Már vizsgálja a szakértő a szombathelyi Sportliget felújítását

Nagy Donát 2020-05-02 11:51:00
Tavaly megújult a sporttelep, de az első eső után már használhatatlanok voltak a pályák.

Nem kell sok képzelőerő ahhoz, hogy megjósoljuk: a kijárási korlátozások megszüntetése után tömegével fogják ellepni a sportra kiéhezett szombathelyiek a városi pályákat.

Az egyik legkedveltebb ilyen gócpont a Sportliget, amit ráadásul tavaly fel is újítottak. Azonban sok kritika érte ennek minőségét, és a városban folyó kampány része lett az ügy kivizsgálásának ígérete. Egész pontosan 6 db tenisz és 4 db labdarúgó salakos pályán merültek fel csapadékvíz-elvezetési problémák. A kivitelező levonulása és a pályák átadása után többek között az üzemeltető Szombathelyi Sportközpont és Sportiskolának 25 tonna salakot kellett hozatnia, hogy a teniszpályákat "rendbe tegyék". 

De a kispályás labdarúgó bajnokság résztvevői is azt mondták, soha többé nem neveznek, ha ilyen körülmények között kell játszaniuk.

Még novemberben, tehát a választások után nyilatkozta László Győző (Éljen Szombathely!) alpolgármester, hogy szakértőt rendelnek ki, aki megvizsgálja az elvégzett munka minőségét. A több témát is érintő sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy amennyiben szükséges, vissza fogják hívni a kivitelezőt a garanciális javításokra.

Mielőtt még újraindul a sportszezon, rákérdeztünk az önkormányzatnál, hol áll a vizsgálat, és valóban voltak-e aggályos megoldások a felújításnál.

A hivatal válasza szerint igazságügyi szakértő kirendelése iránti kérelemmel fordultak dr. Molnár Balázs közjegyzőhöz.

Az építési igazságügyi szakértői helyszíni szemle 2020. március 31. napján megtörtént, a szakértői vizsgálat folyamatban van.

Azaz valóban elkezdődött a szakértői vizsgálat, viszont ennek még nem lehet tudni az eredményét. Mivel garanciaidőn belül vagyunk, a feltárt hibákat a kivitelezőnek térítés nélkül el kell majd végeznie. Bővebbet viszont csak az elkészült szakértői jegyzőkönyv megismerése után fogunk tudni.

A terület egyébként 1,1 milliárd forint EU-s támogatásból újult meg.

Szólj hozzá!

Mélyponton van Győrben a Fidesz, Pintér Bence nagy fölénnyel vezet

Fekete Dávidot 22 százalék kedvelte, és 33 százalék nem.

40 millió forintra emelték Körmenden a városi civil alapot

Kultúrára 9 és fél milliót, sportra 26 milliót, szociális területre közel másfél millió forintot adnak.

Alkotmánybíró lehet a politikai életből mára teljesen eltűnt Hende Csaba

Kérdés, hogy egészségügyi állapota mennyire engedi meg, hogy felelősséggel vállalja el a felkérést.

Győrnek 1 milliárd 700 milliót, Szombathelynek 210 millió forintot kell befizetnie a helyi iparűzési adóbevétel többlete után

Budapestnek 3 milliárd 690 millió forintot kell így adóznia. Az április 30-án kihirdetett rendeletet május 8-ig még véleményezheti a társadalom.

Rács mögé küldenék a győri üdítő és bringa tolvajt

A közel 1 milliós kárt okozó férfi tucatnyi alkalommal lopott.

A Weöres Sándor Színház társulatának tagja, Nagy Cili rendezi az idei karneváli darabot

Az elmúlt években 20 fővel csökkent a színház alkalmazotti létszáma. 

Bebes István kiszáll a körmendi kosárlabdából

De, hogy jelenleg miképp volt bent, azt sem tudni.

Repülő rajt helyett zuhanórepülés

2025 I. negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. I. negyedévihez képest.

Felülvizsgálják a győri fizetős parkolórendszert

A lakók véleményét is kikérik ebben a kényes témában. 

Nem eladó a szombathelyi Szabadidőközpont

A megyei napilap szellőztette meg a hírt, hogy a SZOVA eladná a területet. Maga a polgármester cáfolta meg a híresztelést.

Kiégett egy önkormányzati lakás Győrben

Az első hírekkel ellentétben nem történt gázrobbanás.