Van, ahol már tudjuk, kik lesznek a Fidesz ellenfelei tavasszal

Bazsó Bálint 2021-09-29 10:01:00
Tizenkét körzetben biztosan nem rágják tövig a körmüket az ellenzéki szavazók.

Tucatnyi olyan választókerület van az országban, ahol különböző okok miatt - nem teljesítették az ajánlási feltételeket, visszaléptek vagy éppen annyira egyértelmű volt egy-egy politikus fölénye és beágyazottsága - csupán egyetlen jelölt közül lehetett választani. 

Cikkünknen összeszedtük, hogy melyek ezek a körzetek:

A Tiszaújváros központú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben az MSZP-P, DK, Momentum, MMM jelöltje, Jézsó Gábor;

a budapesti 8. számú választókerületben (Zugló) Hadházy Ákos, a Momentum, MMM és Civil Zugló Egyesület jelöltje (a kerületi választással többször foglalkoztunk, mint ismert, Tóth Csaba a napokban lépett vissza a jelöltségtől);

a budapesti 10. számú választókerületben (III. kerület) a párbeszédes Szabó Tímea (Párbeszéd, MSZP, Momentum, Jobbik, LMP, DK, MMM);

a budapesti 11. számú választókerületben (IV. kerület) a DK-s Varju László (DK, Jobbik, Momentum, MSZP, Párbeszéd, LMP, Liberálisok, MMM);

a Kiskunfélegyháza központú Bács-Kiskun megyei 4. számú kerületben az LMP-s Kis-Szeniczey Kálmán (LMP, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, Momentum, ÚVNP);

a Heves megyei 2. számú választókerületben (Gyöngyös) a jobbikos Dudás Róbert (Jobbik, LMP, DK, Momentum, ÚVNP, MMM);

a törökszentmiklós központú Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4. számú választókerületben a szintén jobbikos Csányi Tamás (Jobbik, DK, LMP, Momentum, MMM);

a Komárom-Esztergom megyei 2. számú kerületben (Esztergom) a Jobbik színeiben induló Nunkovics Tibor (Jobbik, DK, LMP, MMM);

a Nógrád megyei 2. számú kerületben (Balassagyarmat) a momentusomos Gyenes Szilárd (Momentum, DK, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, ÚK, LMP, MMM);

a Pest megyei 9. számú körzetben (Nagykáta) az LMP társelnöke, Schmuck Erzsébet (LMP, DK, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, ÚK, ÚVNP, MMM);

a Somogy megyei 3. számú választókerületben (Marcali) a Jobbik színeiben induló Steinmetz Ádám (Jobbik, LMP, MSZP, Párbeszéd, MMM), végül pedig

a tapolcai központú Veszprém 3. számú választókerületben induló Rig Lajos (Jobbik, DK, LMP, MMM, ÚVNP)

indulhatott egyedül, vagyis nyerte meg saját körzetét, így immáron ők biztosan egyedüliként indulhatnak (természetesen az előválasztáson induló pártok közül) a Fidesszel szemben.

Eldőlt: ezekre az ellenzéki jelöltekre szavazhatunk az előválasztáson

Augusztus 15-én, vasárnap éjfélkor lezárult a jelentkezési határidő jelöltek számára. A jelölteknek ezt követően két hetük van arra ( augusztus 23-tól szeptember 6-ig),hogy a szükséges ajánló aláírásokat összeszedjék (egyéni országgyűlési képviselők esetén 400, miniszterelnök-jelöltek esetén 20 ezer aláírás), ezt követően pedig nincs már más dolguk, mint megnyerni az adott körzetet a szeptember 18.

Vasban és Győr-Moson-Sopron megyében nincs gond a számokkal

A jelölthiány nem érinti a Vas és Győr-Moson-Sopron megyei körzeteket. 

A Vas megye 1. számú körzetében (Szombathely), a DK jelöltje Czeglédy Csaba (DK), lapunk kisebbségi tulajdonosa, az LMP-s Ungár Péter (LMP, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, Momentum, ÚK), valamint az Új Világ Néppárt jelöltje, Koczka Tibor (ÚVNP) indul,

Vas 2. számú kerületében (Sárvár) a momentumos Bányai-Németh Gábor (Momentum), az MSZP jelöltje, Hencz Kornél (MSZP, Párbeszéd, Jobbik, LMP) és a DK-s Szilágyi Tamás,

A szentgotthárdi központú 3. számú választókerületben pedig az LMP, az MMM és a Közösen Vas Megyéért jelöltjeként induló Bana Tibor küzd meg a momentumos Pleva Dániellel (Momentum, DK, ÚVNP)

Győr-Moson-Sopron megyében is nagy harc várható (vagyis volt). Eszerint

A Győr-Moson-Sopron 1. számú választókerületében (Győr) a DK-s Jancsó Zita (DK, Jobbik, Liberálisok), a momentumos Rehó Tibor (Momentum, LMP) csap össze.

Győr-Moson-Sopron 2. számú körzetében (Győr) Balla Jenő (MMM), a DK-s Gasztonyi László (DK, LMP, Liberálisok), az MSZP-s Juhász István (MSZP, Párbeszéd, Jobbik) és a momentumos Németh Eszter küzdenek meg a jelöltségért. 

A megye 3. számú körzetében (Csorna) Kovácsné Varga Ildikó (MSZP, Párbeszéd, DK), Orbán Krisztiánnal (Momentum); a 4. számú választókerületében (Sopron) pedig a jobbikos Brenner Koloman, (Jobbik, LMP, DK, Momentum, MMM, ÚVNP) a párbeszédes Jakál Adriennel (Párbeszéd, MSZP) mérkőzik meg.

Végül pedig a Mosonmagyaróvár központú 5. számú körzetben a Momentum jelöltje, Balázs Endre a jobbikos Magyar Zoltánnal (Jobbik, LMP, DK, MSZP, Párbeszéd) csap össze.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.