A szakértőknek be kellett jelentenie, hogy a kokain sem véd a koronavírus ellen

ugytudjuk.hu 2020-03-13 09:22:00
Merthogy valakik így próbáltak védekezni.

Francia tisztviselők egy eléggé meglepő felhívást tettek közzé, miszerint a kokainszippogatással nem lehet védekezni a koronavírussal szemben. A felhívást a Twitteren osztották meg, az ország egészségügyi minisztériuma szerint

a kokain minden formájában ártalmas, a vírussal pedig egyáltalán nem veszi fel a versenyt.

Franciaországban a járvány miatt egyre több féligazság és hazugság terjed a neten, éppen ezért a kormány már egy egész weboldalt dedikált annak, hogy ezeket a hiedelmeket megdöntsék, írja a Metro. A kokainról szóló álhírek azonban minden eddigi mémnél és hazugságnál gyorsabban terjedtek a francia oldalakon, igazából a franciák is csak a fejüket vakargatják a hírek terjedésének láttán.

A helyzetet az sem segítette, hogy azok, akik egyből levágták, hogy hülyeség a kokainnal való védekezés, olyan mémeket gyártottak, amelyek még több emberhez jutottak el. Sokan közülük még ekkor sem fogták fel, hogy viccről van szó, így egyre többen kezdtek hinni a kokain csodatévő erejében. Az országban egyébként azt is pletykálgatni kezdték, hogy az a legjobb védekezési módszer, ha valaki rendszeresen lepermetezi magát hipóval, vagy alkohollal.

A franciáknál eddig több mint 1800 ember betegedett meg a koronavírus miatt, 33-an pedig már az életüket vesztették. A kormány megtiltotta az 1000 vendégnél többet számláló eseményeket, hogy lassítsák a vírus terjedését. De itt még nem érnek véget a furcsa híradások,  a tiltás ellenére

hupikék törpikék rajongók a fejükbe vették, hogy összehozzák a törpök legnagyobb gyűlését.

Vasárnap több mint 3500 ember öltözött törpének, így megdöntötték az eddigi Guinness világrekordot.

Szólj hozzá!

Győri polgármesterjelölti vita: Pintér Bence igent, Dézsi és Borkai nemet mondott

A Partizán szervezett volna polgármesterjelölti vitát Győrben.

Szombathely rendezi a jövő évi lacrosse Eb-t

Jövő nyáron Szombathelyen kerül sor a lacrosse Európa-bajnokságra.

Félmillió forintot loptak el egy idős, beteg embertől a soproni vasútállomáson

Az elkövetők megszerezték a bácsi bankkártyáját és annak PIN kódját.

Továbbra is rejtély, hogy miért nem vállalja fel szombathelyi címét Lenkai Nóra

Megszólalt albérlete ügyében a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.

Fellökte haragosát egy férfi Kőszegen

Egy szórakozóhelyen szólaltak össze.

Tudd meg, mire jó a praktikus kefés ajtószigetelő!

A kefés ajtószigetelővel ellátott szúnyoghálók praktikus kiegészítői az ajtóknak, hiszen megakadályozzák nemcsak a repülő és mászó rovarok, hanem a por és a zajok bejutását is a lakóterekbe, továbbá a huzatot, így biztosítják a nyugalmunkat és a kényelmünket.

6 szervezet állított megyei listát Vas megyében

A Fidesz-KDNP, az LMP, a DK, a Követ, a Momentum és az MSZP jelöltjeire lehet voksolni.

Végrehajtást jegyeztek be a Dreiszker és Társai Kft.-re

A NAV követelése jelent meg a cégjegyzékben.

Nyilvános vitára hívja jelölt társait Czeglédy Csaba

A szombathelyi Derkovits-lakótelep képviselője nem csak kihívóit, de a jelölő szervezetek szociális területért felelős politikusait is bemutatkozásra.

Leállt a távfűtés Győrben, de kérhető egyedi fűtésindítás

A kedvező időjárási körülményeket és a meteorológiai előrejelzéseket figyelembe véve 2024. április 29-én Győrben leállt az általános távfűtési szolgáltatás.

Nagyot esett az Audi üzemi eredménye

Logisztikai okokból nem tudtak elég hat- és nyolchengeres motorral szerelt autót legyártani.