Novák Katalin: az a fontos, hogy tisztességes munkával vállaljunk gyermeket

Nagy Donát 2020-04-08 12:30:00
Aki pedig elvesztette a munkáját, kedvezményes hitelt kap új tanulmányaihoz, hogy átképezhesse magát.

Az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján először Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kapott szót, aki felsorolta a kormány korábbi években, valamint most meghozott intézkedéseit a családokra vonatkozóan.

Elmondása szerint mostanra több a pénz a családoknál, valamint könnyebb a gyermekek vállalása, mint korábban.

Talán már megtakarításuk is van a családoknak.

- jelentette ki Novák Katalin.

Bod Péter Ákos: csalódás Orbán akcióterve

Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke a Klubrádióban beszélt Orbán Viktor hétfői bejelentéséről. Számára nem egészen világos, milyen intézkedéseket tervez a kormány, ám roppant kevésnek tartja az eddig elhangzottakat. Kifejtette, hogy a gazdaságélénkítő lépések egy része ismétlődés, például, hogy bizonyos ágazatok, a turizmus, a filmipar külön figyelmet kapnak.

Az államtitkár szerint a demográfiai adatokból jól látszik az eredmény, hiszen 4 évtizede csúcson a házasságkötések száma, valamint 1200-zal több baba született idén, mint a korábbi években.

Hiába bizonygatja a kormány az ellenkezőjét, egyre kevesebben vállalnak gyereket és egyre többen halnak meg Magyarországon

Az előzetes adatok szerint 2019 első két hónapjában a születések száma 5,1%-kal kevesebb, a halálozásoké 11%-kal több volt, mint 2018 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 36%-kal, 3230 fővel nőtt 2018 január-februárjához képest. 2019 februárjában az élveszületések száma 4,7%-kal csökkent, a halálozásoké pedig 1,8%-kal nőtt az előző év azonos havi értékéhez képest.

A veszélyhelyzet alatt hozott vagy meghosszabbított akciókat 5 pontba szedte:

  1. megvédik a családtámogatásokat: nem veszik el a családtámogatásokat a veszélyhelyzet ellenére sem. Itt a családi adókedvezményt, a CSOK hitelt, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményét említette. Novák Katalin szerint 170.000 család vette igénybe ezeket a lehetőségeket
  2. munkahelyek a segély helyett: az államtitkár szerint az a fontos, hogy tisztességes munkával vállaljanak gyermeket a családok. Ezért 26 szakmában járulékkedvezményt biztosítanak. A fizetés nélküli szabadságon lévők TB járulékát átvállalja a kormány, aki pedig elveszítette a munkát, annak a felnőttképző tanfolyamhoz biztosítanak kedvezményest hitelt 
  3. veszélyhelyzet átvészelését segítő intézkedés: itt a hitelek visszafizetésének felfüggesztését, azaz a moratóriumot említette. A GYES, GYED és GYET időszakát is meghosszabbították, vagyis hiába járna le, azt továbbra is folyósítják. A nagycsaládosok autóvásárlási támogatását sem vonják vissza, így aki megfelel a feltételeknek, továbbra is megkapja a pénzt új autójához. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy hétfőtől ingyenes a parkolás az országban, szerinte sokaknak ez nagy problémát jelentett a mindennapokban.
  4. fiatalok támogatása: a diákhitelt nem kell egyelőre fizetni. Ezen kívül új, szabadfelhasználású hitelt adnak a felsőoktatásban tanulóknak, 0%-os kamattal igényelhető 500 ezer forint. Továbbá eltörölték a nyelvvizsga kötelezettséget a diplomához. Ezzel nem lebeszélni akarnak senkit sem a nyelvtanulásról, ezért a 35 év alattiak első nyelvvizsga vizsgadíját továbbra is kifizetik
  5. idősek védelme: egyszerűsített a receptek kiváltása, valamint személyes jelenlét nélkül is lehet ügyeket intézni a hivatalokban. Nem járnak le az okmányok, azokat egyelőre nem kell meghosszabbítani. Kiemelte, hogy a nyugdíjasok 13. havi [valójában 53. heti] nyugdíjat kapnak majd, jövőre.

