Érdekes jelenségre lettünk figyelmesek Szombathelyen a Deák Ferenc utcában. Bár tábla is jelzi, hogy hogyan kellene parkolnia az autóknak, a kocsik mégis szabálytalanul állnak fel a járdára.

Az autóknak a kiegészítő tábla szerint félig a járdán, félig pedig az úttesten kellene parkolnia, a gyalogosok így elférnének. Most azonban sok autó olyan közel áll fel a rendőrség épületének kerítéséhez, hogy a járókelők csak oldalazva tudnak elsétálni.

A parkolást felfestés is segíti, azonban sokan ezt sem veszik figyelembe.

A dolog külön pikantériája, hogy a szabálysértés helyszíne, a Deák Ferenc utcában pont a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság mögött található. Mégis jó ideje így parkolnak itt a kocsik.

Furcsa szerződések, szétbontott megbízások és extraprofit egy olyan cégnél, amelynek papíron nincs is fizikai dolgozója.
Idén ünneplik az ír-magyar diplomáciai kapcsolatok 50 éves évfordulóját, így a város a fesztivál eseményei során kiemelten együttműködik Írország Magyarországi Nagykövetségével.
Már 2022-ben bejelentették az Audi új gyáregységét, amihez a magyar állam 8 milliárd 500 millió forinttal járult hozzá.
Ezt Orbán Viktor jelentette be a DPK hatvani road showján.
Számtalan olyan ország létezik, ahol télen is verőfényes napsütés és meleg vár mindenkire.
A Fidesz szóbeli előterjesztésekkel trollkodta szét a napirendet.
A jelentkezéseket most vasárnapig lehet leadni az önkormányzatnál.
A gyár folyamatosan növeli a termelését.
A hajformázás terén ma már számos lehetőség áll rendelkezésünkre.
Információink szerint Orbán Viktor is a városba látogat.
A TISZA elnöke emlékeztet: ugyanazért kritizálnak most, amit Orbán Viktor maga is követelt 2008-ban.
A kormány a rendkívüli januári hideg miatti többletfogyasztás terheit vállalja át, a kedvezmény gázra, áramra és távfűtésre is igénybe vehető.
Hét üres praxis a Győr 02-es körzetben, miközben az orvosok jelentős része már 70 év feletti - a TISZA szerint ez már nem kezelhető félmegoldásokkal.
A Haladás NB III-as meccseinek költségét jelenleg az állam fizeti ki.
A helyi ítélőtábla megsemmisítette az életfogytiglanról szóló ítéletet, az ügy visszakerült elsőfokra.
Ahogy az a hírekből is kitűnik, az időjárás Európa-szerte elkényezteti idén a havas sportok kedvelőit.
