Vidám, nyári dallal zárult a szombathelyi városi könyvtár online műsora

Varga Mátyás 2020-05-20 10:07:00
Lutor Katalin, valamint Háklár Dóri és Háklár Péter volt a Bájoló kreatív vendége.

Utolsó adásához érkezett a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora. Az elmúlt egy hónap alatt a hasonló elnevezésű Bájoló programsorozatban szereplő, Vas megyei kötődésű dalszerzők és dalszerző-énekesek kreáltak közösen egy dalt. A négy hét alatt az alkotók egymástól függetlenül, a másik fél ismerete nélkül hoztak létre hol melankolikus, hol pedig vidám vagy éppen mesélősebb hangulatú zenéket.
 
Lutor Katalin a Paragvári Utcai Általános Iskola magyartanára, slammer, a SEK Irodalmi Műhely és az f21 kulturális portál egyik alapítója, ahol főleg fotóival találkozhatunk. Az előző videókban szereplő zenészek után nem kicsit lepődtem meg, amikor megtudtam, hogy ezúttal Kata felel majd a dalszövegért. Azt már 5 éve tudom, hogy egyáltalán nem esik nehezére, hogy érzéseit szavakba öntse, de főleg slammerként és fotósként gondolok rá. Bár ha jobban belegondolok, régebben gitározott egy ideig és kicsit a dalszerzés világába is belekóstolt. Ezúttal pedig felelevenítette a zenéhez fűződő viszonyát és tollat ragadott, hogy a kezdeti nehézségek ellenére útjára engedje a vidám, nyári hangulatú szerzeményét. A fő célja az volt, hogy ne egy szomorú, a jelenlegi helyzetet megragadó karantén dalt írjon, bár egyes szavakkal reflektál a koronavírus általi helyzetre.

Bájoló kreatív - Lutor Katalin, Háklár Dóri, Háklár Péter

Utolsó adásához érkezett a Bájoló kreatív, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora, amelyben Vas megyei kötődésű fiatal szövegírók és dalszerz...



A Háklár testvérek, vagyis Dóri és Péter közösen alkotják a Háklár Banda nevű családi zenekart, aminek ötlete a karácsonyfa alatti, családi zenélgetések során fogalmazódott meg bennük. Az évek során több fesztiválon, kávézó és szórakozóhelyen is megfordultak, dalaikban a mély gondolatiság, őszinte, intim és bohém érzelmek adják a fő vonalat. Az adás érdekessége tehát nem csak az, hogy ezúttal hárman dolgoztak együtt, hanem az is, hogy a fiúk mellett ezúttal két roppant tehetséges leányzó is bemutatta, hogy milyen fantasztikus zenét tudnak alkotni. Amint megkapták a szöveget Dóri lepasszolta a dalszerzést Petinek, aki egy könnyedd soul-os zenét írt hozzá. Többszöri egyeztetés és próba után pedig egy igazi táncolós, nyári koncertre való zene született. 

Itt pedig meg is ragadom az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet, hogy mennyire jó keretet ad a negyedik videó a könyvtár kezdeményezésének. Amíg az első adásban Patrik és Bence még fel-fel bukkant külsős helyszíneken, addig a folytatásban főleg a négy fal közül jelentkeztek be a felkért vendégek. Most pedig bár Katát a lakásában figyelhettük meg alkotás közben, Peti és Dóri már főleg a szabadban jelentkezett be. Ezzel pedig valószínűleg nem direkt, de remekül megragadták a kijárási korlátozás és a karantén végét.

Szólj hozzá!

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.