Érdekes választás volt, 10 év után újra változott a pártpaletta. A Fidesz élet-halál harcot hirdetett, az európai civilizáció megmentőjeként lépett fel, hatalmas energiával mozgósított, de ezzel csak a részvételt sikerült növelnie, a támogatottságát nem. A kormány-ellenzék törésvonal szinte pontosan ugyanott húzódik, mint 5 évvel ezelőtt. A Fidesz a választást megnyerte, de a célját nem érte el: szinte háborús retorikát alkalmazva sem sikerült elhitetnie, hogy Európa sorsa a Fideszen múlik. Az emberek ragaszkodtak a választás valóságos tétjéhez és éppúgy "csupán" európai parlamenti képviselőket választottak, mint bármikor máskor.
Új törésvonalakat nem a Fidesz húzott, hanem az ellenzéki szavazók. Elegük lett az elmúlt 9 év ellenzéki tehetetlenségéből és az összes olyan pártot megbüntették, amelyik az elmúlt években komolyabb jelentőséggel bírt az ellenzéki térfélen. Az ellenzéki szavazók a mérhetetlen kiábrándultságuk ellenére nem maradtak otthon, sőt aktivitásukkal szinte tökéletesen felzárkóztak a Fidesz katonásan mozgósított szavazótáborához. Hatalmas részvétel mellett, egymás szándékairól mit sem tudva, mégis nagyon határozottan és egységesen döntöttek az ellenzéki térfél átrajzolásáról.
Sokan "új" ellenzéki pártba helyezték a bizalmukat, olyanokba, amelyek nem a pártszakadásokról és az együttműködésre való képtelenségükről híresültek el (a valóságban persze nem állja meg a helyét, hogy az LMP akadályozta az ellenzéki együttműködést, a DK meg nem, de a lényeg, hogy ez a kép alakult ki a választókban). Talán véletlen, talán nem, mindenesetre tény, hogy Gyurcsány Ferenc nagyon jó pillanatban húzódott hátrébb, akkor, amikor már tényleg óriási igény volt új emberekre az ellenzéki térfélen. Dobrev Klára korábban nem indult semmilyen választáson, így éppúgy új embernek számított, mint a Momentum fiatal hölgyei. Az is feltűnő egyébként, hogy az országgyűlési választásokhoz képest az EP választásokon valamivel egyszerűbb rövid idő alatt elnyerni az emberek bizalmát: elég egy jó húzónév és egy szorgalmasan véghezvitt kampány, és máris látványos az eredmény. Dobrev Klára e tekintetben tulajdonképpen megismételte Morvai Krisztina 10 évvel ezelőtti sikerét.
A Jobbik, az MSZP és az LMP óriási visszaeséséhez a huzamos ideje fennálló eredménytelenségükön túl minden bizonnyal hozzájárult egy közösen elkövetett hatalmas taktikai hiba is. A december-januári közös ellenzéki tüntetésekkel elmosódtak a szavazótáborok közötti határok. A nagyobb ellenzéki pártok - korábbi gyakorlatukat felülírva - nem zárkóztak el a DK-tól és a színpadra engedték a parlamenten kívüli Momentumot, Kutyapártot is. Úgy gondolták, hogy a közös ellenzéki fellépéshez szükség van rájuk is. Ez eddig előnyös is lehetett volna, de az előnyök beváltásához a közös fellépés folytatásaként közös lista kellett volna. Közös lista híján a kisebb pártok felé való nyitás őrületesen visszaütött az elmúlt 9 évben meghatározó szerepet játszó ellenzéki pártokra, hiszen a választók pont azokat a pártokat látták határozottabbnak, egységesebbnek és ütőképesebbnek, amelyeket a teljes együttműködés jegyében pluszban a színpadra engedtek (a DK, a Momentum és még a Kétfarkú Kutyapárt is ide sorolható).