Több száz millió forintot vettek már el eddig Szombathelytől a járványra hivatkozva

Még nem tudni, minek a kárára megy az elvonás, de több terület gazdálkodása is veszélybe került. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter még a szombati kormányinfón ismertette, hogy ők a közös teherviselésben hisznek. Ezért egyrészt a pártok támogatásának felét, összesen 1,2 milliárd forintot vettek el a járvány elleni védekezéshez, másrészt a multinacionális kereskedelmi láncoktól 36 milliárdot terveznek beszedni.

A beszámoló végén Novák azt kérte, a Húsvét időszaka alatt is amennyiben lehet, tartsuk be a szabályokat és ajánlásokat. Aki teheti, maradjon otthon.

Szólj hozzá!

Győrújbarátra látogat Magyar Péter

Március 6-án pénteken láthatják a helyiek a TISZA-párt miniszterelnök-jelöltjét.

Hónapok óta nem kaptak pénzt az SZKKA-nál gyakorlaton lévő diákok

A szombathelyi önkormányzat nemrég 20 millió forint támogatást adott a klubnak azért, hogy stabilan be tudják fejezni az idei bajnokságot.

Esküvő szállással: milyen lehetőségek várnak rád?

Az esküvők körüli szervezés és az ideális helyszín kiválasztása sok pár számára kihívást jelent.

Dan Brown nyolc év után visszatér

Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet egy írói szünet után ismét reflektorfénybe kerülni?

Zöld Rügy díj: fenntartható településeket jutalmaz az Arrabona EGTC

Összesen 4 millió forint értékben hirdettek pályázatot a magyar–szlovák határ menti települések számára.

Pintér Bence: nem lesz sunnyogás, marad a hétfő esti rendkívüli közgyűlés

Győr polgármestere visszautasította a Fidesz-KDNP frakció kérését, szerinte a kényes ügyeket a nyilvánosság előtt kell megtárgyalni.

Győr környéki programokat ajánlunk a hétvégére

Jön az első tavaszi hétvége, mutatjuk mit csinálj! - dobkör, családállítás, könyvbemutató, ruhabörze, miegymás. 

Letartóztatták a Sopronban késelő férfit

Szóváltás után egy nagy késsel szúrt életveszélyesen. 

Közvélemény-kutatás: megszorításokra és társadalmi válságra számítanak a magyarok a választások után

Az aHang friss felmérése szerint a választók többsége már nem hisz a kormány stabilitást ígérő kommunikációjának.

Sportcsillagok Gálája 2026 - Győr sportjának közös ünnepe

Díjátadóval, köszöntőkkel és hosszú névsorral ünnepelték a város sportolóit a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében.

Orbán Viktor nyílt levélben üzent Zelenszkijnek

Az orosz-ukrán háború, az energiabiztonság és a Barátság kőolajvezeték lezárása áll a miniszterelnök bírálatának középpontjában.

A nyolcszoros világbajnok Mercedes Forma–1-es csapatánál gyakornok a Széchenyi István Egyetem volt hallgatója

A hallgató jelenleg a hollandiai Delfti Műszaki Egyetem repülőgépipari mesterképzésének aerodinamikai specializációján tölti gyakorlati évét.

Felfüggesztett börtönt kapott a tanár, aki diáklányokat zaklatott egy Győr-Moson-Sopron vármegyei egyházi iskolában

Beismerte tettét a Csornai Járásbíróságon az a pedagógus, aki éveken át tolakodó érintésekkel közeledett serdülő lányokhoz - az ügy jogerősen lezárult.

Nincs összeférhetetlenség, a kampány alatt is iskolaigazgatóként dolgozik Rápli Róbert

Vámos Zoltán esetében egyelőre nem kaptunk választ a minisztériumtól.

Öt év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a visszaeső férfit, aki még a rabtársát is átverte

150 ezer forintért cserébe kamu áthelyezést ígért, most hosszabb ideig kell fegyházban maradnia.

17 órakor Mosonmagyaróváron várja az érdeklődőket a Lázárinfó

Csak remélni tudjuk, hogy ők megússzák beszólás nélkül.

Március elejétől indul az igénylés - jön a kedvezményes buszbérlet a második negyedévre

Hatósági igazolás nélkül nem megy: mutatjuk, mikor, hol és hogyan lehet intézni, valamint azt is, hol váltható meg a bérlet.