Koronavírusosan szavazta meg múlt héten a fideszes Becsó Zsolt több ezermilliárdnyi közvagyon alapítványokba szervezését

Székely Zoárd 2021-05-05 18:43:30
Szükség volt az ő szavazatára is a kétharmadhoz.

Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő szerda reggel a Facebook-oldalán osztotta meg a hírt, hogy tíz napja hatósági karanténban van, mert pozitív lett a koronavírus-tesztje. Azt írta, a karantén a mai napon jár le, és holnaptól folytatja a munkát.

Facebook

(null)

„A tünetek jelentkezése után (orrfolyás, szaglás és ízlelés elvesztése) irány a kórház, majd pozitív mintavétel, vérvétel, CT, infúziós kezelés. A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban szakértelem, empátia, jól érezhető és látható profi szervezettség. Az első vizsgálat után 4 órával később pedig elkezdődött a karantén, gyógyszeres kezelés, sok folyadék és pihenés. A 10 nap során a tünetek enyhék voltak, láz és köhögés elkerült"

– számolt be róla a képviselő.

A Telex azonban kiszúrta, hogy ha ma jár le a tíz napos karantén, múlt héten Becsó már otthon kellett volna maradjon. Ehelyett az MTI hétfői parlamenti fotóján is jól látszik, hogy Becsó ott ült négy sorral Orbán Viktor mögött, 

kedden pedig az ő szavazatára is szükség volt azoknak a kétharmados törvényeknek az elfogadásához,

amelyekkel alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás 70 százaléka, az állam pedig több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad oda fideszes delegáltak által vezetett szervezeteknek.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A parlament oldalán meg lehet nézni, hogy kik szavazták meg a javaslatokat.

Becsó Zsolt neve is ott szerepel a listán.

A lap kérdést küldött a Fidesz-frakció sajtóosztályának, hogy miként vehetett részt a képviselő a szavazásokon múlt héten, ha a bejegyzése szerint tíz napja karanténban van. A kérdésre az alábbi választ kapták:

„Becsó Zsolt képviselő úr részt vett a múlt keddi szavazáson, onnan hazatérve végeztetett koronavírus-tesztet. Mindenben a szabályoknak megfelelően járt el.”

A HVG szintén megkereste Becsót, hogy nyilatkozzon az ügyben.

„Április 25-én kirándultam, hétfőn folyt az orrom, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, azt hittem, csak megfáztam”

– mondta a lapnak a képviselő, majd hozzátette, hogy a szavazás napján már kevésbé érezte jól magát, de továbbra sem volt láza. Idővel kezdte nem érezni a szagokat és ízeket, ezért a voksolás után azonnal a megyei kórházba ment, és az eredmény megérkezéséig önkéntes karanténba vonult.

A pozitív teszteredménye másnap, szerdán érkezett meg, ekkor került hatósági karanténba.

Ellenzék: 2022-ben újra állami fenntartásba kell venni az egyetemeket

Hat ellenzéki párt azt ígéri: ha 2022-ben hatalomra kerülnek, újra állami irányítás alá vonják az alapítványi fenntartásba került felsőoktatási intézményeket. A Párbeszéd, a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum kedden közösen, a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyet online is közvetítettek.

Ma délután Becsó megosztotta a mintavételt és a hatósági karantént igazoló dokumentumot a Facebook-oldalán.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A határozat szerint május 7-ig, azaz csütörtökig kell házi karanténban lennie.

„Miután hála istennek tüneteim már nincsenek, nincs lázam, nem köhögök, nem fáj a fejem és a közérzetem is rendben van, már nagyon mennék vissza dolgozni. Azonban erre még várni kell, mert mint számomra is kiderült, nem hatodika, hanem ötödike van, ezért egy kicsit még karanténban kell maradnom”

– kommentálta a képviselő.

