyűrűd stílusát? Ha valami igazán különlegesre vágysz, a mai karikagyűrűk között számos felületkezelési lehetőség közül választhatsz.

Az otthon fűtési rendszer karbantartása: a biztonságos és hatékony működés kulcsa

Otthonunk kényelme és biztonsága nagymértékben függ attól, hogy a fűtési rendszereink milyen állapotban vannak.

Pótfelvételi kisokos: még nem késő egyetemet választani

Július 30. és augusztus 7. között lehet jelentkezni. 

Az adagoló szivattyú: javítsd vagy cseréld?

Gondoltál már arra, hogy mi történik, ha egy adagoló szivattyú felmondja a szolgálatot? A legtöbb jármű és gép számára az adagoló szivattyú kulcsfontosságú, így meghibásodása nem csupán kényelmetlenséget okoz, hanem akár súlyos károkat is eredményezhet.