Ungár Péter szerint Balázsy Péter nincs tisztában azzal, mit jelent az, hogy ellenzéki

Ugytudjuk.hu

2019-09-13 17:07:00
Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője a szombathelyi Szentháromság szobornál tartott sajtótájékoztatót péntek délután.

Bemutatta a budapesti Fidelitas-plakát szombathelyi adaptációját, ahol cirkuszi bohócként látható Hende Csaba, Illés Károly és Balázsy Péter.

"Szombathely nem cirkusz, ezek az emberek pedig mégis cirkuszként kezelik" - kezdte mondanivalóját Ungár Péter.

Felemlegette, hogy a Fidesz szombathelyi képviselőjelöltjei korábban egymást becsmérelték, volt, aki önmagában a válást egy rossz dolognak tartotta, sőt, volt, aki a közpénz elsíbolásával vádolta meg éppen azt a pártot, amelyiknek most a jelöltje. Szerinte az egyéni jelöltek és Balázsy Péter nagyon kevés dologban egyeznek meg.

"Nem tudjuk, mi Balázsy Péter véleménye, visszavonná-e Jordán Tamás díszpolgári címét, ha ő nyerné a választást, nem tudjuk, mit gondol a víztorony felújítása körüli anomáliákról" - mondta Ungár, majd hozzátette, hogy bár tegnap mást mondtak a fideszesek, Hende Csaba leszavazta azt a javaslatát, ami elektromos buszok beszerzése céljából kormányösszeget hozott volna Szombathelyre.

Balázsy Péter többször is elutasította, hogy vitára álljon ki Nemény Andrással, arra hivatkozva, hogy két ellenzéki jelölt van. Ungár szerint Balázsy fogalomzavarban van, ha úgy gondolja, hogy a Fidesz jelenleg is regnáló alpolgármestere ellenzéki lenne.

"Ha az a definíciója, hogy aki összeveszett Hende Csabával a Fideszben, az ellenzéki, akkor Orbán Viktor, a kormány nagy része és a Fidesz vezetésének nagy része is ellenzékinek számít" - mondta. Ungár szerint egyetlen ellenzéki jelölt van, ő pedig Nemény András. "Vele kéne vitáznia, ha nem teszi, férfiatlan és alkalmatlan."

Szólj hozzá!

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.