Nyolcezer kilométeres túra az USA nemzeti parkjaiban

Könnyen előfordulhat, hogy medvével is találkozhatunk egy-egy nemzeti parkban.

Simon Attila ismert vasi fotóművész régebben reklámokban utazott. Egyik leghíresebb, nemzetközi figyelmet keltett képe egy kólás volt, amit különleges körülmények között exponált. Akkor még a kisfilmes korszak járta, a fotók pedig papíron jelentek meg. Bravúrt bravúrra halmozva jutott el egy fontos bemutatóra, ott mutattak neki egy kütyüt.

A Szombathelyen is jól ismert művész ma már mosolyogva emlékezik a történtekre. Mint mondja, furcsa, jellegtelen kis gép volt az, film nélkül. „Ma már tudom, hogy a digitális masinák egyik korai példányát láttam akkor. Legyintettem rá, na, ez sem fog befutni karriert, maradok a nagy márkáknál. Ezzel aztán meg is hoztam életem egyik legrosszabb döntését".

A Kisrákoson élő férfi gyakran feltűnik a fontosabb eseményeken kis létrájával. Aki ismeri, az tudja, hogy maximalista. Addig nem enged ki a kezei közül anyagot, s ez lehet egy esztergált munkadarab is, amíg az nem tökéletes. Nemrég pedig önmagának bizonyíthatta, hogy hetedik X ide, vagy oda, bírja még erővel és szemmel. Egy hónapon át járta Amerika legjelentősebb nemzeti parkjait öccsével egy masszív terepjárón. Voltak 80 méterrel a tengerszint alatt és 4500 méterrel felette. Megtettek 8800 kilométert és elkészült 5 ezer fotó.

„Denverben landoltunk, rokonok vártak ránk. Megvolt az útirány, s mivel az amerikai rokonság nagy utazó, felvázolták, mire számíthatunk. Akkor kezdtem felfogni, hogy mire vállalkoztunk. Kibéreltünk egy bivalyerős, 7 személyes terepjárót, megtöltöttük élelemmel, ruhákkal, belőttük a navigációt, és nekivágtunk". Nem ritkán homokviharok színesítették amúgy sem unalmas napjaikat. Hat állam területén meghódították az Arches, a Mesa Verde, a Zion, a Yosemite, a Bryce Canyon, a Capitol Reef nemzeti parkokat és persze a Grand Canyont.

„Bár már eltelt némi idő, mégis tolulnak az emlékek. Például a coloradói Isten kertje, vagy a több száz lépcsős, hét vízeséses út, a legendás Billegő szikla. Mint fotós, a legszebben is a szabályszegő momentumot kerestem. Így figyeltem fel arra, hogy milyen elemi erejű az élet, a természet. Ott, ahol a nyers kő az úr, megvetheti magát egy madár által leejtett kis fenyőmag: elképesztő látvány, ahogy immár sudár faként áll a kietlen gerincen, egymaga. A fák amúgy is érdekeltek a parkokban, mivel a helyi történelmet hordozzák. Ezernyi arcuk van, törpék és hatalmasak, kecsesek és lomhák, de mindig a barátaink".

Attilának ugyan bejött a Grand Canyon, de mégsem ez az első a toplistáján, hanem a Yosemite Nemzeti Park, a Bryce Canyont alkotó, óriás oszlopok, mint sorakozó gyertyák. Látta, amikor a Nap hajnali elő-sugarai megfestik a kanyont, a sziklatűket, amelyek ettől úgy néznek ki, mint az ostyák. Bámult, aztán észbe kapott és kattogtatott. Több ezerszer. „Elvem, hogy csak a legjobb pozíció elérése jogosít fel minőségi fotózásra, ezért hajnalban keltem és a bejósolt sziklaperemeken vártam a napfelkeltét. Nem csak én... Volt, hogy harmincan állítottunk állványra gépet, de azért a legjobb helyet elcsíptem így is".

Az USA nemzeti parkjai a helyi turisztika külön ágazatának számítanak. A belföldi forgalom is óriási. Egy-egy nagyobb nemzeti parkot évente átlag 3 millió ember látogat, így nagyon kemény feltételeknek kell megfelelni. Nem könnyű a belépés, jó előre kell foglalni és pontos időre, teljes létszámban megjelenni az adott helyszínen. Ezért nem ritka a sátras várakozó a bejáratnál. A személyesség azért fontos, mondja a fotós, mert az amúgy is veszélyes parkokban medvék élnek. A rangerek – vezetők nem kockáztatnak életeket.

„Mindenkit megismernek, így tudják, hogyan néz ki, merre mozog. Szigorú szabályokat tartatnak be. Meg kell tanulni használni a medveboxokat. Ezek trükkös zárú ládák, amelyekbe ellátmány helyezhető. Szintén speciális záródású a hulladék konténer. A medve a legkisebb hézagot is kihasználja, kutat az élelem után. Ezért kell mindig túljárni az eszén. Ha valaki nyitva hagyja mondjuk az autója ajtaját, bizton számíthat hívatlan sofőrre".

A parkban eldobott csikk, vagy papír zsebkendő 5 ezer dollárt kóstált és hosszú idejű kitiltást. A nemzeti parkok nagyon népszerűek, előfordul, hogy a nagy tömeg miatt korlátozzák a látogatást. Bár rendkívül magas a belépők ára, mégis sorban állnak az emberek.

Attila ezernyi élménnyel gyarapodott, fantasztikus fotókat készített, de még ez is fokozható. Egyik élménye tényleg kivételesnek számít. „Szabad helyet kerestünk a kempingekben, de nem akadt. Így egy motelbe vackoltunk. Pokoli meleg, párás idő volt, 25-30 fokkal. Hajnalban arra riadtam, hogy valami nem stimmel. De mi? Hát a fények! Kinézek az ablakon és mit látok – havat! Éjjel lezúdult egy hidegfront és 15 centis hó esett, dübörögtek a hóekék. Ilyen amúgy csak a mesében van és én is azt hittem addig, amíg nem velem történt meg" hitetlenkedik még ma is.

A túrából nem maradhatott ki a korosztályi legenda, a Zabriskie Point, a hippik kultikus helye. Megszenvedték a zúzalékon tett sétákat és az sem volt köznapi élmény, amikor lementek a tengerszint alá, egy kiszáradt sóstó medrébe. Aztán meg fel a hegyre, ahol csak nem forrt fel a víz, annyira kevés volt az oxigén. „Nem csupán természeti élmény volt, amikor a terepjáróval felmentünk 4500 méterre. Jól jött a hegymenet funkció, mert lejövetelkor a rangerek lézerrel ellenőrizték a fékeket. Ha bizonyos értéket túllépett a fékrendszer, akkor kiállították a járgányt, fél, egy, vagy akár két órára. Nekünk a hegymenet bejött, gyakorlatilag nulla fékkel gurultunk le".

Az egy hónap gyorsan elröppent, de a szépségek, amiket látott, örökké megmaradnak. Ezt másokkal is megosztja, hiszen sok helyre hívják előadni, képeit bemutatni, vetíteni. Aki ránéz Simon Attila fotóira, azt megragadja, rabul ejti. Az ég és a föld, a hatalmas sziklák és mélyedések, a színek pompája és kavalkádja rabul ejt. Ahogy őt is a túra, amit egy nagyon találó mondattal így jellemez: „Az ember egy apró pötty a természet palettáján".

USA fotó természet fotózás természetfotó fotós fotográfus természetfotós nemzeti park