November végén elsőként írtunk róla, hogy bár korábban sajtótájékoztatót hirdettek meg a szombathelyi Sportliget felújításával kapcsolatban, azt aznap mégis, különösebb indok nélkül, lemondták.

Akkor írtuk, hogy november 19-én, hétfőn járt le a közbeszerzési moratórium, vagyis az az időszak, amikor a közbeszerzési eljárás megtámadható, ez azt jelenti, hogy az azt elnyert cég, esetünkben a Homlok Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság november 19-től írhatja alá a szerződést. A szignózáshoz azonban 60 napot engedélyez a törvény, vagyis ha a közbeszerzést elnyert cég úgy dönt, hogy ezt kihasználja, akkor esetünkben, erre 2019 január 17-ig van erre lehetőségük.

Bár újabb sajtótájékoztatót nem írtak ki, most közleményt kaptunk a cégtől, ami azt írja, heteken belül megkezdődnek a korszerűsítési munkálatok a szombathelyi Sportliget területén, amelynek eredményeképpen 2019 harmadik negyedévére teljesen megújul Vas megye székhelyének legnagyobb rekreációs övezete. A rekonstrukció keretében a park területén lévő sportpályákat teljes körűen felújítják, egy új aszfaltozott görkorcsolyapályát alakítanak ki, valamint egy 9 street-workout elemből álló szabadtéri fitneszpályát létesítenek és tovább bővítik a Kalandváros játszóteret is. Emellett a kivitelezési feladatok elvégzésével megbízott Sportliget 2018 Konzorcium, illetve a Homlok Építő Zrt. fejlesztésének köszönhetően a 6 hektáros parkban új kiszolgáló egységek épülnek,
2019 szeptemberében veheti ismét használatba a lakosság Szombathely legnagyobb szabadidőparkját, amely teljes egészében megújul az elkövetkező kilenc hónapban. A város lakossága körében közkedvelt, több mint hat hektár alapterületű Sportliget egésze mostanra alaposan megérett a felújításra, miközben a városrész többi sportlétesítményének – úgy mint a Haladás VSE Sporttelep és a Csónakázó-tó – közelsége is sürgetővé tette a terület rekonstrukcióját és egy új, komplex, lakossági rekreációs célokat szolgáló városrész kialakítását.
Emellett épül egy teljesen új salakos focipálya is. Ugyancsak megújítják a park teniszpályáit, a meglévő kosárlabdapálya helyére pedig új, korszerű, streetball játékra is alkalmas pályát építenek. Új rekreációs fejlesztésként a területen kialakítanak egy aszfaltozott görkorcsolyapályát, valamint egy 9 street-workout elemből álló szabadtéri fitneszpályáját.

Egy új szolgáltató épülettel is bővül a liget, amelyben egy vendéglátó-egység, sporteszköz-kölcsönző és sportöltöző kap helyet, emellett a látogatók számára szociális helyiségek kialakítását is tervezik. Egy raktár-géptároló udvar is épül a karbantartó gépek és eszközök elhelyezésére és több akadálymentesítést szolgáló fejlesztés is megvalósul.
A fejlesztés célja a zöldterületek jobb kihasználása is. Így egy jelenleg funkció nélkül álló, közel 1200 négyzetméteres alapterületű üres gyepterületen egy új pihenő- és bemutatókertet alakítanak ki, a futballpályáktól keletre fekvő mintegy 3500 négyzetméteres területen pedig piknikövezetet hoznak létre.

A Sportliget és a közeli egyéb rekreációs övezetek közötti közvetlen kapcsolat kialakítása érdekében a Kalandpark nevű játszótér egy felnőttek és az idősebbek által is használható szabadtéri és asztali társasjátékokkal gazdagodik, az Arany-patakon keresztül pedig akadálymentes gyalogos híd épül, és vezet majd át a Csónakázó-tó területére. A patakparti sétány is megújul, a patakmenti szakaszon pedig több mint 40 apró dombot létesítenek, köztük kanyargós ösvényekkel és kocogó úttal. Az átalakítás során összesen közel 40 ezer négyzetméteren újítják fel a meglévő zöldterületet, vagy alakítanak ki új zöldfelületeket.
„Szombathelyi kötődésű, a sportért és az egészséges életmódért elkötelezett vállalkozásként a városi önkormányzat megbízásából egy olyan beruházás megvalósításába kapcsolódhatunk be, amely egyszerre teszi élhetőbbé a várost, fokozza megtartó erejét és járul hozzá a szombathelyiek egészségének megőrzéséhez, szabadidős felfrissülésükhöz. A kivitelezés során kiemelten építünk a helyi szakértelemre és munkaerőre, hiszen így válik igazán szombathelyivé az új Sportliget. Szeretnénk, ha minden helyi lakos a magáénak érezné a ligetet, és szívesen töltené itt szabadidejét a jövőben”- mondta el Homlok Zsolt, a beruházásban részt vevő Homlok Építő Zrt. vezérigazgatója.

A Sportliget rekonstrukciójára a területet kezelő Szombathelyi Megyei Jogú Város Önkormányzat írt ki közbeszerzési pályázatot 2018 májusában a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaira támaszkodva. A kiírásnak megfelelően a projekt finanszírozási oldalról két részből áll. Az első rész az övezet zöldfelületi fejlesztését és az ingatlanfejlesztéseket foglalja magában, amelynek kivitelezését a - Homlok Építő Zrt. és a PRENOR Kertészeti és Parképítő Kft. alkotta - Sportliget 2018 Konzorcium végezheti el nettó 730,77 millió forint értékben. Emellett egy külön projekt keretében a Homlok Építő Zrt. külön szerződésben kapott megbízást az Arany-patakon átívelő gyalogoshíd építésére nettó 27,2 millió forint értékben.
Homlok Építő Zrt.-t így mutatja be a közlemény:
A Homlok Építő Zrt. magyar magántulajdonban lévő építőipari vállalat, amely 2016-ban kezdte meg tevékenységét. A Vas megyei bejegyzésű társaság fő profilja a vasútépítés, emellett 2018-ban indították el magasépítési üzletágukat. A Homlok Zrt. célja, hogy átfogó, komplex megoldásokat nyújtson az építőipar minden szegmensében, a nyugat-európai sztenderdeknek megfelelő minőségű szolgáltatásokat kínálva a tervezés és a kivitelezés területén is.
Szólj hozzá!
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.
A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.
5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.
Csak kitartóan kellett kérni.
Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.
A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.
Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
