Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket!
A nyolcvanas évek sárvári zenei életéről máig legendákat szólnak, szinte mindenki, aki számított, megfordult a vasi kisvárosban. Sárvár tökéletes helyszínnek bizonyult, már csak azért is, mert a frissen felújított Nádasdy-várban a legkülönfélébb fellépők is elfértek. Akkoriban a Kossuth Lajos Művelődési Központ munkatársa volt Markó Péter is, aki rengeteget tett azért, hogy felvirágozzon a kisváros közösségi élete, vele beszélgettünk erről a meghatározó időszakról.
A nyolcvanas években elég színes zenei élet zajlott Sárváron. Milyen volt az ezt megelőző időszak?
Én magam 1976 óta dolgoztam a városi művelődési központban, majd ’78. augusztus 20-ára nyílt meg a felújított vár. Már előtte is volt néhány koncert Sárváron, a régi kultúrházban tudtunk kamarakoncerteket rendezni. Itt is voltak jelentős előadók, az emeleten volt P.Mobil vagy Omega koncert, ilyet ma már nem mernék megcsinálni.
Volt egy LGT-fellépés is, ahol még a Barta Tamás meg a Laux József zenélt, mielőtt disszidáltak volna.
Készítettünk egy interjút is velük, ami örök dolog lenne, de valaki elkeverte ezt a kazettát, sajnos már nincs meg. A Lord például több mint hússzor játszott Sárváron, legelőször még ők is a kultúrház emeletére jöttek, ami persze már elképzelhetetlen, hiszen volt vagy 200-250 ülőhely, de soha semmilyen probléma nem volt belőle.
Fotó: Vágvölgyi Bálint
Azért egyszer emlékszem, még Kondora Istvánnal, a jelenlegi polgármesterrel szedtük a jegyeket, talán éppen egy P.Mobil koncertre. Jöttek fel a rajongók, az egyikük jól be volt rúgva, és fogta a fémkazettát, amibe a pénzt és a jegyeket gyűjtöttük, és leborította a többiekre, akik a lépcsőn várakoztak. Máig hálát adok az Úristennek, hogy ebből nem lett baleset!
Én egy-két barátommal már a hetvenes évek elején diszkót szerveztem Sárváron, itt Black Sabbath vagy Led Zeppelin-zenékre táncoltunk. A diszkóba sokfelől, Celldömölkről, Kőszegről is jöttek.
Tunyogi Péter (P. Mobil) | Fotó: 30+4 éve zene a Nádasdy-várban. Sárvár, 2012.
Hogyan vitték be a koncerteket a Nádasdy-várba?
Alig vártuk már, hogy átköltözzünk a várba ’78-ban. Sok helyszínt kipróbáltunk, a nagy koncertekre eleve adott volt a várudvar, kisebb koncertekre pedig nagyon jó helyszín volt, de ma már nem használják arra, a belső, zárt udvar. 3-400 embernek megfelelő volt az a füves terület. Van egy szép pinceklubunk is, ami jelentős helyszín lett. Télen az alternatív vagy progresszív koncerteket, amikre úgy 80-100 ember érkezett, mind ott szerveztük. Többször is jártam már a frankfurti Jazzkellerbe, ahol azok a dzsesszzenészek, akik számítanak, már mind megfordultak,
azt kell, hogy mondjam, hogy a Jazzkeller nem különb a mi pinceklubunknál.
Emlékszem, összehoztunk egy olyan koncertet is, amin Török Ádám és a Mini plusz a Szakcsi Lakatos Béla együttese, tehát egy bluesos progresszívrock és egy jazzrock keveredett, de a végén már játszottak egy kis jamsessiont is. Ezt a hársfák alatt, nagyon jó helyen tartottuk. De volt olyan is, hogy a mostani harangláb mellett állítottuk fel a színpadot, ott játszott például az Illés-együttes.
Kiknek köszönhető, hogy ilyen pezsgő zenei élet jött létre itt Sárváron?
