Még a héten kiderül, elmozdíthatják-e Trumpot az USA elnöki székéből

Fehér Buda 2021-01-11 14:30:00
20-án ugyan mindenképpen új elnöke lesz az Egyesült Államoknak, de ez nem azt jelenti, hogy Donald Trump addig is nyeregben érezhetné magát.

A Capitolium megrohanása óta egyre többen gondolják úgy, hogy Donald Trump veszélyt jelent az amerikai demokráciára, így minél előbb fel kell állítani az elnöki székből. A nemrég mindenhol többségbe kerülő demokratáknak több terve is van arra, hogy ezt miként lehetne kivitelezni, ha nagyon belehúznak, akkor akár már hétfőn megszavazhatják a 25th amendmentet. Az amerikai alkotmány 25. kiegészítése ugyanis kimondja, hogy az elnököt leválthatják, ha a fizikai, vagy a mentális egészsége ezt úgy kívánja. Ehhez a demokratáknak 2-3-os többségre, és Trump alelnökére, Mike Pence-re is szüksége lesz, ami néhány hete még veszett ügy lehetett volna. Trump viszont még a Capitolium ostroma előtt beleszállt Pence-be, mert az alelnök nem volt hajlandó kikezdeni az elektori voksokat, így Biden győzelmét hitelesítette a kongresszus.

A 25th amendment életbe léptetéséhez már elkészültek a dokumentumok, a demokraták azzal gyanúsítják Trumpot, hogy megpróbálta rávenni a szavazatszámlálókat, hogy az ő javára hamisítsák meg az elnökválasztás kimenetelét, majd utána arra buzdította a támogatóit, hogy rohamozzák meg a Capitoliumot. Trump mindkét kihágását konkrét bizonyítékokkal tudják alátámasztani a demokraták, habár a republikánus szenátorok többsége valószínűleg még így sem szavazza majd meg a döntést. Ha Pence nem megy bele elsőre a kiegészítés életbeléptetésébe, akkor legkorábban kedden szavazhat a képviselőház arról, hogy megkezdik az eljárást Trump ellen. A képviselőházban viszont már csak sima többség kell ahhoz, hogy elkezdődhessen a folyamat, amit a demokratáknak minden jel szerint sikerül majd begyűjteniük, hiszen jelenleg 222 képviselővel ők vannak többségben.

Ha a képviselőházon átmegy a szavazás, akkor a demokraták nyomást gyakorolhatnak Pence-re. Az alelnököt ugyan ezután sem sem kötelezi semmi arra, hogy ténylegesen meglépje a 25th amendmentben leírtakat, ám mérlegelnie kell a helyzetet, majd 24 órán belül nyilatkoznia kell arról, hogyan döntött. Azt jelenleg egy politikai elemző sem tudja megjósolni, Pence végül hogy dönt, de Trumpra nézve nem jó előjel, hogy bennfentes információk szerint a Capitolium ostroma után úgy megsavanyodott kettejük munkakapcsolata, hogy már nem is beszélnek egymással.

Ha Pence úgy dönt, nem mozdítja el Trumpot, akkor jöhet az impeachment eljárás.

Ennek keretein belül a képviselőház formálisan meggyanúsíthatja az elnököt egy bűntény elkövetésével, a demokraták valószínűleg azt rójják majd fel Trumpnak, hogy felkeléshez vezettek a meggondolatlan mondatai. A képviselőháznak sima többségre lesz szüksége ahhoz, hogy az impeachment eljárás a második szakaszában a szenátus elé kerülhessen, írja a Guardian. Mivel a demokraták uralják jelenleg a képviselőházat, az impeachment minden bizonnyal keresztülmegy majd,

így Trump lehet az első olyan amerikai elnök, aki ellen kétszer is elindult ez az eljárás.

Trump jövőjéről eztán a szenátus dönt majd. Ilyenkor a szenátus egy tárgyalást folytat le az elnök ellen, 2/3-ra lesz szükség ahhoz, hogy ténylegesen elmozdítsák Trumpot. Ha ez nem lesz meg, akkor a szenátus tulajdonképpen ártatlannak találja az elnököt, így felmentik a vádak alól. Ez történt tavaly februárban is, amikor az elnököt azzal gyanúsították meg, hogy visszaél a hatalmával és akadályozza a szenátus munkáját.

A demokratáknak tehát mind az 50 demokrata szavazatra és még legalább 17 republikánus szavazatra szüksége lesz ahhoz, hogy sikerüljön Trumpot felállítani az elnöki székből. Vasárnap már két republikánus szenátor is arról nyilatkozott, hogy nem szabad engedni, hogy Trump kitöltse a ciklusát, mindenképp izgalmas lesz a szavazás. A szenátus viszont csak január 19-én ülésezik legközelebb, így Trump ugyan kitöltheti a négy éves ciklusát, majd a sors fintoraként, Biden beiktatása után rögtön el is ítélhetik, aminek következtében Trump többet nem tölthetne be egyetlen köztisztviselői címet sem, így nem indulhatna az elnökségért 2024-ben.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.