Olaszországból Dunaszerdahelyre szerződik a szombathelyi nevelésű, fiatal focista

Vágvölgyi Bálint 2020-01-17 09:43:00
Schäfer András fél évre kölcsön került a DAC-hoz.

A 20 esztendős szombathelyi nevelésű középpályás, Schäfer András a DAC első téli igazolása, aki az olasz élvonalbeli FC Genoa együttesétől távozott Dunaszerdahelyre féléves vendégjátékra - írja a dac1904.sk.

A fiatal focista Szombathelyen született, az Illés Akadémián nevelkedett, 2014-ben került az MTK csapatához, ahonnan tavaly januárban szerződött Olaszországba. Schäfer pont a Haladás ellen mutatkozott be az NB1-ben, azon a meccsen gólt is szerzett szülővárosa csapata ellen.

A fiatal játékos tavaly tavasszal csak a Genoa tartalékcsapatában játszott, a nyáron felkészülési meccsen pályára lépett az első csapatban, gólpasszt is adott a francia Lyon ellen 4-3-ra megnyert meccsen. Az őszi szezont a Chievo Veronában töltötte kölcsönben.

Schäfer András tegnaptól már a DAC csapatával készül.

„Nagyon boldog vagyok, úgy érzem, egy igazán profi helyre érkeztem. Már első pillantásra nagyon jók a körülmények. Remélem, segíteni tudok a csapatnak, szeretnék minél több percet a pályán tölteni”

– nyilatkozta a klubhonlapnak.

Szólj hozzá!

Borsi Róbert és a színházfelújítás

Politikai monodráma két felvonásban. 

Az Oroszlánnyal kezdi a szezont a Falco

A Körmend a Péccsel nyitja a bajnokságot.

A MÁV-val egyeztetett Pintér Bence

Előremutató fejlesztések jönnek a győri busz - és vasúti közlekedésben.  

“Ha meghalok nem szeretném, hogy migránsok tapossanak a síromon!”

Erősre sikeredett 10 percet tolt le Őriszentpéteren a Fidesz Vas 03-as választókerületi alelnöke a Tisza fórumán.

A Republikon Intézet szerint a Tisza stabilan őrzi előnyét

5 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz-KDNP előtt.

Megint elmarad a Balaton-átúszás

Idén már másodszor halasztanak a szervezők. 

Merlot a 2025-ös Savaria Karnevál legjobb bora

A villányi Agancsos Pincészeté az elismerés.

Elhunyt Kathi Béla erőemelő, testépítő

A 46 éves sportoló kerékpárbalesetet szenvedett.

Több helyen engedik be a szurkolókat a ma esti ETO meccsre, nem lesz gond a bejutásnál

A rendezők megnyitják az ETO Park Hotel felőli bejáratot is.

Győr ad otthont az Ülőröplabda Európa-bajnokságnak  

A magyar válogatottak számára eddig felemásan alakult a torna.

A KSH szerint tovább fogy a magyar népesség

Évről-évre egyre kevesebben leszünk. 

Több, mint 4 millió forint kárt okozott egy férfi Győrben, aki autókat tört fel 

Kalapáccsal törte be a szélvédőket, összesen 27 alkalommal.