A Párbeszéd és a Momentum is reagált az ügyre: mindkét párt bejelentette, hogy feljelenti Becsó Zsoltot a járványügyi és karanténszabályok megszegése és járványügyi veszélyeztetés miatt.

„Úgy tűnik, annyira kellett a kétharmad az állami vagyon szétlopásához, hogy emberéleteket is veszélyeztetett a 133 bátor ember”

– írta Fekete-Győr András, a Momentum elnöke.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Fekete-Győr szerint azért ment be Becsó szavazni múlt kedden, mert a Fideszben „tudják, hogy 2022-ben bukni fognak, ezért minél hamarabb próbálnak minél több közpénzt átutalni a saját fideszes alapítványaikba.

„Úgy tűnik, annyira fontos és sürgős ez Orbán Viktornak, annyira tartanak a bukástól, hogy még azok a fideszesek sem hiányozhattak a szavazásról, akik életveszélyes vírussal fertőzhetik meg kollégáikat"

– hangsúlyozta a Momentum elnöke.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

„Emberéleteket veszélyeztetni: elfogadhatatlan. Emberéleteket veszélyeztetni politikai okokból: cinikus és aljas is. A Párbeszéd feljelentést tesz az ügyben, továbbá vizsgálatot követel, kik és miért döntöttek úgy Orbán Viktor frakciójában, hogy Becsónak be kell mennie a Parlamentbe, és szavaznia kell"

– véleményezte a Párbeszéd.

Egy korábbi posztból kiderül, hogy április 24-én Becsó is megünnepelte a 3,5 millió beoltottat és a teraszok nyitását, majd három nappal később pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

 

 

Fotó: MTI/Kovács Attila

 

Szólj hozzá!

Szombathely rendezi a jövő évi lacrosse Eb-t

Jövő nyáron Szombathelyen kerül sor a lacrosse Európa-bajnokságra.

Félmillió forintot loptak el egy idős, beteg embertől a soproni vasútállomáson

Az elkövetők megszerezték a bácsi bankkártyáját és annak PIN kódját.

Továbbra is rejtély, hogy miért nem vállalja fel szombathelyi címét Lenkai Nóra

Megszólalt albérlete ügyében a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.

Fellökte haragosát egy férfi Kőszegen

Egy szórakozóhelyen szólaltak össze.

Tudd meg, mire jó a praktikus kefés ajtószigetelő!

A kefés ajtószigetelővel ellátott szúnyoghálók praktikus kiegészítői az ajtóknak, hiszen megakadályozzák nemcsak a repülő és mászó rovarok, hanem a por és a zajok bejutását is a lakóterekbe, továbbá a huzatot, így biztosítják a nyugalmunkat és a kényelmünket.

6 szervezet állított megyei listát Vas megyében

A Fidesz-KDNP, az LMP, a DK, a Követ, a Momentum és az MSZP jelöltjeire lehet voksolni.

Végrehajtást jegyeztek be a Dreiszker és Társai Kft.-re

A NAV követelése jelent meg a cégjegyzékben.

Nyilvános vitára hívja jelölt társait Czeglédy Csaba

A szombathelyi Derkovits-lakótelep képviselője nem csak kihívóit, de a jelölő szervezetek szociális területért felelős politikusait is bemutatkozásra.

Leállt a távfűtés Győrben, de kérhető egyedi fűtésindítás

A kedvező időjárási körülményeket és a meteorológiai előrejelzéseket figyelembe véve 2024. április 29-én Győrben leállt az általános távfűtési szolgáltatás.

Nagyot esett az Audi üzemi eredménye

Logisztikai okokból nem tudtak elég hat- és nyolchengeres motorral szerelt autót legyártani.

Szombathelyi rendőrség: Vissza fogunk menni, és megint ellenőrizni fogjuk a Kenderesi utcában az autós forgalmat

Az utcában jelenleg "Mindkét irányból behajtani tilos" jelző táblát helyeztek ki.