WHO: robbanásszerűen terjed a járvány Európában

Papp László Tamás 2020-11-05 19:37:50
Ezt Koppenhágában mondta az Egészségügyi Világszervezet európai szervezetének igazgatója

A fertőzöttek száma "robbanásszerű növekedésének tanúi vagyunk, mindössze néhány nap alatt egymillióval nőtt az esetszám Európában, és azt is látjuk, hogy nőni kezd a halálozási arányszám is"  – hangsúlyozta Hans Kluge az AFP francia hírügynökségnek adott, interjúban az MTI szerint. „Nem szabad lazítanunk, őszintén be kell vallani, hogy ez kissé nehéz időszak lesz” – figyelmeztetett az igazgató.
A WHO 53 európai tagországában, beleértve Oroszországot is, több mint 11,8 millió fertőzöttet és csaknem 295 ezer halálesetet jelentettek a járvány kezdete óta a szakosított ENSZ-szervezet összesítése szerint.

Az elmúlt hét napban mintegy 1,8 millió új fertőzöttet diagnosztizáltak és 19 500-an haltak meg a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegségben. A WHO becslése szerint a maszk általános viselésével és a gyülekezések szigorú korlátozásával februárig több mint 261 ezer életet menthetnek meg Európában. „A jelenlegi helyzet nem megoldás, és a WHO célzott és arányos intézkedésekre szólít fel minden államot” – mondta Kluge. Az iskolákat azonban csak a legvégső esetben kell bezárni - mondta az igazgató, aki szerint nincs ok azt állítani, hogy az iskolák a fertőzés egyik fő gócai lennének. „A legvégsőkig nyitva kell tartanunk az iskolákat, mert nem engedhetjük meg egy nemzedék elvesztését a Covid-19 miatt” – hangsúlyozta.

Szólj hozzá!

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.

Az ELTE szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium is csatlakozott a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium tízéves égboltfelmérő programjához

A program az égbolt eddigi legátfogóbb és legambiciózusabb felmérését ígéri az univerzum történetének jobb megértéséhez.

Egy hétre egyetemisták lehettek az általános iskolások - saját jövőjüket fedezhették fel a Győri Gyerekegyetem résztvevői

Robotok, mesterséges intelligencia, sárkányhajózás és saját ötletek a jövő felsőoktatásáról.

Mától drágább lesz a Temu-rendelés: életbe lépett az új uniós vám

Nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni az új, 3 eurós díjat az EU-n kívülről érkező, 150 euró alatti küldemények esetében.

Kiszáradó Velencei-tó: nem vízhiány van, hanem alkalmazkodási válság

A vízpótlás önmagában nem oldja meg a problémát.

Természetvédelmi fejlesztésekkel védik a mocsári teknősök élőhelyét Gyirmótnál

Holtágrekonstrukció, új pallósor és természetbarát fejlesztések segítik a fokozottan védett faj megőrzését a Holt-Rába térségében.

Fröccs, zene és jótékonyság vár mindenkit a Dunakapu téren: érkeznek a Győri Rotary Fröccsnapok

Július 17–18-án ismét a közösségé és a segítségnyújtásé lesz a főszerep Győrben, ahol koncertek, látványos programok és jótékonysági fröccskínálás várja a látogatókat.

Már Sárvár fideszes polgármestere is azon kesergett, hogy mennyi mindenre jutna pénz, ha nem kellene befizetni a városra kirótt szolidaritási adót

Például gyalogátkelőre, épület homlokzat felújításra vagy akár egy gyalogos híd építésére is.

Transzformátortűz és több egyéb meghibásodás okozták a győri áramszüneteket

Az extrém hőség miatt jelentősen megnőtt a villamosenergia-hálózat terhelése, az E.ON takarékos energiahasználatot kér a lakosságtól.

Tilos elektromos rollerrel közlekedni Győr belvárosának két legforgalmasabb utcájában

A város a gyalogosok és kerékpárosok biztonsága érdekében hívja fel a figyelmet az új szabályok betartására.