A 2020-as költségvetés elfogadásával zárja nyári munkáját a parlament

Fehér Buda 2019-07-07 13:54:00
VAKÁCIÓ!

Az Országgyűlés jövő héten zárja rendkívüli nyári ülésszakát. A képviselők hétfőn módosításokat hajthatnak végre a kormány jövő évi költségvetésről szóló javaslatán, majd várhatóan pénteken szavaznak annak végleges formájáról, írja az MTI.

A házelnök - parlament honlapján elérhető - napirendi javaslata alapján hétfőn önálló ülést tartanak, amely a megszokottnál hamarabb, délelőtt 11 órakor kezdődik, napirend előtti felszólalásokkal. 

Az ülésnap elején két új jobbikos képviselő, Balczó Zoltán és Nunkovics Tibor teszi le esküjét, akik az európai parlamenti képviselővé választott Gyöngyösi Márton és a képviselői mandátumáról lemondó Kepli Lajos helyét veszik át az ellenzéki frakcióban. 

A parlament ezt követően előbb röviden tárgyal, majd határoz is a kabinet 2020-as költségvetésről szóló indítványához benyújtott módosító javaslatokról. A szavazás után az interpellációk és az azonnali kérdések is egy-egy órában, a kérdések pedig további 30 percben hangozhatnak el. 

Az Országgyűlés pénteken tartja utolsó ülését a nyári szünet előtt, az erről szóló napirendi javaslat azonban vasárnap délután még nem volt elérhető a Ház honlapján.

A képviselők a jövő évi büdzsé mellett várhatóan ekkor fogadhatják el a 2020-as adóváltoztatásokról szóló javaslatot is, továbbá bepótolhatják a köznevelési törvénycsomag előző hétről elhalasztott zárószavazását is.

Szólj hozzá!

Győri polgármesterjelölti vita: Pintér Bence igent, Dézsi és Borkai nemet mondott

A Partizán szervezett volna polgármesterjelölti vitát Győrben.

Szombathely rendezi a jövő évi lacrosse Eb-t

Jövő nyáron Szombathelyen kerül sor a lacrosse Európa-bajnokságra.

Félmillió forintot loptak el egy idős, beteg embertől a soproni vasútállomáson

Az elkövetők megszerezték a bácsi bankkártyáját és annak PIN kódját.

Továbbra is rejtély, hogy miért nem vállalja fel szombathelyi címét Lenkai Nóra

Megszólalt albérlete ügyében a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.

Fellökte haragosát egy férfi Kőszegen

Egy szórakozóhelyen szólaltak össze.

Tudd meg, mire jó a praktikus kefés ajtószigetelő!

A kefés ajtószigetelővel ellátott szúnyoghálók praktikus kiegészítői az ajtóknak, hiszen megakadályozzák nemcsak a repülő és mászó rovarok, hanem a por és a zajok bejutását is a lakóterekbe, továbbá a huzatot, így biztosítják a nyugalmunkat és a kényelmünket.

6 szervezet állított megyei listát Vas megyében

A Fidesz-KDNP, az LMP, a DK, a Követ, a Momentum és az MSZP jelöltjeire lehet voksolni.

Végrehajtást jegyeztek be a Dreiszker és Társai Kft.-re

A NAV követelése jelent meg a cégjegyzékben.

Nyilvános vitára hívja jelölt társait Czeglédy Csaba

A szombathelyi Derkovits-lakótelep képviselője nem csak kihívóit, de a jelölő szervezetek szociális területért felelős politikusait is bemutatkozásra.

Leállt a távfűtés Győrben, de kérhető egyedi fűtésindítás

A kedvező időjárási körülményeket és a meteorológiai előrejelzéseket figyelembe véve 2024. április 29-én Győrben leállt az általános távfűtési szolgáltatás.