Egymásnak esett a Wall Street és a Reddit közössége

Fehér Buda 2021-01-29 19:37:39
A GameStop részvényei felett éppen egy kisebb háború zajlik.

Az amerikai játékszoftvereket forgalmazó GameStop körül egészen gigászi harc alakult ki. Még a koronavírus-járvány kirobbanásakor sokan arra számítottak, hogy a GameStop és a hozzá hasonló, főként a fizikai eladásokból élő boltok minden bizonnyal csődöt fognak jelenteni, ami az elhúzódó járvány miatt többször már valóra is vált. A tőzsdézésből élő cégek fel is figyeltek a GameStop csökkenő értékére, ezért több befektetéssel foglalkozó cég ís úgy döntött, shortolják a játékforgalmazó részvényeit.

A shortolás egy régi taktika a tőzsdéken, a lényege annyi, hogy a befektetőcégek kölcsönbe felvesznek egy-egy cég részvényeiből, majd ezeket tovább adják olyan áron, ami szerintük túlságosan felértékelt. Majd amikor a részvények leértékelődnek, sokkal kevesebb pénzért veszik vissza azokat, így profitot tudnak termelni a válságos helyzetből. A taktika maga nem túl biztonságos, hiszen a kölcsön során megszerzett részvényeket mindenképpen vissza kell adni, még akkor is, ha nem jönnek be a számítások, és a részvények értéke felfelé kezd mászni. Ezt a taktikát akarta kijátszani a GameStoppal több befektető cég is, ám ekkor beszálltak a buliba a reddites, amatőr tőzsdézők.

A dolog akkor kezdett megbukni, amikor a küszködő cégbe tavaly szeptemberben bevásárolta magát Ryan Cohen, az addig főként állateledellel foglalkozó üzletember. Cohen a cég 13 százalékát zsebelte be, ezután pedig megpróbálta úgy átalakítani a játékereskedelmet, hogy a fizikai boltok helyett inkább az online térben vesse meg a lábát. Cohen nem rejtett célja az volt, hogy közvetlenül az Amazonnal szálljon harcba a GameStop, ami érthető is, hiszen az Amazon, na meg Jeff Bezos a járvány eddigi abszolút győztese.

Fotó: Pixabay

Cohen lépésére figyeltek fel a Reddit önjelölt tőzsdézői is, akik úgy gondolták, hogy a GameStop lehet a következő sikertörténet, ha sikerül az átmenet az online térbe. Az internetezők ezután tömegével vásárolták be magukat a bolthálózat részvényeibe, aminek következtében ezeknek az értékei szépen lassan emelkedni kezdtek, írja a Metro.

A legnagyobb befektetőcége, például a Melvin Capital és a Citron Researc úgy gondolták, a redditesek nem fognak sokáig kitartani, így még több részvényt shortoltak, ám azok értéke egyre magasabbra szökkent. Tavaly áprilisban a GameStop egy-egy részvényének az értéke 3,25 dollár volt. Tegnap estére viszont már 148 dollárt is elkértek a részvényekért, tehát kevesebb mint egy év alatt 300 százalékkal nőtt az üzletlánc értéke. 

Az értéknövekedést pedig, úgy tűnik, a befektetőcégek szívták meg, csak hétfőn 6,12 milliárd dollárt buktak a cégek azon, hogy így elszámították magukat. A játszmának még azonban nincs vége, ha a részvények a jövőben újból zuhanni kezdenek, akkor a jelenleg mínuszban lévő cégek akár profitot is húzhatnak az elfuserált cselből. 

Az, hogy amatőr befektetők így megszivassák a legnagyobb tőzsdével foglalkozó cégeket, még sosem történt meg. Sokan úgy gondolják, hogy a shortolás etikátlan folyamat, amivel csak a gazdagok tömhetik még vastagabbra a tárcáikat, a redditezők közül pont ezért szálltak bele olyan sokan a felvásárlási lázba. A taktika jelenleg nekik kedvez, a Wall Streetnek már többször is le kellett állítania a GameStop részvények kereskedelmét, mert olyan magas számokat produkáltak az otthon ülő netezők. Az ügyre már a Fehér Ház is felfigyelt, miután az üzletlánc mellett az AMC mozik és a BlackBerry részvényei is hasonló mozgást produkáltak. Azt, hogy végül mi lesz az akció vége, nem tudni, de akár a teljes tőzsdei életet felfordíthatja a redditesek kis forradalma. Az ügy végén valakik viszont biztosan bukni fognak, sokan attól félnek, hogy pont az otthon ülő kisembereken fog csattanni az ostor, ha kipukkan a GameStop buborék.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.