Érvényesek maradnak a tavalyi szombathelyi parkolóbérletek az ingyenesség megszüntetése után is

Nagy Donát 2021-01-28 18:06:15
Nem járnak rosszul a bérletes autósok, igaz, parkolni ettől még jelenleg nem nagyon tudnak.

A világjárvány elleni harc talán legvitatottabb kormányzati eleme a parkolás ingyenessé tétele. Az indoklás szerint ezzel ösztönöznék az embereket arra, hogy a tömegközlekedés helyett a saját autójukat használják, így csökkentve a fertőzések számát.

Csak hát az ehhez szükséges feltételek messze nem állnak rendelkezésre.

A fizetős parkolás ugyanis nem arról szól, hogy a városok vezetése gonosz. Ez egy forgalomszabályzó eszköz éppen amiatt, hogy csak az menjen a belvárosba parkolni, akinek valóban dolga van ott. Az intézkedés eredményeként viszont a város középső része egy nagy autótároló lett, napközben szinte lehetetlen üres parkolóhelyet találni. Képtelenség egy vásárlás, egy ételelvitel vagy hivatali ügyintézés miatt a belvárosban megállni, rengeteg bosszúságot okozva ezzel.

A kormányzati intézkedés persze a városnak sem jó, hiszen ez a gyakorlatban Szombathelyen havonta 35-40 millió forintos elvonást jelent.

Sok lakó pedig egész évre megvette anno a parkolóbérletet, nekik végképp nagy kiszúrás lenne, ha pocsékba menne a pénzük. Azonban szerencsére nem ez a helyzet.

A díjmentes időszak letelte után a díjmentes időtartamok hosszával (hasonlóan az övezeti bérletekhez) automatikusan meghosszabbításra kerül, nem jár le január 31-én helyben lakók kedvezményes éves bérletjegyének érvényessége

- írja honlapján a SZOVA Zrt., majd hozzáteszik:

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2021. évi lakossági bérletek értékesítéséről később adunk tájékoztatást.

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.