Szétverte a fagy az idei gyümölcstermést

ugytudjuk.hu 2020-05-22 05:56:00
Aranyáron sem nagyon lesz hazai kajszi, dió.

Nagy árat fizetünk az enyhe télért: még aranyáron sem lehet majd több féle hazai gyümölcsöt venni az idén, legalább is vidékünkön. A március végi és április eleji mínuszok tönkre tették a vasi termést is, országosan pedig 15 ezer hektár ment veszendőbe.  

Az újabb rossz hír, hogy a mostani hétvégén újabb fagyhullám jöhet. Előrejelzések szerint megdőlhet az eddigi, május 22-ei hidegrekord, az északi országrész mellett a Rába-völgye a veszélyeztetett.

Igaz, sok mindent már nem vihet el az extrém, meridionális  időjárás, mivel a gyümölcsösökre sajnos áll a miniszterelnöki hasonlat: ennek kampó. Különösen a kajszibarackra, a cseresznyére, a dióra, az almára érvényes a tömör definíció. A Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) és a megyei kormányhivatalok ellenőrzései alapján a tavaszi fagykár több mint 15 ezer hektár területet sújtott.

Mint közölték: a már feldolgozott vizsgálati eredmények alapján 3 ezer 161-ből 2 ezer 675 parcella esetében tényleges fagykárt állapított meg hatóság, s csupán a földterületek 15-20 százalékánál nem tapasztaltak valós károsodást a szakemberek. Az utóbbi esetekben vagy egyáltalán nem történt káresemény, vagy gazos, nem művelt területre vonatkozott a valótlan kárbejelentés.

Az első, március végi lehűlés leginkább a korai fajtákban, tehát a kajszibarackban és őszibarackban idézett elő sérülést. A mezőgazdasági káresemény bekövetkeztét alátámasztó helyszíni szemlék tapasztalatai is azt mutatják, hogy a 2 ezer 675 károsodott parcellának mintegy fele (2 ezer 300 hektár) kajszibarack ültetvény, ahol 70-100 százalékos virágkár tapasztalható.

Mostanra pedig kiderült a teljes valóság: a termőre fordult virágok-rügyek idén nem fordulnak termőre. Vas megyében különösen súlyos a helyzet, mert a családias kiskert a jellemző (ez is erősen fogyatkozóban), a nálunk ritkának mondható, nagyüzemi gyümölcsösök jobban, illetve eredményesebben védhetők. 

Megyei körképünk során megállapíthattuk, hogy a vasi kertekben az idén csak nagyon kevés helyen gyűjthetnek be termést.  A szombathelyi piac egyik ismert árubeszerzője szerint jobb, ha már most megbarátkozunk a vízízű spanyol és dél-olasz barackokkal.

„Nem nagyon lesz más, ráadásul az import sem lesz olcsó", mondja Pál. „Az uniós termékek hozzák a fazont, de a magyarhoz képest sokkal visszafogottabb az íz tartalmuk, zamatuk. Vannak stabil felvásárlási pontjaim, azok most szó szerint bezártak. Egy őrségi nagy kertben például tíz fáról tíz darab diót sem lehetne leszedni, mert nincs. Tavaly ugyanitt a termést egy fertőzés vitte el, előtte meg a jégeső. Ráadásul a fákat ugyanúgy gondozni kell - permetezni, vágni - mintha termést hoztak volna. Hát, nagyon elkeseredettek a gazdák, az biztos".  

Szőcén Kocsics Adorján mutatja a kertjében elfagyott kajszi, cseresznye és almafákat. A későb érőkön azért lesz némi termés. „Mondtam januárban, hogy böjtje lesz a meleg télnek, annak, hogy szinte fagy sem volt 30 napon át. Aztán a tavasz téllel jött, április elején volt olyan hely a környéken, ahol mínusz 7-10 fokot is mértek. Ráadásul nem egy-két, hanem 6-7 órán át! Ezt nem bírják ki a virágok... Az akácnak is annyi, fonnyadt a virágja, nem lesz belőle méz. Az biztos, az utolsó 5-10 évben teljesen megbolondult az időjárás".

Mester Jánosné nemesrempehollósi kertjében több almafa áll. Úgy tűnik, itt a légmozgás segített, lesz termés. „ A faluban is nagy a kár, mondják, hogy a barackosok elfagytak. Talán szilva maradt, az bírja szenvedést. Nekem inkább a zöldségeskert a fontos, meg a kis virágoskertem. Most éppen az a baj, hogy nincs eső".

„Negyven gyümölcsfám van, ebből a diónak, a kajszinak annyi. De nem nagyon lesz szilva és alma sem. A három cseresznyefából egy maradt állva, a későn érő. Azon valami terem majd", mondja a rempei Kovács László. „A körte az hozza magát és még füge is lesz, pár darab. Hát, ennyi. A szomszédom a nagy fagyok idején hallotta, amint pattognak az ágak... Két évvel ezelőtt, ilyentájt, volt itt mínusz 15 fok is, akkor tényleg semmi sem lett".

A kárbejelentéseket már megették a gazdák – május 15-e volt a határidő – és bár nincsenek még pontos számok, a veszteség nagy, több százmilliós, de inkább milliárdos nagyságrendű. A hobbikertek gazdái be sem jelentik már a fagykárt, mert sok vele a vesződség és jellemzően kis tételekről van szó. Csakhogy sok kicsi sokra megy.

 Mindez a vásárlót nem igazán érdekli, pedig rajta csattan majd az árostor. Az uniós import elvileg hozhatna olcsóbb árat, de a forint gyorsuló mélyrepülése, az euró árfolyam drasztikus emelkedése eleve drágítja a behozatalt. 

Ez főleg a kisnyugdíjas réteget érinti, amely már most sem nagyon jut hozzá a friss gyümölcsökhöz, mert egyszerűen nincs rá pénze. Most még annyira sem lesz, hiszen a fagy megfizethetetlen gyümölcsárakat hozhat. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.