Továbbra is tagadják bűnösségüket azok a rabok, akik halálra kínozták egy társukat a szombathelyi börtönben

Vágvölgyi Bálint 2018-11-07 10:50:00
Kétnapos tárgyalás volt a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés ügyében.

A Szombathelyi Törvényszék tárgyalást tartott B.Zs és kettő társa különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult bűnügyben.

Társai kínoztak halálra egy rabot a szombathelyi börtönben

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják őket.


Korábban már mi is írtunk az ügyről, a Vas Megyei Főügyészség vádiratának lényege szerint a 3 vádlott 2017 tavaszától elkezdte csicskáztatni a velük egy zárkában lévő sértettet. 2017. május 2-től a vádlottak napi rendszerességgel bántalmazták és alázták meg különböző módon a sértettet, így például a takarításhoz használt 5 literes műanyag vödröt az I. r . vádlott megtöltötte vízzel és a sértettet arra kényszerítette, hogy azt állva igya meg, közben test szerte bántalmazták ezután csikket etettek vele. A rendszeres bántalmazások és kínzások 2017. május 11-től még inkább eldurvultak, a vádlottak a sértettet kikötözték száját lepedőből hasított csíkokkal betömték, felváltva ráálltak, taposták, ugráltak rajta, ököllel ütötték és rugdalták a bordáit, ájulásig fojtogatták. Amikor a sértett összecsuklott, felállították, és elölről kezdték a bántalmazást. A sértett halálát megelőző halálát megelőző 1-2 napban az I. r. vádlott arra kényszerítette a sértettet, hogy megegye a felmosó cipőfűző vastagságú szálait. Az ellenőrzések során a sértettet beküldték a mosdóba illetve a mosdó elé térdeltették, mert oda az őrök nem láthattak be. Amikor a sértett a bántalmazások miatt vérzett, a szétnyílt sebet az I. r. vádlott egy öngyújtóval kiégette, a vért feltakarították a sértettel a véres törölközőt pedig az ablakon kidobták. 2017. május 14-én reggeli ébredéskor a vádlottak észlelték, hogy a sértett a hányásában fekszik a mosdó előtt és hörög. A II. r. vádlott kikiabált a bv őrnek, hogy baj van és amíg az őr a zárkához ért megbeszélték, hogy nem mondanak egymásra semmit, azt fogják előadni, hogy valaki más bántalmazta a sértettet. A nappalos szolgálatot ellátó ápoló a zárkába érve megkezdte a sértett sikertelen újra élesztését.

A sértett a vádlottak által térben és időben elhúzódó, az emberi méltóságot mélyen megalázó durva bántalmazások következtében rendkívül sok sérülést szenvedett el, sérüléseit a vádirat 3 oldalon keresztül sorolja. A sérülések nagy részét – a 2017. május 14. napján elhunyt – sértett az ezt  megelőző 12-24 órán belül szenvedte el, ezen belül a halált eredményező sérüléseket, továbbá a  durva, életveszélyes sérüléseket is.  

A halált eredményező sérülések elszenvedését követően a néhai sértett életét az idejekorán érkező szakszerű, célszerű orvosi ellátás sem menthette volna meg.

A Vas Megyei Főügyészség az I. és II. r. vádlottakat folytatólagosan, társtettesként elkövetett kényszerítés bűntettével, társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettével, és társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, a III. r. vádlottat társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettével, és társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja.

A 2018. szeptemberében tartott előkészítő ülésen egyik vádlott sem ismerte be a bűnösségét, ezért a bíróság tárgyalásra tűzte az ügyet.

A 2018. november 05-06-dikán tartott kétnapos tárgyaláson az I. és II. r. vádlottakat nem tettek vallomást, III. r. vádlott vallomást tett, azonban a bűnösségét egyik vádlott sem ismerte be továbbra sem.

Ezt követően a fogvatartott társak tanúkénti meghallgatására került sor.

A bíróság az ügyben következő tárgyalást hivatalból tűz, amelyen a bíróság a bizonyítási eljárást a bv. intézet alkalmazottainak, valamint igazságügyi szakértőknek a meghallgatásával folytatja.

Szólj hozzá!

Nem befolyásolja a nemzeti ünnep a hulladékszállítást

Augusztus 20-án is tessék kitenni a kukákat.

Hétfőn fogják irtani a szúnyogokat Szombathelyen

Melegvérű állatokra nem, de méhekre ártalmas a használt vegyi anyag.

Nem csak a sajtóban olvashatsz szerelmi sztorikat – át is élheted!

A szerelmi kapcsolatok mindig is fontosak voltak az emberek számára: akár a sajátunkról, akár másokéról van szó, rengeteg izgalmas témát és eseményt szolgáltat egy ilyen viszony. Nem véletlen, hogy gyakran a bulvárhírek központi témáit is ezek adják – sokak figyelmét lekötik a sztárok magánéletével kapcsolatos hírek.

Megkezdődött a szombathelyi vasútállomás épületének renoválása

Már fel is van állványozva az épület. 250 millió forintot költenek el rá.

Itt a hőségriadó: ne hagyjon gyermeket vagy állatot zárt autóban, egy percre se!

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mert a gondatlanságnak visszafordíthatatlan következményei lehetnek.

Útfelújítás miatt félpályás útlezárás lesz a szombathelyi elkerülőn

Az Ipari út és a Szombathely Center között kell számtani torlódásra.

3 milliárd 800 millió forintot is meghaladta a Voks 2025-re elvert közpénz

Ez háromszor több, mint amit a kormány tavaly elköltött kórházi klímákra.

Hogyan válassz mikrofont otthoni munkához?

Az otthoni munkavégzés során egyre nagyobb szerephez jut a megfelelő hangminőség biztosítása a videóhívások alatt.

Szombathelyi otthona előtt vert meg egy férfi egy lányt

A lány mopedje elromlott, ezért nem tudott leparkolni miatta.