Valószínű próbaidővel megússzák a kemenessömjéni templom orgonáját felgyújtó fiatalok

Farkas Bazsi 2018-12-07 08:53:00
Több, mint 3,5 millió forintos kárt okoztak.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség tájékoztatása szerint rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a két fiatalkorú férfival szemben, akik a vád szerint az egyik Vas megyei község, Kemenessömjén, római katolikus templomában tüzet gyújtottak, melynek során a plébániának 

több, mint 3,5 millió forint kárt okoztak.

A vád szerint a két fiatalkorú 2018. június elején éjfél körüli időben – miután nyugtatót vettek be – az egyik Vas megyei község római katolikus templomának bejárati ajtaját befeszítették és az elektromos orgonát bekapcsolták, nyomogatták a pedálokat és a billentyűzetet, 

majd a kottatartón lévő kottákat meggyújtották.

A tűz következtében az orgona billentyűzete és a műanyag alkatrészei elégtek, az elektromos vezetékek és a panelek megolvadtak, az orgona fa váza és a kottatartó elégett. A keletkezett tűzben a templom falai olyan mértékben szennyeződtek korommal, hogy annak felújítása vált szükségessé.


A vádlottak az orgona megsemmisítésével és az ajtó befeszítésével 820.000 forint, a falak szennyeződés miatti megrongálásával 2,8 millió forint kárt okoztak.


A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottakkal szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.


 

Szólj hozzá!

Borsi Róbert és a színházfelújítás

Politikai monodráma két felvonásban. 

Az Oroszlánnyal kezdi a szezont a Falco

A Körmend a Péccsel nyitja a bajnokságot.

A MÁV-val egyeztetett Pintér Bence

Előremutató fejlesztések jönnek a győri busz - és vasúti közlekedésben.  

“Ha meghalok nem szeretném, hogy migránsok tapossanak a síromon!”

Erősre sikeredett 10 percet tolt le Őriszentpéteren a Fidesz Vas 03-as választókerületi alelnöke a Tisza fórumán.

A Republikon Intézet szerint a Tisza stabilan őrzi előnyét

5 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz-KDNP előtt.

Megint elmarad a Balaton-átúszás

Idén már másodszor halasztanak a szervezők. 

Merlot a 2025-ös Savaria Karnevál legjobb bora

A villányi Agancsos Pincészeté az elismerés.

Elhunyt Kathi Béla erőemelő, testépítő

A 46 éves sportoló kerékpárbalesetet szenvedett.

Több helyen engedik be a szurkolókat a ma esti ETO meccsre, nem lesz gond a bejutásnál

A rendezők megnyitják az ETO Park Hotel felőli bejáratot is.

Győr ad otthont az Ülőröplabda Európa-bajnokságnak  

A magyar válogatottak számára eddig felemásan alakult a torna.

A KSH szerint tovább fogy a magyar népesség

Évről-évre egyre kevesebben leszünk. 

Több, mint 4 millió forint kárt okozott egy férfi Győrben, aki autókat tört fel 

Kalapáccsal törte be a szélvédőket, összesen 27 alkalommal.