A Fidesz által benyújtott költségvetési módosítás 300 millió forintot vesz el a győri polgármesteri hivataltól

Dömötör Gábor 2025-02-20 11:47:00
A kormánypárti módosítások miatt 15 ember veszítheti el a munkahelyét.

Szerdán tartották a győri közgyűlés Városstratégiai Bizottságának legutóbbi ülését, ami nem volt mentes a parázs vitáktól. Természetesen a pénteki nap fő témájának számító városi költségvetés adta a fő csapásirányt.

Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) győri alpolgármester szerint, az általuk készített, szakmai alapú egyensúlyi költségvetés, a 15 milliárd forintnyi állami elvonás ellenére is működött volna.

„Fontosnak tartom kiemelni azt a tényt, hogy nem csak a város működését tudjuk biztosítani, hanem a TOP Pluszos pályázatokkal a fejlődést is, és erre a fedezet is rendelkezésre áll.” Hozzátette, hogy a fideszes képviselők pontosan tudják, év közben lesz egy zárszámadás, és hogy az abban megjelenő maradványösszegek is be fognak kerülni a költségvetésbe, ami plusz garancia a város zavartalan működésére.

„Nem csak az uniós forrásokra számítunk, hanem önerőből is próbálunk fejleszteni.” - mondta.

Hajtó Péter (Borkaival Közösen a Jövőnkért) képviselő így folytatta: „Üdvözlendő dolognak tartom, hogy a Győr Szol Zrt. kapcsán végre egy olyan költségvetés készülhet, ahol a két fél által egyeztetett számok kerülnek be.” Több javaslatot is benyújtott egyeztetésre, ezek kapcsán még válaszra vár, ezért előre jelezte, hogy a szavazáson tartózkodni fog. Dicsérte a ’Helyben jó!’ kezdeményezést, hogy a képviselők nagyobb büdzsével pályázhassanak a helyi lakosok életét megkönnyítő megoldásokért, beruházásokért, és szerinte ez kiválthatja a kisvolumenű munkák költségkeretét.

Borsi Róbert (Fidesz-KDNP) a saját választókörzetével kapcsoltabban aggodalmát fejezte ki, hogy a pénzügyi bizottság ülésén emelt hangú vitáig fajult, kisköltségvetésű munkákra előirányzott 255 millió forint vajon mire lesz elég? Hosszan sorolta azokat a tételeket, amikre szerinte nem fog jutni pénz, de az továbbra sem derül ki, hogy a számonkérésen túl honnan vár erre forrást a képviselő.

Kósa Roland válasza mutatja meg az alapvető gondolkodás béli különbséget a két oldal között.

Az általuk készített, szerénység szlogen alatt futó költségvetés, BEVÉTEL alapon kalkulált, egyszerűen fordítva: addig nyújtózik, ameddig a takarója ér - hangzott el az alpolgármestertől.

Hangsúlyozta, hogy a garanciái stabilak, és az év közben érkező maradványok és kiadások pedig egyensúlyban tarthatóak.

Ezzel szemben a Fidesz-KDNP által képviselt pénzosztási metódus érthetetlen: előre költi azt, ami nincs, és hajlandóságot sem mutat a konszenzusra.

Borsi Róberthez fordulva így fogalmazott: „Én a hazugságát kérem számon önön sok éve! Ön parkolóhelyek kialakítását ígérte a Táncsics Mihály utca mögötti zöld területen, ehelyett a város ezt eladta, és kialakult egy murvás magánparkoló, de ezt a vitát most nem nyitnám ki!”

Szeles Szabolcs (Fidesz-KDNP) képviselő arra volt kíváncsi, hogy a Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester féle költségvetés bevételi oldalában szereplő 2 milliárdnyi forint értékű ingatlaneladás vajon mennyire átgondolt és milyen szakmai alapokon nyugszik. Kósa Roland válaszában megnyugtatott mindenkit, hogy egyrészt elvileg ebben egyetértés van a többségi frakcióval, másrészt nem a korábbi mutyi-szagú módon, hanem valid, piaci értékbecslés alapján fogják értékesíteni a városi ingatlanvagyon egy erre alkalmas részét. Ez feladat, munka, bevételi forrás, ráadásul ez szinte azonnali forrás.  