A Kossuth Lajos Művelődési Központban, talán sorsszerűen, kialakult egy olyan stáb, ahol mindenki megtalálta a saját területét. A rock- és alternatívzene a néhai Tóth Ferenc kollégámhoz tartozott, őt mindenki csak Virslinek hívta. Ő egy nagyon nyitott ember volt, olyan fiatalok is megkeresték, akik néha feljártak Budapestre, a Fekete Lyukba koncerteket hallgatni. Együtt kitalálták, hogy ilyen koncerteket szerveznének itt is. Így alakult meg az AZK, az Alternatív Zenei Klub, egészen elképesztő, hogy kik fordultak ott meg. Itt volt például a Gépfolklór is, később a Balaton, vagy a Sziámi, szóval rengetegen. De mindig helyet kaptak a feltörekvő, alig ismert zenekarok is, közülük sokan később lettek ismertek.
Tóth Ferencné Erika és Tóth Ferenc "Virsli" | Fotó: 30+4 éve zene a Nádasdy-várban. Sárvár, 2012.
A Tóth Feri korai halála után ezt a Benkő Gábor fogta össze, nagyon jól csinálta. Sok volt az underground, alternatív együttes – ami azt jelentette, hogy őket maximum eltűrték, de nem támogatták – a Művelődési Központ pénze ugyan kevés volt, de ilyenekre is jutott belőle.
És milyen előadók játszottak a várudvaron?
A Nádasdy-vár udvarán azok a rockegyüttesek, akik fontosak voltak, mind megfordultak, inkább azt lenne egyszerű összeszámolni, hogy kik nem szerepeltek nálunk. Egy idő után sorozatok alakultak ki, rendszeresen jöttek az előadók. 10-20 év után aztán jelentkezett a Králl Csaba, aki egy motorosklub vezetője volt, most már Csénye polgármestere. Ő motoros találkozókat akart rendezni, mi ehhez csak a helyet adtuk. Először persze egy kicsit visszatartották az embert az előítéletei, de én akkor már tudtam, hogy Hamburgban a Michaelis Kirche mellett tartották az ilyen találkozókat,
úgy gondoltuk, hogy ha ők megmerik lépni, akkor mi is.
Egyébként a motoros találkozókkal mindig minden rendben volt, olyan együtteseket hívtak el, akikre nekünk nem volt pénzünk. Akkor például a Tankcsapda már annyiba került, hogy nem engedhettük meg magunknak, de így szinte minden évben játszanak nálunk.
Milyenek voltak a koncertsorozatok?
A Tóth Feri rendszeresen meghívta a Dinnyés Jóskát, és azokat az előadókat, akiket ő ajánlott. Ők egyszál gitárral megzenésített verseket, vagy saját verseket adtak elő. Az egyik ilyen Dinnyés-fellépés után hárman elmentünk a Kokas nevű kocsmába, ami a piac mellett létezett, akkor mondták, hogy az előző éjjel megbeszélték, hogy megcsinálnák a Históriás Napokat, ahol minden olyan előadó, aki megzenésítve dolgozza fel a verseket, két, vagy háromévente találkozna. Megkérdezték tőlem, hogy én mit gondolok erről, amire azt mondtam, hogy nagyon jó ötlet. A Históriás Napok végül nagyon jól sikerült, a második, vagy harmadik alkalommal azt ajánlottam nekik, hogy legyen olyan is, hogy ne csak történelmi dolgokat, hanem például históriás jazzelőadókat is hívjanak meg. Ez főként a Szabados György iskolát jelentette. Így lett egy olyan nap, amikor klasszikus históriások léptek fel majd másnap a dzsesszzenészek, Szabados György mellett például Dresch Misi, vagy Grencsó Pista. Sokan közülük már sajnos nem élnek, de a Históriás Napok egy nagy sorozat volt.
Dinnyés József és Tolcsvay Béla a Nádasdy-várban | Fotó: 30+4 éve zene a Nádasdy-várban. Sárvár, 2012.
Aztán volt egy másik, teljesen más irány, az elektroakusztikus zenei találkozó. Erre még én is azt mondtam, hogy „na, ez brutál lesz!”. Ez volt a kortárs zenének az a része, amiben volt elektronika, és élő hangok. A Szigeti István, Erkel-díjas zeneszerző, és egyébként Sárvár egyik nagy rajongója, volt ennek az ötletadója. Az első talán ’97-ben történt, zeneszerzők az egész világból beküldhettek ide darabokat, volt, aki el is jött. Voltak amerikaik, franciák, olaszok is, de ami a legjelentősebb: magyarok.
Itt volt Csengery Adrienne, Geiger György, Marton Éva, Lakatos Gyuri, Matuz István, ők már mind Kossuth-díjasok.
