Gasper Okorn: egyedül a győzelem lehet a cél Izland ellen Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2025-02-19 10:45:47
Csütörtökön 18 órakor dobják fel a labdát az Aréna Savariában.

Egyedül a győzelem megszerzése lehet a célja a magyar férfi kosárlabda-válogatottnak Izland ellen csütörtökön Szombathelyen az Európa-bajnoki selejtezőben, csak ezután lesz értelme bármiféle latolgatásnak, számolgatásnak az esetleges továbbjutás esélyeit illetően - jelentette ki kedden Gasper Okorn szövetségi kapitány.

Hangsúlyozta: mindkétszer nyerniük kell a hátra lévő mérkőzéseken, Izland ellen pedig legalább hat ponttal kell győzni, hogy reményük maradjon a továbbjutásra.

Személy szerint optimista a csütörtökön 18 órakor kezdődő találkozóval kapcsolatban, úgy érzi, jól felkészültek, készen állnak, mindenki százszázalékos állapotban van.

Úgy fogalmazott: a fiatalok egyre nagyobb szerepet vállalnak a csapatban, megítélése szerint Magyarországon közülük számos játékos van, aki válogatott szinten képes teljesíteni.

Vojvoda Dávid, az Alba Fehérvár irányítója szerint saját magukkal kell foglalkozni, az előttük álló két összecsapást mindenképpen meg kell nyerni a továbbjutáshoz, az Izland elleni mérkőzés nehéz és sorsdöntő lesz.

Fotó: MTI/Katona Tibor

Váradi Benedek hangsúlyozta, hogy amikor kikaptak Izlandon, már tudták, hogy a kosárkülönbség is számítani fog majd, de úgy érzi, hogy mérkőzésről mérkőzésre fejlődnek, és reméli, ez elég lesz majd ahhoz, hogy csütörtökön megfelelő arányban győzzenek.

Somogyi Ádám szerint nem az ő dolguk az esélylatolgatás.

"Úgy érzem, szuper válogatottunk van. Csapatjátékot játszva egy olyan rendszerben kosárlabdázunk, melyben mindenkinek megvan a maga szerepe. Megfelelő gyorsasággal járatva a labdát megvan az esélyünk arra, hogy eredményesek legyünk Islanddal szemben"
- vélekedett.

A magyar válogatott eddig mind a négy mérkőzését elveszítette, és sereghajtó a csoportjában. Szombathelyen Izland ellen legalább hat ponttal kell nyernie ahhoz, hogy életben tartsa reményeket, mert idegenben 70-65-re kapott ki.

Ezen kívül a selejtező utolsó körében, Olaszországban is győzni kell, illetve a törököknek egy számukra már tét nélküli összecsapáson szintén le kellene győzniük Izlandot ahhoz, hogy a magyar csapat jusson tovább.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.