Már alig vártad az Edda és a Bikini szombathelyi koncertjét? Rossz hírünk van

Farkas Bazsi 2018-11-05 16:32:00

Vasárnapra levette programlistájából a Bikini és az Edda koncertjét az Agora Savaria - szúrta ki egy szemfüles olvasónk. A koncertek november 24-én tartották volna, értesüléseink szerint pedig az a Goldfinger Dávid fürdött be a szervezéssel, akiről korábban megírtuk, hogy számos alkalommal a zenekarokkal nem egyeztetve szerezett koncerteket a Dunántúlon, illetve Szombathelyen.

A koncertekre a termet az Agorától bérelték volna, ám a szervező visszalépett - tudtuk meg a szervezésre rálátó forrásoktól. Úgy tudjuk, hogy már tavasszal megkereste Goldfinger a koncert ötletével az Agorát, és kvázi ceruzával beírták, pontosabban befoglalták a koncerttermet a novemberi időpontra, a program pedig felkerült az Agora honlapjára.

"Elküldtük a szerződést a szervezőnek a koncertről, de azt nem kaptuk vissza. Szeptemberben jelezett csak, hogy mégsem lesz koncert. Ilyen előfordul, mi sem foglalkoztunk többé vele"

- mondta lapunknak a Bikini zenekar menedzsmentje telefonos megkeresésünkre. Az Edda részéről közölték, hogy Pataki Attila tud tájékoztatást adni, később emailben pusztán annyit továbbítottak a részéről, hogy "nem kívánunk nyilatkozni".

Goldfinger koncertszerezési gyakorlatában szakmai forrásaink nem találtak ezúttal kivetni valót, mert előfordul, hogy a közönség nem érdeklődik annyira egy esemény iránt. Sokkal különösebb, hogy az Agora felvette a programtáblájába a koncerteket, ugyanis azt csak az aláírt szerződések birtokában tehette volna meg. A program kései törlése pedig a rajongókat is megtéveszthette.

Az Agora tájékoztatásul közölte, hogy egy munkatársuk hibázott, mikor az első egyeztetések után már felvette koncertnaptárukba a Bikini és az Edda fellépését. Állításuk szerint szeptember elején jelezték nekik is a szervezők, hogy mégsem tartanak igényt a koncertteremre, ezt követően törölték a programot.

Ennek némileg ellent mond, hogy a Google webcache adatok szerint legkésőbb szeptember 28-án még biztosan hirdették az eseményt, a nekünk levelet író olvasó is csak november első napjaiban látta, hogy már nem elérhető a koncert.

Jegyértékesítés az Agorán keresztül nem történt a törölt eseményre.

Önbíráskodás miatt két év börtönre ítélte a bíróság a Szombathelyre is rendszeresen koncerteket szervező Goldfinger Dávidot

Három évre függesztették fel az ítéletet.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.