Amíg aludt a szombathelyi férfi, addig lebontották a kerítést a háza mellől

Farkas Bazsi 2018-10-01 15:34:00
A szomszédban társasházat építenek, az építő azt mondja neki a jogszabályok alapján joga van ehhez.

Olvasónk keresett meg minket azzal, hogy ma reggel a szomszédok értesítették, hogy a mellette zajló építkezésről átjöttek a munkások és lebontották a telkéről a kerítést.

Az építkezés a szombathelyi Szőlős út  45-ben folyik, mellette pedig a 43-ban található az az épület, ami egykor a szőlősi kisbíró lakhelye volt. Pár éve még térkő és burkolat kereskedés működött itt, ma már lakatlan, ugyanakkor magántulajdonban van, továbbá műemlékvédelem alatt áll. 

Ilyen volt a kerítés.

A kerítés megmaradt elemei

Ezért is perelték be a bíróságon azt a társasházat, amit a szomszédjukba építenek. A parasztház tulajdonosai ugyanis azt nehezményezik, hogy a társasház elnyomja a jellegében műemléki épületet. Illetve az is a kifogásolt dolgok között van, hogy a telkünkre néz az újépület jónéhány terasza. 


A finoman szólva sem jó szomszédi viszony aztán ma reggel tovább romlott. Az építkezés szakemberei ugyanis ma reggel átmentek a szomszédos telekre és lebontották a kerítést. 

A parasztház tulaja azt mondja, ezt a kerítést pár éve egy millió forintért csinálták, az akkor még működő vállalkozásoknak szolgált bemutató falként. Ráadásul azt mondja, hogy a bontás az ő tudta és beleegyezése nélkül történt meg.

Rendőrt is hívott ma reggel, az egyenruhás azonban azt mondta, hogy ez nem ütközik a büntető törvénykönyvbe, így ő intézkedni nem tud, csakis polgári peres úton tudja érvényesíteni az igazát.

Megkerestük a beruházót is, ő azt mondta, hogy teljesen jogszerűen jártak el, mivel hatályos építési engedélyük van, ami lehetővé teszi, hogy a szomszéd telekre bejárjanak az építési munkát elvégezni. Azt is hozzátette, hogy szintén az engedély tette lehetővé, hogy a hőszigetelési munka elvégzését akadályozó kerítést elbontsák. Azt mondta a szomszéd kárát vagy pénzben rendezik majd, vagy pedig visszaállítják a kerítést. 


A szomszéd azonban azt mondja, hogy semmiféle egyeztetés nem volt vele a bontásról, és arról sem tud, hogy bármiféle kártérítést kapjon. Azt is panaszolta, hogy mióta tart az építkezés tele van az udvara szeméttel, a bazalttal felszórt udvarán törmelék darabok hevernek mindenütt.

A kerítés nélkül maradt ház tulajdonosai attól is tartanak, hogy az új ház oldala a szigetelés után az ő telkükből fog egy darabot elvenni.


A telekre átesve találtunk egy szigetelés darabot. A kerítés csonkja jelzi, hogy meddig tart a telekhatár. Odatettük a fal mellé egy olyan műanyag darabot mint, amit majd a fal is kap szigetelésként. Fotón mutatjuk, hogy mennyire lóg majd át a telken a fal, majd ha felkerül rá a külső borítás. A műanyag lap alá egyébként még plusz anyagok is kerülnek.

Hogy valós e a szomszédok félelme azt mindenki döntse el maga.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.