Tóth Csaba visszalép a jelöltségtől!

Bazsó Bálint 2021-09-27 14:08:00
Az MSZP-P jelöltje hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be a visszavonulást.

"Nincs rá szükségem, hogy ebben a poltikai mocsárban tovább küzdjek, ezért úgy döngöttem, visszalépek a jelöltségről, elég volt"

- közölte Tóth Csaba, Zugló országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.

A politikus sajtótájékoztatóján egy nyilatkozatot olvasott fel, amiben többek között arról beszélt, hogy miközben a "volt miniszterelnök-jelöltöm" - vagyis Karácsony Gergely -  "kiáll a devizahiteleseken nyerészkedő momentumos jelölt mellett, az offshore cégekben érdekelt DK-s jelölt mellett kiáll a miniszterelnök-jelöltöm, ugyanakkor mindenféle bizonyíték nélkül, mendemondákra hivatkozva, úgy, hogy pontosan tudta, hogy semmi nem igaz abból, amivel vádolnak, az én volt miniszterelnök-jelöltem, ahelyett, hogy kiállt volna mellettem, ahelyett inkább megvonta tőlem a támogatást". 

Hozzátette: egy tisztességes választás keretében jó esélye lenne a győzelemre, de az elmúlt hónapokban egy olyan "lejáratókampány" indult ellene, amelynek módszerei a Fideszt idézik.

Közölte azt is: már nem csak őt, de a családját is megfenyegették. 

"A kampány elején azzal fenyegettek meg, ha nem szállok ki a politikából, akkor megölnek"

- mondta, és hozzátette: "a volt miniszterelnök-jelöltöm nem állt ki mellettem."

Tóth Csaba szerint rendkívül igazságtalan az, ami vele történt, majd hozzátette: "Ilyen körülmények között nem tudnám képviselni Zuglót, nekik továbbra is napi szintű képviseletre van szükségük. A következő választásig a zuglóiakat fogom képviselni, de utána visszatérek az üzleti életbe. Az ügyet lezártam, további mondanivalóm nincs."

Mint ismert, a szocialista-párbeszédes jelölt mögül sorra kihátráltak a támogatói, előbb a Jobbik, majd a DK, végül pedig a saját jelölő szervezetéből Karácsony Gergely is, így Tóth Csaba körül elfogyott a levegő.

A DK megszünteti Tóth Csaba zuglói szocialista jelölt támogatását

A DK ma reggeli közleményében arra kérte Karácsony Gergelyt, hogy hivatalosan is jelezze felénk, hogy korábbi személyes jelöltjét, Tóth Csabát már nem támogatja az előválasztáson, és a Párbeszéd már nem jelölőszervezete Tóth Csabának - írja közleményében a DK.

Ugyanakkor a sajtóban már kész tényként kezelik, hogy a kihátrálás mögött a valódi ok Tóth katasztrofális szereplése, hiszen a lényegében nyílt szavazásról folyamatosan szivárognak ki az adatok.

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.