Ők napközben begyakorolták a koncertet, este pedig előadták. Naponta két kortárs koncertet tartottunk a várudvaron, egy hét alatt hatszor, ma már ezt sem tudom elképzelni.
Hogy fogadta ezt a közönség, hogy így beindultak a koncertek Sárváron?
Hát, fiatalok ugye mindig voltak. Koncertje válogatja, progresszív, kevésbé ismert előadókra 3-400 ember szokott eljönni, az ismertebbekre többen. Ma már azt csinálják, amit én annyira nem tartok jónak, hogy összevonják a rockkoncertet a sörözéssel, vagy ingyenes koncerteket tartanak. Így viszont nem tudják megmondani, hogy hány ember néz meg egy koncertet, ami a zenekarnak sem feltétlenül jó. Aki egy jegyet vesz, az elköteleződik a koncert iránt.
Fotó: Vágvölgyi Bálint
Voltak visszatérő hallgatók?
Kialakult egy 80-100 fős közönség, akik ezeket a kortárs koncerteket hallgatták. Azt kell mondjam, hogy ők főként azok a fiatalok voltak, akik az elektronika felől jöttek, minthogy a komoly zene felől. Két évig én szerveztem, aztán amikor ’98-ban bekerültem a Vas Megyei Önkormányzathoz, akkor a Tóth Feri vette át. Ő még öt, vagy hat évig csinálta. Az előadásokról még egy lemez is megjelent a Hungaroton kiadónál, tehát
ez egy olyan dolog volt Sárváron, ami nem városi, nem országos, hanem nemzetközi kitekintésű rendezvénnyé nőtte ki magát.
Ekörül alakultak meg a Nemzetközi Folklórnapok.
Az ötletadó a Regös együttes volt. A megalakulása elején ez még egy közös projekt volt, Kondora István a szakmája miatt kapcsolódott hozzá, de mindenki dolgozott mindenhol. Rájöttünk, hogy ugyan ez nehéz meló, de a külföldi együttesek mellé kell egy olyan ember, aki éjjel-nappal velük van. A Folklór fesztiválnak én voltam 2006 és 2016 között a főrendezője. Ekkor megfordult nálunk néhány világhírű ember is, csak nem biztos, hogy azt a sárváriak észrevették. A belga kapcsolatainkon keresztül itt volt például egy kubai énekes férfi és egy nő. Ők a Buena Vista Social Clubnak a peremén lévő szereplők voltak. Brüsszelben léptek fel, a belga barátaink a saját költségeiken hozták el őket hozzánk. Azt kell elképzelni, hogy egy nyolcvanas éveiben járó énekes beül a kocsiba az esti fellépése után, és eljön ide. Tőlünk kaját, és sört kaptak, és ennyi, nem is tudom, hogy a belga barátunk fizetett-e neki.
A jazzkoncertek keretén belül itt volt Julie Driscoll, aki hozzáment Keith Tippettshez, ő pont most, pár hónapja halt meg. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején három nagy sztár volt Európában: Tina Turner, Janis Joplin, és Julie Driscoll. Driscoll nálunk a kortárs zenéhez közelítő jazzkoncertet adott, nem összefüggő szövegeket énekelt, hanem hangokat, és a zenére olvasta fel a verseit. Azért, hogy ilyen nagy nevek lépjenek fel, azt valakinek ki kellett fizetni. Erre a koncertre a Bartók Fesztivál keretében került sor. Én és a feleségem mentünk el érte a reptérre, három napig volt itt, egyszer nálunk ebédelt, majd mi vittük vissza őket Bécsbe.
Julie Tippetts a Nádasdy-várban | Fotó: 30+4 éve zene a Nádasdy-várban. Sárvár, 2012.
Magyar előadókat is megvendégeltek?
Egyszer ebédelni volt nálunk a Balázs Fecó és a Schuster Lóri. A feleségem akkoriban elég sokat járt ki az erdőre gombát szedni, persze mindig megnézette őket, és csak azt szedte le, amit ismert. Akkor ezt ettük, utána pedig mindegyikük kapott is ebből a gombából. Azt csak később tudtam meg a Balázs Fecótól, hogy a Schuster Lóri annyira nem bízott a gombákban, hogy kidobta őket a kocsi ablakán. Mindenki megvendégelte azokat, akiket meghívott, a Tóth Feri és a Kondora Pista is.
