Nemsokára szavazhatnak a szülők a Sárvári Csicsergő Óvoda sorsáról

Fehér Buda 2021-02-09 16:06:00
Szeptember elsejétől indulna az egyházi óvoda Sárváron.

Már tavaly februárban felvetődött annak az ötlete, hogy a Sárvári Csicsergő Óvoda fenntartását átadná a sárvári önkormányzat a Szombathelyi Egyházmegyének. Az átadást maga az egyházmegye kezdeményezte, tavaly még az volt a terv, hogy, ha a szülők megszavazzák a fenntartóváltást, akkor augusztus 31-én került volna át az egyházhoz az intézmény. Ennek viszont keresztbe tett a koronavírus-járvány, így a szavazást hosszú időre elnapolták a városban.

Nemrég aztán kiderült, hogy csendben újból napirendre került az óvoda sorsa. Egy anyuka erről a sárvári ellenzéki politikusokat tömörítő Mindenki Sárvárértnak írt egy levelet, amelyből azt lehetett kiolvasni, hogy Kondora István (Fidesz-KDNP), a város polgármestere a közvélemény széleskörű tájékoztatása nélkül akarná lebonyolítani a folyamatot. A szülők a várható szavazásról egy tájékoztatólevelet kaptak, amely egyesek szerint korántsem tartalmaz elég információt. 

A szülőknek dr. Székely János, a szombathelyi megyéspüspök is írt egy levelet, ebből az derül ki, hogy a jelenlegi állás szerint

2021. szeptember elsejével indulna az egyházi óvoda Sárváron.

A jelenlegi törvények viszont csak akkor teszik lehetővé a fenntartóváltást, ha arról az óvodába járó gyermekek szüleinek legalább fele igennel szavaz. Az erről szóló szavazást viszont már a sárvári önkormányzat fogja leszervezni, még februárban. Dr. Székely János azt is elárulta a levélben, hogy azt tervezik, az óvodát a jelenleg ott dolgozó pedagógusokkal üzemeltetik tovább, ennek a lehetőségét felajánlják majd az óvónőknek. A megyéspüspök szerint a pedagógusok nem fognak hátrányos helyzetbe kerülni az addigi közalkalmazotti státuszukhoz képest, sőt, egyes területeken még jobban is járnának, mint a jelenlegi rendszerben.

Kondora leveléből pedig már azt olvashatjuk ki, hogy a Sárvári Csicsergő Óvodába jelenleg 152 gyermek jár, ez azt jelenti, hogy legalább 77 szülőnek kell igennel szavaznia ahhoz, hogy az intézményt átvehesse az egyházmegye. A szavazás napját is kiírták már,

február 16-án, azaz jövő kedden dönthetnek arról a szülők, hogy hogyan tovább.

A szavazással kapcsolatos feladatokat egy szavazatszámláló bizottság fogja ellátni, melynek tagjai közt lesz a szülői munkaközösség egy tagja, egy óvodapedagógus és az óvodatitkár. A szavazás napján aztán minden szülő annyi voksot adhat le, ahány gyermeke jár az intézménybe, ennek eredményéről másnap, a hirdetőfalon, valamint az óvoda Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érintettek.

Ha a szülők megszavazzák a váltást, akkor az önkormányzat az alkalmazotti közösség, az óvodaszék és a szülői szervezet véleményét is kikéri, ezután döntenek majd az átadás sorsáról. Az önkormányzat a vélemények alapján legkésőbb május 31-éig fogja meghozni a döntését a fenntartóváltásról.

Szólj hozzá!

Jövő hétvégén jön az UNI Győr Rally: mutatjuk, hol lesznek a versenyek és milyen lezárásokra kell készülni

Negyedik alkalommal rendezik meg a győri versenyt: pénteken a belvárosban, szombaton a Rábaringen és a Ravazd–Tényő szakaszon dübörögnek majd a versenyautók. 

Most a teknősöké az elsőbbség: félpályás útlezárás lesz miattuk Gyirmótnál

Szeptember közepétől néhány hétig lassabban lehet majd közlekedni a Horgászfalu közelében, ahol két kiszáradó holtág helyreállításával a mocsári teknősök élőhelyét mentik.

Bár a nyári időjárás még kitart, a programok már az őszt idézik Győrben

Charlie koncert, balett, közösségi futás, naplemente-túra, miegymás. 

Ébredő erő: huszonkét új rezidens kezdte meg munkáját a győri kórházban

A frissen végzett orvosokat háromnapos beillesztő program segíti, a rezidenseket Pintér Bence polgármester a Városházán is köszöntötte.

Közel 110 millió forintból elkészült a Kígyó utcai parkoló Győrben - ötven új férőhelyet alakítottak ki

Az egykori bölcsőde helyén, a beruházás részeként csapadékvíz-kezelő rendszer, közvilágítás és új járdakapcsolatok is létesültek.

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.