Összeomlás szélén a Szombathelyi Haladás

Farkas Bazsi 2019-06-19 16:11:00
Az önkormányzat kemény feltételekhez szabja a 150 millió forintos támogatást. Homlok Zsolt nem fogja megmenteni a csőd szélén táncoló klubot.

Jó ideje lehet tudni, hogy nincs minden rendben a Szombathelyi Haladás háza táján, és nem is feltétlenül csak és kizárólag a csapat sportteljesítményről van szó. A gondok anyagi jellegűek, és most úgy néz ki, nem lesz senki, aki a zsebébe nyúlna és megmentené a 100 éves klub focicsapatát. 

A klubot üzemeltető Haladás Labdarúgó Kft. már korábban azzal a kéréssel fordult a szombathelyi önkormányzathoz, mint kisebbségi tulajdonoshoz - amelynek egyébként, alig van több tulajdonrésze 5%-nál -, hogy dobjon neki mentőövet és 150 millió forinttal segítse ki a gazdálkodását. 


Erre az önkormányzat azt válaszolta, hogy ha a Haladás eleget tesz a szigorú feltételeknek, akkor hajlandóak odaadni az összeget, ami gyakorlatilag az éves 50 millió forintos támogatás, csak éppen három évnyit előre megkapnak.

A feltételek a következők voltak:

  • Teljes átvilágítás lesz a klubnál, hogy meg tudják nevezni, az összes felelőst, akik a kialakult helyzetért tettek.
  • A tulajdonosok tegyék be a pénzt, ténylegesen tegyék a számlára a pénzt. Készfizető kezességet kell vállalniuk, ami azt jelenti, hogy ha nem kapják meg a licencet, akkor azonnal vissza kell fizetniük a kapott pénzt.
  • A most adott pénzt előrehozott támogatásként számolják el. Vagyis 3 évig nem kap több önkormányzati támogatást a klub.

Tegnap ismét összeült a szombathelyi közgyűlés, ahol napirendi pont volt a Haladás támogatása. A teremben volt a csapat ügyvezetője Tóth Miklós, aki azt mondta, a Haladás nem fogja aláírni a támogatási szerződést, ha a kezesség és az a pont bent marad, ami szerint az önkormányzat teszi utoljára a pénzt a cégbe, előtte, arányosan minden tulajdonos bepakolja a saját összegét. 

Egy gyors frakcióvezetői egyeztetés következett majd a képviselők arra jutottak, hogy minden marad a régiben, így nem veszik ki ezt a két pontot. 

A határozati javaslatot az Éljen Szombathely és a Fidesz frakció is megszavazta, Molnár Miklós (Pro Savaria) nem szavazott, Balassa Péter (Jobbik) pedig tartózkodott.


Azt egyébként továbbra sem lehet tudni, hogyan állnak a számok a Haladás könyvelésében. Egy március elsején készült mérleg szerint a tőketartozás továbbra is 550 millió forint. Azóta azonban eltelt három hónap, a számok pedig bőven változhattak. 

A Haladás tehát kap pénz, ha előtte minden tulajdonos befizeti a cégbe a saját részét, akkor utoljára a szombathelyi önkormányzat is odaadja a 150 millió forintot. 

Az azonban már a döntés előtt elmondta az ügyvezető, hogy ők így ebben a formában nem fogadják el a támogatást.

Homlok sem lesz megmentő


Alig pár napja írtunk róla, hogy Mészáros Lőrinc vejéhez, az amúgy a Haladás VSE társadalmi elnöki posztját is betöltő Homlok Zsolthoz kerülhet a focicsapat. 

A klub tegnap tartott taggyűlést, ahol információink szerint ott volt Homlok is, aki kerek perec kijelentett, ő nem fogja megvásárolni a klubot. 

Korábban maga Illés Béla, a csapat egyik tulajdonosa mondta azt, hogy egy forintért bárkinek eladó a Kft. Azt azonban már nem tette hozzá, hogy mekkora is a klub hátraléka. Az ugyanis még a legagyafúrtabb üzletembernek sem akkora biznisz, hogy egy forintért vegyen egy fél, esetleg egy milliárdos tartozást felhalmozott céget. 

Most egyelőre annyi biztos, hogy a Haladás körül szinte percenként változik a helyzet. Jelenleg azonban úgy néz ki, hogy a csapat az összeomlás szélére került. 

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.