Ellenzék: 2022-ben újra állami fenntartásba kell venni az egyetemeket

Székely Zoárd 2021-04-27 18:43:00
Megígérték, hogy a lopott vagyont visszaadják a nemzetnek.

Hat ellenzéki párt azt ígéri: ha 2022-ben hatalomra kerülnek, újra állami irányítás alá vonják az alapítványi fenntartásba került felsőoktatási intézményeket.

A Párbeszéd, a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum kedden közösen, a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyet online is közvetítettek.

Burány Sándor, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy a Fidesz a jövő évi választás közeledtével a vesztét érzi, és a kedden elfogadott jogszabályok célja az volt, hogy állami ellenőrzés alól alapítványokba mentsék a közvagyont.

„Ezeket a törvényeket lehet, hogy a közeli napokban kihirdetik, de az ellenzék a 2022-es választás megnyerésével ezt a lopott vagyont visszaveszi és visszaadja a magyar nemzetnek"

– szögezte le.

Szilágyi György, a Jobbik alelnöke kijelentette, hogy a kedden elfogadott törvényekkel azok alkotói egy újfajta rablóprivatizációt hajtanak végre, aminek során elkótyavetyélik a nemzeti vagyont.

„Jogszabályok mondják ki, hogy az államnak hogyan kell kezelnie a nemzeti vagyont, mert a döntéseinek átláthatónak, nyomonkövethetőnek, és számonkérhetőnek kell lennie. Amikor alapítványoknak játsszák át az állami vagyont, akkor ezek a garanciák megszűnnek"

– hangsúlyozta a képviselő, majd arra szólította fel az alapítványi kuratóriumok tagjait, hogy felelősen gazdálkodjanak a rájuk bízott vagyonnal, mert egy 2022-ben bekövetkező kormányváltás után az új kabinet nagy figyelmet fog arra fordítani, hogy akik „megkárosították a nemzetet, akik valamennyiünk pénzét ellopták", azok megkapják a megfelelő büntetésüket.

Szakács László, az MSZP országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy miközben mindenki a pandémiára figyel, az Orbán-kormány „kilapátolja a pénzt".

„A kabinet mintegy ezermilliárd forintot tesz át olyan alapítványokba a nemzet vagyonából, amelyeket olyan kuratóriumok vezetnek, amiket teleültetnek fideszes katonákkal"

– mondta Szakács, majd kiemelte, hogy a kuratóriumi tagokat nem lehet leváltani és visszahívni.

Elmondása szerint egy esetleges kormányváltás után ezek a vagyonelemek visszakerülnek a közbeszerzési törvény hatálya alá, és elszámoltatják az érintett kuratóriumokat.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy miközben az ország élethalál harcát vívja a járvánnyal, a Fidesznek „csak a lopáson, a közvagyon kilapátolásán jár az esze".

„Az egyetemek privatizálásának az a fő célja, hogy a Fidesz által kinevezett kurátorok rátehessék a kezüket a felsőoktatás fejlesztésre érkező uniós százmilliárdokra, és ezt a pénzt szabadon, közbeszerzés nélkül osztogathassák baráti cégeknek, rokonoknak és üzletfeleknek. Ez bűn, az ország szervezetten elkövetett kirablása, akik ezt elkövetik, és akik a parlamentben megszavazták, azok minimum bűnrészesek"

– jelentette ki.

A képviselő azt ígérte, hogy az elkövetőket számon fogják kérni, „nem lesz türelem, nem lesz megbocsátás", aki a közösbe nyúl, annak vállalnia kell a felelősséget kormányváltás után.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője azt mondta, hogy ami történt, nem modellváltás, hanem az egyetemi vagyon, az egyetemi döntéshozatal kiszervezése és politikai irányítás alá helyezése.

„Európa legjobb és legelismertebb egyetemei jellemzően állami fenntartásúak"

– hívta fel a figyelmet a frakcióvezető.

A kedden elfogadott jogszabályokkal szerinte is az uniós fejlesztési források feletti ellenőrzés megszerzése volt a cél. A képviselő hazugságnak nevezte, hogy az egyetemek önként döntöttek a modellváltások mellett.

„Az ellenzéki pártok egyetértenek, hogy a jövő évi kormányváltás egyik legfontosabb feladata lesz ennek a gyalázatnak a visszacsinálása, az egyetemi autonómia helyreállítása"

– jelentette ki, hozzátéve, a közvagyont ismét közvagyonná teszik.

Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja arról beszélt, hogy Orbán Viktor vereségre készül, de rossz vesztes, mert ezt a vereséget a magyar adófizetőkkel fizettetné ki.

„A miniszterelnök alternatív államot akar építeni, azt akarja, hogy továbbra is ők kontrollálják a felsőoktatást, hogy náluk maradjanak a birtokok, a kastélyok és a részvények is"

– mondta, hozzátéve: nemcsak kormányváltásra, hanem rendszerváltásra is szükség van, jogállami eszközökkel meg kell menteni a közvagyont, és biztosítani kell, hogy soha többé ne privatizálhassák azt.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.