Szombathelyiek is készülnek a koronavírusra

Székely Zoárd 2020-02-27 13:21:00
Rohamosan fogynak az árucikkek a boltokban.

Magyarországon ugyan még nem regisztráltak koronavírussal fertőzött beteget, ám úgy tűnik, több kereskedelmi árucikk is egyre nehezebben kapható az áruházakban.

Ma délelőtt a Fő téren található drogériákban (DM, Rossmann) próbáltam kézfertőtlenítőt vásárolni, egyik helyen sem jártam sikerrel. A probléma azonban országos szintű, az egyik eladó szerint minden üzletben készlethiánnyal küszködnek, a másik helyen azt javasolták, térjek vissza másnap, mivel reggel kapják az új árut.

Ám nem a fertőtlenítő az egyetlen termék, ami szélsebesen fogy a polcokról. Olvasónktól kaptuk a következő fotókat, amit ma délelőtt készített a szombathelyi Aldiban: az emberek kezdenek betartalékolni a tartós élelmiszerekből, mint a cukor és liszt, de az italkészlet is jelentősen megcsappant az üzletben.

Szólj hozzá!

Lemondott tisztségéről a Haladás ügyvezetője

A május 28-i közgyűlésen döntenek az utódlásról.

Orosz Bernadett: A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk

A Miskolcon önkormányzati képviselőjelöltnek induló egykori bántalmazott nő, az LMP hatására lépett be a politikába.

Egy este alatt döntött az ETO új edzője arról, hogy elvállalja a csapat vezetését

Az új tréner, aki egyelőre a szezon utolsó öt meccsére érkezett.

Az Alterába Kft. nyerte el az körmendi Ökocentrum üzemeltetésének jogát

Az pályázat kiírója, a Batthyány Örökségközpont közzétette a nyílt pályázatok anyagait.

Nem adott elsőbbséget az autós, súlyosan sérült a zebrán átkelő gyalogos Szombathelyen

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Napos idő lesz pénteken

Pár helyen lehet zápor.

Felmentették a 28 évvel ezelőtti, gersekaráti gyilkosság gyanúsítottját

Bizonyítottság hiányában született meg a döntés.

Teljes útlezárás az M86-os számú autóúton

Egy személygépkocsi gyulladt ki Szeleste térségében.

Hello Európa!

Szülinapi Wellhello koncert Szombathelyen az Uniós csatlakozás 20. évfordulóján. 

3 év 6 hónapos börtönbüntetést és a vezetéstől való örökös eltiltást kapott a szombathelyi ámokfutó

A szabályokra fittyet hányó vezető tavaly februárban rodeózott jogsi nélkül a belvárosban.

Kiengedték a győri rendőrkapitányt az előzetesből

Bűnügyi felügyeletben maradhat szeptemberig.

Győri polgármesterjelölti vita: Pintér Bence igent, Dézsi és Borkai nemet mondott

A Partizán szervezett volna polgármesterjelölti vitát Győrben.

Szombathely rendezi a jövő évi lacrosse Eb-t

Jövő nyáron Szombathelyen kerül sor a lacrosse Európa-bajnokságra.

Félmillió forintot loptak el egy idős, beteg embertől a soproni vasútállomáson

Az elkövetők megszerezték a bácsi bankkártyáját és annak PIN kódját.