keresés

10564 hír találató "Farkas Bazsi" felhasználótól.

Távozik a Falco technikai vezetője

2020. augusztus. 21. 19:39
Pichler Gergely még augusztus végéig dolgozik a sárga-feketéknél.

Vissza akarja vonatni a szombathelyi Váci iskola igazgatójának korábbi nyilatkozatát az EMMI, csak, hogy védje az önkényesen kinevezett iskolaőr-rendszert

2020. augusztus. 21. 19:39
Rétvári Bence szerint álhír az, hogy az igazgató nem kérte az őr kihelyezését, pedig az egyik fideszes portál is szó szerint ezt írta le.

Ungár: Az állam nagyon rossz munkáltató

2020. augusztus. 21. 19:39
A képviselő azt mondja, nagyobb megbecsülést érdemelnek a pedagógusok, a szociális, és a kulturális dolgozók.

A DK értesülései szerint 2000 embert készülnek elküldeni a győri Audi gyárból

2020. augusztus. 20. 10:10
A munkahelyek sok esetben úgy szűnnek meg, hogy nem hosszabbítják meg a lejáró szerződéseket és felmondják a munkaerő kölcsönzéséről kötött megállapodásokat.

Két autó ütközött Szombathelyen

2020. augusztus. 18. 08:54
A baleset helyszínén a Rákóczi Ferenc utcát lezárták, a Légszeszgyár utcán félpályán halad a forgalom.

Szombathelyi sikerek az atléták Budapest-bajnokságának első napján

2020. augusztus. 18. 08:54
Halász Bence nyerte a férfiak, Gyurácz Réka a nők kalapácsvető számát.

Győztes meccsel nyitotta meg a felkészülési szezont az SZKKA

2020. augusztus. 18. 08:54
Így kell ezt!

Nem prognosztizálnak robbanásszerű koronavírus fertőzést Szombathelyen

2020. augusztus. 17. 09:11
Beszédesek a szennyvízből vett minták.

Hamarosan Puskás Öcsivel is tudsz majd fifázni

2020. augusztus. 17. 09:11
Pancho ott lesz a FIFA legendái között.

723 724 725 726 727 ... 1057