Mike Pence elutasította Trump leváltását

Papp László Tamás 2021-01-13 06:21:00
Az USA alelnöke ezt levélben közölte a demokrata házelnökkel.

Mike Pence amerikai alelnök kedden Nancy Pelosi demokrata párti házelnöknek címzett levelében elutasította Donalt Trump amerikai elnök felmentését a 25. alkotmánykiegészítés alapján – írja a hvg.hu.

"Nem hiszem, hogy egy ilyen lépés országunk érdekét szolgálná, vagy összhangban lenne alkotmányunkkal" - áll a levélben.

Az amerikai kongresszus nem sokkal később elfogadta a határozatot, amiben felszólítják Mike Pence alelnököt, hogy alkalmazza a 25. kiegészítést, amelynek alapján a kabinet többségi szavazatával alkalmatlannak minősítheti Trumpot, és így az elnöki hatalom az alelnökre ruházódjon. A The New Yoork Times szerint 223-205 arányban szavaztak a képviselők a határozat mellett és mindössze egy republikánus támogatta.

Pelosi korábban közölte, hogy amennyiben a 25. kiegészítés alkalmazása nem jár sikerrel, az úgynevezett impeachmenthez (alkotmányos felelősségre vonási eljáráshoz) folyamodnak.

Január 6-án este (mint arról portálunk is beszámolt) Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek a kongresszus épületéhez. Öten haltak meg az erőszakban, köztük a capitoliumi rendőrség egyik tagja.

Azóta lemondott Trump kormányának több tagja is. Hétfőn Chad Wolf ügyvivő amerikai belbiztonsági miniszter nyújtotta be a lemondását, a múlt héten pedig Betsy DeVos oktatásügyi miniszter és Elaine Chao közlekedési miniszter.

Szólj hozzá!

Borsi Róbert és a színházfelújítás

Politikai monodráma két felvonásban. 

Az Oroszlánnyal kezdi a szezont a Falco

A Körmend a Péccsel nyitja a bajnokságot.

A MÁV-val egyeztetett Pintér Bence

Előremutató fejlesztések jönnek a győri busz - és vasúti közlekedésben.  

“Ha meghalok nem szeretném, hogy migránsok tapossanak a síromon!”

Erősre sikeredett 10 percet tolt le Őriszentpéteren a Fidesz Vas 03-as választókerületi alelnöke a Tisza fórumán.

A Republikon Intézet szerint a Tisza stabilan őrzi előnyét

5 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz-KDNP előtt.

Megint elmarad a Balaton-átúszás

Idén már másodszor halasztanak a szervezők. 

Merlot a 2025-ös Savaria Karnevál legjobb bora

A villányi Agancsos Pincészeté az elismerés.

Elhunyt Kathi Béla erőemelő, testépítő

A 46 éves sportoló kerékpárbalesetet szenvedett.

Több helyen engedik be a szurkolókat a ma esti ETO meccsre, nem lesz gond a bejutásnál

A rendezők megnyitják az ETO Park Hotel felőli bejáratot is.

Győr ad otthont az Ülőröplabda Európa-bajnokságnak  

A magyar válogatottak számára eddig felemásan alakult a torna.

A KSH szerint tovább fogy a magyar népesség

Évről-évre egyre kevesebben leszünk. 

Több, mint 4 millió forint kárt okozott egy férfi Győrben, aki autókat tört fel 

Kalapáccsal törte be a szélvédőket, összesen 27 alkalommal.