Továbbra is tart a bírósági eljárás, de mégis költözködhetnek a családok a szombathelyi Szőlős utcai társasházba

Farkas Bazsi 2019-04-23 11:48:00
A szomszéd feljelentése miatt jó ideig nem kapott használatbavételi engedélyt az épület.

Többször foglalkoztunk már a szombathelyi Szőlős utcai társasház ügyével. Elsőként tavaly októberben találkoztunk az esettel. Akkor az épülő társasház szomszédja keresett meg bennünket azzal, hogy a szomszéd egy éjszaka alatt lebontotta a kerítését, mivel az építkezésnél útban volt. A szomszéd akkor azt panaszolta nekünk, hogy a kerítésén túllóg majd az új épület homlokzata, ezzel pedig megsértették a magántulajdonát. A férfi már akkor azt mondta, szerinte az építkezésnél több szabálytalanság is van, többek között azt nehezményezte, hogy a társasház felé eső oldalán nem tűzfa van, hanem ablakok, erkélyek kerültek kialakításra, ezért ő meg is támadta az akkor egyébként már kiadott építési engedélyt.

Az építkezés tovább folyt, annak ellenére, hogy 2 éve tart a pereskedés, 2018 december végére elkészült a társasház. Két hete írtunk róla, hogy a lakók azonban annak ellenére nem tudnak beköltözni, hogy a lakások kulcsrakészek.

Volt olyan leendő lakó, aki mivel albérletét korábban már felmondta a költözés reményében, két gyermekével és a feleségével az anyósánál egy szobában húzta meg magát. De sokan kerültek nehéz helyzetbe a bizonytalan költözés miatt, holott az új lakásba már a bútorokkal együtt berendeztek mindent. 

A szombathelyi önkormányzat építési osztálya kiadta az használatbavételi engedélyt, a szomszéd azonban a kormányhivatalhoz fordult, ahol megfellebbezte a döntést, a hivatal pedig jegelni kezdte az engedély kiadását.


Már akkor kerestük a kormányhivatalt, ahol cikkünk megjelenése után azt közölték, hogy megkezdődött az engedély kiadása, ami ma emelkedett jogerőre, így elkezdhettek beköltözni a lakók. 

Kerestük a panaszos szomszédot is. Ő továbbra is aggályát fejezte ki az eljárás miatt. Azt mondta, hogy  hivatal korábban felfüggesztette a használatbavételi engedély kiadását, és akkor azt írták, a döntés ellen nincs fellebbezési lehetőség, most mégis visszavonták a felfüggesztést és kiadták az engedélyt. A múlt héten kézhez kapott dokumentumban pedig szintén az áll, hogy fellebbezési lehetőség nincs az ügyben.

A szomszéd azt is elmondta, hogy nem érti, hogyan intézkedhetett az ügyben az az ügyintéző, aki a bírósági tárgyaláson vele szemben áll. 


A felek április 29-én a bíróságon folytatják. 


 

Szólj hozzá!

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.