Földes László "Hobó" | Fotó: 30+4 éve zene a Nádasdy-várban. Sárvár, 2012.
Az első ember, aki nálunk a szabad szellemet elterjesztette, az a Borsos Géza volt, aki már akkor itt dolgozott, amikor mi jöttünk. A Géza a folkban utazott, ő hozta a Sebő Ferit, és rajta keresztül sok mindenkit. Ő volt az, aki ’76-ban bátorított engem. Egy este megkérdeztem tőle, hogy szerinte meg lehet-e rendezni itt egy Kassák-kiállítást? Ő azt mondta, hogy persze. A Kassák-kiállítást végül a régi kultúrház nagytermében tartottuk, amit mi csak a Csicsásnak hívtunk. Itt jött egy nagy elágazás, mert a kiállítást a Kassákné nyitotta meg, vele is vacsoráztunk, rajta keresztül egy csomó embert ismertem meg. Lejött Vattay Elemér, egy fotós is, aki végigfotózta a művész elitet, ő aztán lehozta Pilinszky Jánost, ami egy csodálatos dolog volt.
Pilinszkyn keresztül megszereztük Kocsis Zoltánt, aki akkor éppen összeveszett Szombathellyel, tehát ott nem adott koncertet, viszont Sárváron igen. Amire megcsináltattuk a plakátokat, addigra elfogytak a jegyek az első Kocsis koncertre.
Volt egy NDK-s zongoránk, mi éppen a Borsos Gézával pakoltuk be a termet, amikor a Kocsis lecsapott egy hangot.
Valami nem tetszett neki, meg is kérdezte, hogy mi ez? Azt viszont nem tudta, hogy a Gézának abszolút hallása volt, úgyhogy teljesen elhűlt, amikor a Géza azt mondta neki, hogy az az A. Aztán teltház, elkezdődik a koncert, és egyszer csak azt halljuk, hogy valami rezeg. Az új zongoránkban az egyik NDK-s csavar elengedett, vagy nem húzták meg jól. A Kocsis aztán felállt és kiment, és mondta, hogy „Péter, csináljatok valamit!”. De nem volt belőle nagyobb botrány, pedig be is fejezhette volna az egész koncertet.
Hosszú időn keresztül rendezett koncerteket, van közülük kedvence?
Rengeteg volt! Csak 2006 után 49 jazzkoncertet rendeztem. A nyolcvanas évek legelején kitaláltuk, hogy kocsmákban rendezünk fellépéseket. Az első itt, a Tinódi Vendéglőben volt. Erről sajnos nincs semmilyen dokumentációnk, mert aki a képeket készítette már sajnos meghalt. Ő még negatívokra dolgozott, valahol biztos meglehetnek. Olyan előadókat hoztunk a kocsmákba, mint Dezső Csaba, vagy a Toni Lakatos, aki ma már Frankfurtban, a Jazzkellerben házi zenész. De az a Gárdonyi László is játszott itt, aki fiatal zongorista volt akkor, aztán egyszer csak kint maradt Amerikában. Ő végül a bostoni Berklee Egyetemen lett zongoraprofesszor, később jött hozzánk egy chicagói fiatal zongorista, ő mondta, hogy neki a mestere volt. Ezeket jó hallani.
Fotó: Vágvölgyi Bálint
A mostani Bassiana helyén volt régen egy vendéglő, ott kitaláltuk a Blues a Kocsmában programot. Egyszer még egy dobpárbajt is tartottunk, az ország három legjobb jazzdobosa, Kőszegi Imre, Kovács Gyula és Jávori Vilmos jött el. Volt Sárváron egy jazzrajongó, az én előttem lévő korosztályból, aki éppen eléggé felöntött a garatra. Aztán amikor mentek a számok, nekiáll furcsa, harsonaszerű hangokat kiadni, iszonyú volt, és
a Kovács Gyula egyszer csak hozzávágta a dobverőjét.
Voltak ilyen történetek.
Úgy hiszem, én próbálkoztam meg először azzal, hogy a budapesti zenészeket és Vas megye kiválóságait egy színpadra állítottam. Meg kellett beszélnem velük, hogy ne 40-50 percig játsszanak, hanem mondjuk este kilenctől hajnali kettőig. Ezek a koncertek nagyon jól működtek, máig jó rájuk visszagondolni.
Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.
