Egy évre bezárják az izgága vendéglátóhelyeket

Nagy Donát 2021-01-30 09:41:57
Ha egy tönk szélén álló vendéglátós a tiltás ellen fellázadva kinyit, első alkalommal hat hónapra, utána pedig egy évre búcsút mondhat a vállalkozásának.

A kormány az éjjel egy rendelettel gyakorlatilag meghosszabbította a veszélyhelyzetet - írja a HVG.

A lap szerint a legjelentősebb változást a vendéglőket érinti, ugyanis

a kormány láthatóan elejét akarja venni annak, hogy a tönk szélén álló vállalkozók a tiltás ellen fellázadva kinyissanak.

A kormány szerint egy tömeges, önkényes boltnyitás nem polgári engedetlenség, hanem haszonszerzés

A mai kormányinfón a miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolt arról, hogy minden marad úgy, ahogy eddig tették, azaz márciusig semmilyen lazításra nem lehet számítani. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kormány szerint bármilyen enyhítés új járványhullámhoz vezethetne, ezért minden korlátozást fenntartanak. Gulyás Gergely azt mondta, Nyugat-Európa legtöbb országában sokkal szigorúbbak a szabályok, mint Magyarországon, hiszen ott már a harmadik hullám van jelen.

Az éttermeket, kocsmákat a szabályok első alkalommal történő megszegése esetén hat hónapra, ismételt megszegése esetén egy évre be kell záratni. Ez pedig nem csak lehetőség, hanem előírás.

A bezárás ideje alatt az üzlet és vezetője, alkalmazottja semmiféle vendéglátási tevékenységet nem végezhet. Ha ezt megszegik, az üzemeltetővel szemben egytől ötmillió forintig terjedő bírságot szabhatnak ki.

Gulyás Gergely: Semmilyen nyitásra vagy lazításra ne számítsanak!

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kormány szerint bármilyen enyhítés új járványhullámhoz vezethetne, ezért minden korlátozást fenntartanak. Gulyás Gergely azt mondta, Nyugat-Európa legtöbb országában sokkal szigorúbbak a szabályok, mint Magyarországon, hiszen ott már a harmadik hullám van jelen. Ezt mi elkerülnénk. A miniszter egyébként megköszöni mindenkinek a védekezésben való részvételt.

Ahogy mi is írtuk, jelenleg márciusig semmilyen lazítás nem várható, ám valójában már most arról kommunikál a kormány, hogy áprilisig zárva kell tartani a csőd szélén álló vendéglátóhelyeket.

Márciust mondtak, áprilisra gondolhattak

A tegnapi Kormányinfón Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy márciusig meghosszabbítják mind az esti kijárási tilalmat, mind a vendéglátóhelyek zárva tartását, valamint az egyéb rendelkezéseket (például ingyenes parkolás). A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kormány szerint bármilyen enyhítés új járványhullámhoz vezethetne, ezért minden korlátozást fenntartanak.

Egy szombathelyi vállalkozóval egy hete készítettünk interjút, elmondása szerint a szektorban sokan már soha többé nem fognak tudni kinyitni - ami nem is csoda, hiszen a kormánytól alig kapnak segítséget, miközben hónapok óta nulla bevételük van a tiltás miatt.

Így nyírja ki a kormány a kedvenc kocsmáinkat

Mindenkinek volt a vírushelyzet előtt kedvenc kocsmája vagy kávézója, de a pandémia után sok hely már nem fog tudni kinyitni. A vírusra hivatkozva hónapok óta bevétel nélkül tengődnek a vendéglátósok, az államtól segítséget alig, információt egyáltalán nem kapnak. De mi lesz a lassan lejáró italokkal? Interjú egy névtelenséget kérő szombathelyi vállalkozóval.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.