Fekete Dávid (Fidesz-KDNP) frakcióvezető reményét fejezte ki, hogy a pénteki közgyűlésen a várhatóan sok vita ellenére sikerrel fogják venni az akadályokat, és Győrben végre elkezdődhet az aktív élet. Kósa végezetül még egyszer hozzátette, szerintük szakmai alapokon nyugvó költségvetést ők készítettek, a jobboldal csak mondja ezt, és reményekre alapozza a számait.

Lehet arról beszélni, hogy a béremelés szintjén egyetértés van, de azt elhallgatja többségi frakció, hogy 300 milliót elvenne a polgármesteri hivataltól és elbocsájt 15 embert.

A hangzatos, győri nagyságok neve mögé rejtett programok szakmaiságáról pedig semmilyen információ nem publikus, így elég nehéz támogatni. Annak tudatában, hogy ezeknek a programoknak a működésről csak pénteken, a közgyűlésen kapnak teljes betekintést a képviselők, szinte borítékolható, hogy a ’2025-ös győri költségvetés saga’ nem aznap fog véget érni.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Azt gondoltad megúsztuk a hetet politikusi szalagvágás nélkül?

A sárvári úszómedence partján ment fuccsba az elképzelés.

Nem lesz plusz költsége az online matricavásárlásnak, mégis érdemes figyelni

Szeptembertől már nemcsak a benzinkutakon, hanem online is „ingyen” lehet autópálya-matricát venni.

Miért kapcsol le a kismegszakító?

Biztos te is jártál már úgy, hogy egy átlagos délutáni takarítás során egyszer csak kialszik a fény.

Illés Károly, szombathelyi önkormányzati képviselő munkahelyet vált

Július 1-től már nem dolgozik az Országgyűlés Hivatalánál.

Lopott bankkártyával vásárolt két vasi férfi

Nyolc alkalommal használták, a bíróság dönt a sorsukról.

Elbontják a szombathelyi városháza Bejczy utca felőli kerengőjét

Üvegkorlátot kap az emeleti terasz. Szegecses lesz a homlokzat.

Június 21-én Győrben is Múzeumok Éjszakája

9 helyszínen több, mint 50 program várja az érdeklődőket. 

Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet

A főpolgármester szerint a BRFK "egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot, ezzel az erővel az unikornisok sétáltatását is betilthatta volna".

Új trend hódít a szemüvegpiacon!

Idén ismét a szemüvegdivaton van a fókusz.

Fullba nyomja a Voks X 2025 propagandát Kőszeg hivatalos Facebook-oldala

A város polgármestere az önkormányzati lapban hívta fel a figyelmet a sorsdöntő “népszavazásra”.

Hivatalosan is tulajdonosa lett a Haladás 1919 Labdarúgó Kft.-nek Schäfer András

40 millió forint plusz támogatást kap a szombathelyi önkormányzattól a focicsapat. 

Gábor Máté a Falco KC új ügyvezetője

A friss cégvezető eddig technikai vezetőként dolgozott a csapatnál. Gráczer György senior menedzseri kinevezést kapott.

Mutatjuk, mi alapján vásárol mosógépet egy kényszeresen maximalista ember!

Steve Jobs neve ma már mindenki számára ismerősen cseng, akit ugyan nehezen kezelhetőnek tituláltak munkatársai, ám sikereit valószínűleg épp ennek köszönhette.

Töretlen siker - Már most betelt a Vasi Vasember nevezési listája

Csak a váltókra tudnak fogadni, mindössze 8 jelentkezést a szervezők.

Üvegszilánkokat találtak a Szentiváni homokozóban

Példás gyorsasággal lépett az ügyben a Győr-Szol.

Több, mint 15 millió forintot gyűjtöttek a kórháznak a győriek a Richter egészségnapon

2000-nél is több szűrővizsgálatot végeztek el a Dunakapu téren.

Teljes útlezárás van az M86-os autóúton

Felsővezeték rongálódott a szombathelyi szakaszon.