A Momentum kiváló szereplését viszonylag egyszerű megmagyarázni: Amellett, hogy volt már egy néhány százaléknyi saját szavazóbázisa, az utolsó pillanatban nagyon sokan átpártoltak a meggyengülő, valós vezető nélkül sodródó LMP-től (mivel az LMP-nek elkötelezett és stabil szavazótábora soha nem is volt, az átpártolás néhány hét alatt is könnyen megtörténhetett).
A Jobbik eredménye sokkal összetettebb magyarázatot igényel. Most látszik csak igazán, hogy a Jobbik soha nem volt szélsőjobboldali párt (néhány korábbi vezetője persze igen, de a szavazói nagy része nem). Ha a Jobbik szavazói számára valóban a párt korábbi ideológiája lett volna a fontos, akkor a kiábrándultak most a Mi Hazánkat juttatták volna 2-3 mandátumhoz. Ez a radikális jobboldali "keménymag" azonban csak 3-4% (ahogy egyébként a 2009-es területi adatokból is látható, hogy a Jobbik többi szavazója elsősorban az MSZP-től érkezett annak idején, tehát nemcsak hogy nem szélsőjobboldali, hanem még csak nem is jobboldali volt). Így semmi meglepő nincs abban, hogy a Jobbikból kiábrándultak bizony nemcsak a Mi Hazánkhoz és a Fideszhez mentek (ez már tavaly megtörtént), hanem a korábbi MSZP-sek egy része a DK-hoz, a fiatalos lendületet kedvelők pedig a Momentumhoz (ez a mostani kampány fejleménye).
Elsőre furcsának tűnhet, de véleményem szerint a Jobbik szereplését nem helyes a korábbi számokkal összevetni, ugyanis a Jobbik a korábban ismert tevékenységét részben tudatos elhatározásból, részben kényszerek hatására, de már tavaly befejezte. Visszavonult a párt korábbi elnöke és új pártot alapított számos egyéb vezetője (akik a Mi Hazánkban igyekeznek továbbvinni a Jobbik korábbi eszmeiségét). A Jobbik új programot hirdetett, a párt ma egész egyszerűen nem ugyanaz, mint ami korábban volt. Sokkal inkább egy új pártnak tekinthető, egy olyan mérsékelt konzervatív, Európa-barát, demokratikus elkötelezettségű párttá kezd válni, amire bizony már hosszú évek óta nagy szükség lett volna (mióta a Fidesz a hagyományos polgári szavazóbázisát elárulta). Szinte érthetetlen, hogy a Fidesz mai irányvonalát vállalhatatlannak érző mérsékelt jobboldali politikusok (Pálinkás, Pokorni, Illés, Navracsics, Chikán, Stumpf) miért nem hoztak létre egy ilyen pártot már rég. Hát most létrejött. Ez a párt egyetért a Fidesszel abban, hogy nem kellenek Magyarországra migránsok, de felemeli a szavát a lopások és a demokratikus intézményrendszer leépítése ellen. Ellenzi, hogy a kormány kivezesse az országot az Európai Unióból, és nem támogatja az élet minden területét uralni akaró állampárti gépezet kiépítését. Elítéli továbbá a kormányzati semmittevést, azt a hosszú évek óta tartó gyakorlatot, hogy a kormány semmit nem kezd a rábízott szakpolitikai feladatokkal, meg sem próbálja rendbe tenni az oktatást, az egészségügyet, a szociális ellátórendszert és a közlekedést.
A Jobbik elítéli, hogy a kormány érdemben semmit nem mond és semmit nem tesz, kiüresíti a parlamentet, elmenekül a viták elől, a választók bizalmát most már sokadszorra puszta migránsozással (plusz némi lekenyerezéssel és presszionálással) akarja elnyerni.
Ha tehát a Jobbik valós karakterét nézzük, egyáltalán nem rossz eredmény, hogy egy új programmal, mérsékelt konzervatív, Európa-barát és demokratikus elkötelezettségű pártként 6,4 százalékot szerzett. Ha ezt egy vadonatúj párt érte volna el, akkor azt nagyon sikeresnek ítélnék. Ne tegyünk másképp csak azért, mert ezt a pártot Jobbiknak hívják és nem mondjuk - igazán fiatalosan - Tér-Erőnek.
